Jó reklámfelület
A 20. század elején a Nyugati (akkori nevén Berlini) tér közepén volt egy villamosvágányok által körbezárt járdasziget, ahol egy ikonikus és építészetileg is különleges pavilon állt.
A Haas és Somogyi speciális üveg-vas szerkezetek gyára által készített építmény hatszögletű alaprajzával, tornyos megjelenésével és persze pontos órájával hamar a városiak kedvelt találkozóhelye lett. Ezek után nem meglepő és nem is olyan véletlen, hogy a cégek kedvelt reklámfelülete vált belőle. Oldalait és minden apró szegletét beborították a különféle termékeket reklámozó plakátok, melyek este természetesen mind neonfényben úsztak, hogy az arra járó emberek még ekkor is felfigyeljenek a megvásárolandó termékekre.
A legjobban reklámozott cég egyértelműen a Modiano-Szivarkapapírgyár volt.
Az archív képeket böngészve nem egy olyan képet találni, amelyen a pavilon minden oldaláról a cég neve és plakátjai köszönnek vissza, esélyt sem adva más márkának. A cég eleve jó volt marketingben, az egységes arculat helyett mindig más művész készítette a plakátokat és az újsághirdetéseket, akik ráadásul még szabad kezet is kaptak a vízióik megvalósításához, így a korszak legkülönlegesebb grafikái jöttek létre.
A Modianót egyébként 1868-ban alapította Triesztben a görög származású Saul David Modiano, termékei hamar ellepték az európai piacokat, így hát a gyár terjeszkedésbe kezdett és többek között Magyarországon is megnyitotta üzemét – Fiumében. Az I. világháború után helyezték át a gyárat Budapestre, először a Rákóczi útra, majd 1931-ben egy hipermodern épületbe a Váci úton (már lebontották).
Létrejön a Banán-sziget
A reklámfunkción túl az aljában egy édességárus is helyet kapott, aki a csemegepavilonban többnyire cukorkát, törökmézet, halvát, kandírozott gyümölcsöket árult, no és olykor-olykor banánt is – innen jött a későbbi név. A ritkán beszerezhető árut mindig kifüggesztették, hogy már messziről is jól látható legyen. De miért volt ekkora felhajtás a banán körül? Bár ma minden zöldségesnél és szupermarketben találunk déligyümölcsöket, így banánt is, itthon egyáltalán nem volt mindig ennyire egyszerű beszerezni őket.
Sőt, az 1920-as évek újságcikkeit olvasva még az is világossá válik előttünk, hogy a tőlünk nyugatabbra lévő országokban már a háború előtt is a legfontosabb gyümölcsök között tartották számon, míg itthon alig terjedt el. Ebbe belejátszhat az is, hogy
a magyar gazdák tiltakoztak a banán ellen, félve attól, hogy a déligyümölcs majd elszipkázza a vásárlókat a jó magyar gyümölcs, kiváltképp az alma elől.
Nem véletlen, hogy több cikkben is értéktelen gyümölcsnek nevezték a banánt. A Világ 1924. novemberi számában arról ír, hogy feloldották a banán árusítására vonatkozó tiltást, ami azért is jó, mert „a banán nagy tápértékénél fogva megérdemelné, hogy nagyobb szerepre jusson fogyasztásunkban”. Mindennek ellenére a Nyugati téri csemegepavilonnál olykor-olykor be lehetett szerezni az egzotikus gyümölcsöt, egészen addig, amíg az 1960-as évek közepén, a tér átalakításakor el nem bontották.
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
(Borítókép: Fortepan)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
