A nyári kertmozik még azoknak is meg szokták hozni a kedvét a közös filmezéshez, akik egyébként nem annyira rajonganak a klasszikus mozizásért, hiszen az estére már elviselhetővé váló, kellemes nyári meleg és a különleges helyszínek teljesen más élményt nyújtanak. Az alábbiakban olyan budapesti helyszíneket gyűjtöttünk, ahol rendszeresen szerveznek kertmozis filmvetítéseket. Az említettek mellett több más helyen is szerveznek vetítéseket a nyáron, ezúttal kizárólag a kedvenceinket olvashatjátok.

1. Budapest Garden

Az óbudai Budapest Garden régóta megbízható pontja a nyári kertmozis estéknek, ráadásul ingyen filmezhetünk náluk, egyedül a rágcsálni- és innivalóért kell külön fizetni. Helyfoglalásra nincs lehetőség, így érdemes korán érkezni, ha el akarjuk csípni a legjobb székeket. Idén nyáron már biztosan vetítik a Vissza a jövőbe első részét, a Hairt és a Terminátor: Genisyst is.

További infók itt

2. Bikás park

Újbuda egyik kedvenc parkjában a B32 Galéria és Kultúrtér szervez szintén ingyenes vetítéseket augusztus 8. és 29. között. A Bikás parkban pokrócok, párnák és piknikszékek várják majd a közönséget, a vászonra pedig olyan filmek kerülnek, mint a Forrest Gump, A legnagyobb showman vagy a Sherlock Holmes.

További infók itt

3. Budapest Kertmozi (több helyszínen)

A Budapest Film Zrt. szervezésében a város több pontján is mozizhatunk szabadtéren a Városháza díszudvarától a Széchenyi fürdőn át a Hunyadi térig, utóbbi helyszínen ráadásul ingyen. A kínálatban az utóbbi pár év hazai és nemzetközi sikerfilmjei is helyet kaptak, sőt 2024-es alkotásokat is láthatunk. Választhatjuk többek között a Larry, a Lefkovicsék gyászolnak, a Kék Pelikan, a Hang nélkül: Első nap, a Barbie vagy a Bohém rapszódia című filmeket is.

További infók itt

4. Fellini Római Kultúrbisztró

A Fellini egy régi motoros a kertmozizásban, már az utóbbi évek felfutása előtt is rendszeresen nézhettünk náluk kultfilmeket, újdonságokat és régi klasszikusokat is, az étel és ital pedig – úgymond – „kéznél van”. Részletes programot egyelőre nem tettek közzé, de azt már cikkünk megjelenésének idején is lehet tudni, hogy július 10-től indulnak ingyenes vetítéseik.

További infók itt

5. Várkert Bazár

A Várkert Bazárból elénk táruló panorámával kevés szabadtéri mozis helyszín vetekedhet, már csak emiatt is érdemes legalább egyszer filmeznünk itt a nyár folyamán. Szeptember közepéig vászonra kerül itt a Kék Pelikan, a Mesterjátszma és a Valami madarak is, de láthatunk válogatást a Friss Hús fesztivál legjobb rövidfilmjeiből és a MOME animációiból is.

További infók itt

6. Margitsziget

A Margitszigeti Atlétikai Centrum zöld gyepét augusztustól ismét birtokba veszi a Mozisziget sorozat, vagyis az európai kulturális intézetek magyarországi hálózatának ingyenes szabadtéri vetítéssorozata. Két héten át 14 ország alkotásait láthatjuk itt széles műfaji skáláról csemegézve – a vígjátékoktól a drámákig. A vetítésekre érdemes saját pokróccal, valamint enni- és innivalóval készülni.

További infók itt

+1: Aeropark Budapest

Piros betűs ünnepnap lesz a repülés és a kertmozizás rajongói számára július 13., ugyanis egymás után vetítik majd aznap az Aeroparkban az 1986-os és a 2022-es Top Gun-filmet. A jegyár tartalmazza az Aeroparkba történő belépést is, így a mozizás előtt még a kiállított repülőket is meg lehet nézni.

További infók itt

(Borítókép: Mozisziget – Facebook)

Címkék