Budapest számtalanszor bebizonyította már, hogy kaméleon, sok igényt kielégít, még olyan világhírű rendezőkét is, mint Steven Spielberg. Lényegében bármely európai nagyvárossá átalakulhat, Londontól Moszkváig. Sorozatunk második részében is legendás hollywoodifilm-forgatásoknak jártunk utána a fővárosban a 2000-es évek elejétől napjainkig.

Az 1990-es évek óta Budapest rengeteg nemzetközi filmes produkciónak adott otthont. Ennek oka egyrészt az, hogy viszonylag alacsonyak a költségek, és speciális mértékű az adó-visszatérítés, ami egy amerikai filmnek több millió dollár spórolást is jelenthet. Másrészt Budapest városképe változatos, számos korszak építészeti stílusából és hangulatából őriz egy darabot, és ez a jellegzetessége bármely nagy európai város megjelenítésére alkalmassá teszi. London, Párizs vagy Moszkva? Budapest bármelyiket eljátssza. Sorozatunk első része azokat a forgatásokat veszi sorra, amelyek a 2000-es évek elejéig zajlottak itt, most pedig következzen az utána következő időszak.

Csodálatos Júlia (2004)

„Remegtek a tányérok csütörtök délben egy elegáns pesti étterem pincéreinek a kezében. Az asztalnál, ahol felszolgáltak, egy Oscar-díjas és egy két Oscarra jelölt művész ebédelt: megérkeztek a Csodálatos Júlia (Being Julia, hazai bemutató: november 18.) európai premierjén részt vevő sztárok. Ugyan Jeremy Irons egy, az utolsó pillanatban átütemezett forgatás miatt végül kénytelen volt lemondani az útját (pedig vele még egy Oscar-tulajdonos érkezett volna), de Annette Bening, Szabó István, Koltai Lajos, valamint a számos világhírű filmért felelő producer, Robert Lantos és a film többi főszereplője: Lucy Punch, Tom Sturridge és Shaun Evans egy asztalnál gyűlt össze”

– írta a Playdome nevű portál Szabó István filmjének budapesti premierjéről 2004-ben. Azt is hírül adták, hogy Annette Bening élvezettel fogyasztotta a libatöpörtyűt, a libamájat és a desszertként felszolgált flódnit. A Csodálatos Júliát negyvenkét napon át Budapesten és a kecskeméti Katona József Színházban forgatták.

A stáb az Astoria Hotelt választotta fő helyszínként, a kívül-belül elegáns, számos nemzetközi sztárt és filmes produkciót vonzó hotel egy londoni helyszínt alakított. Annette Bening ezért az alakításért Golden Globe-ot kapott, és jelölték Oscarra is a legjobb színésznő kategóriában. Az Astoria egyébként helyszínül szolgált Szabó István Mephistójának, a 2001-es, Max című drámának is, és olyan hírességek szálltak meg itt, mint Susannah York, Wim Wenders, Jiří Menzel, Peter Greenaway, Larry Hagman vagy Franco Nero.

München (2005)

Steven Spielberg filmjében fővárosunk egészen elképesztő alakítást nyújt: egyszerre alakul át Rómává, Párizzsá, Londonná és Hollandiává. A Puskás Ferenc Stadion a müncheni olimpiai stadiont játssza, de feltűnik az Andrássy út, az Operaház környéke mint Róma és Párizs, valamint a Marriott Hotel mint londoni helyszín. A „fürstenfeldbrucki repülőbázist”, ahol a mentési kísérlet megtörtént, a tököli repülőtéren (Budapesttől 20 km-re) vették fel, amely akkoriban katonai repülőtér volt. A Duna-part egy frankfurti gyilkosság színtere, ahol az áldozat halála előtt – hogy, hogy nem – a Parlamentet bámulja.

Mission: Impossible – Fantom protokoll (2011)

A 2011-es Mission: Impossible nyitójelenetében Budapest belvárosa fölött száguldott a kamera, de az amerikai filmesek néhány nem létező épületet is becsempésztek a budapesti városképbe. Bár a film főként Prágában játszódik, az első négy jelenetének városunk adja a színteret: Tom Cruise ügynöktársa, Josh Holloway Budapesten veszíti életét, amikor a Keleti pályaudvar peronján üldözésbe keveredik. A helyszínt alaposan átszabták a filmesek, utólag egy CGI neoreneszánsz, velencei stílusú óratornyot is betettek egy létező épület folytatásaként, és parkosított, zöld részek kerültek a Kerepesi temető helyére.

A rítus (2011)

2011-ben Anthony Hopkins is járt nálunk, hiszen ő alakította Lucas atyát, aki az ördögtől megszállva magyarul átkozódik a filmben – legalábbis átkozódása ráolvasásnak hathat a külföldiek fülének a gonoszul intonált „virágom, virágom, gyönyörűségem”. Míg A rítus Rómában játszódik, addig a film jó részét Budapesten forgatták. A megtörtént eseten alapuló film egy fiatal katolikus papról (Colin O′Donoghue) szól, aki kijárja az egyház ördögűzési iskoláját, mesterét pedig Anthony Hopkins alakítja. A történet alapjául szolgáló igazi pap, Gary Thomas atya szintén Budapesten töltött egy hetet szakértőként a film ördögűzési jeleneteinél. Colin O′Donoghue egy interjúban megosztotta a budapesti forgatásról szerzett tapasztalatait: „Amikor ott vagy, rájössz, hogy hihetetlen színes történelme van a városnak, a római időktől egészen a szovjet megszállásig.”

Die Hard – Drágább, mint az életed (2013)

Budapest ebben a filmben is nagy sikerrel alakítja Moszkvát, ráadásul sok hazai sztár, Ganxsta Zoli, Árpa Attila, Kamarás Iván és Növényi Norbert is felbukkan a vásznon. A történet szerint a korábbi részek zsaruja, John McClane (Bruce Willis) Oroszországba utazik, mivel az időközben felnőtt fia, Jack (Jai Courtney) az ottani maffiózók fogságába esett, egy terroristákkal barátkozó tábornok pedig meg akarja ölni a Moszkvába látogató amerikai elnököt. Persze a „moszkvásítás” ellenére a helyszínek egyértelműen felismerhetők, például a Hősök tere, amely a moszkvai bíróság épülete előtti teret alakítja. Összesen legalább 40 budapesti helyszínen forogtak a kamerák – írta meg akkor a We Love Budapest, és az egész város lázban égett, hogy elkaphassa Bruce Willist egy közös fotóra.

Szárnyas fejvadász 2049 (2017)

A legendás sci-fi folytatása is különösen kedves lehet számunkra, hiszen elsősorban Budapesten forgatták, az Origo és a Korda Stúdióban, Ryan Gosling főszereplésével. A Szalay és a Honvéd utca találkozásánál vették fel a külső felvételeket K lakásáról és a havas utcáról, ahol Ryan Gosling sétál lefelé. K a budapesti Szabadság tér 16. szám alatt található Adria-palotában találkozik E. Gaff nyugalmazott rendőrrel (az origamit készítő sráccal, akit Edward James Olmos alakít). Az 1900 és 1902 között épült, romantikusan lepusztult épület számos produkcióban szerepelt már, köztük az A Good Day To Die Hardban (2013), az Atomszőkében (2017) és újabban a Fekete Özvegyben (2021) is.

Vörös veréb (2018)

A Jennifer Lawrence főszereplésével készült film nyitó képsorait a Magyar Állami Operaházban forgatták. A Hősök tere is szerepet kap a filmben, bár sok épületet hozzáadtak vagy megváltoztattak CGI-effektusok segítségével. A Boscolo Budapest Hotel fényűző és káprázatos háttérként szolgált egy kulcsjelenethez, és a Dimitrij orosz gengszterrel való találkozást szintén a régi Boscolo-komplexum részét képező New York Kávéházban forgatták. Feltűnik még a Déli pályaudvar is, a legendás Danubius Hotel Gellért, az Amerikai Nagykövetségen játszódó jelenet pedig a Semmelweis Egyetem 1976-ban épült ólomüveg mozaikcsarnokában játszódik. A film egyik fontos helyszíne, a HalloBár pedig a valóságban is sztriptízbár.

Dűne (2021)

Pár évvel ezelőtt hatalmas szenzáció volt, amikor Budapest utcáin sétált Timothée Chalamet, Zendaya vagy Jason Momoa. A Dűne című film összes jelenetét – leszámítva a sivatagi részt – magyar helyszíneken forgatták. Timothée Chalamet a Dűne második részének forgatása miatt is járt Budapesten (2022-ben), és arról szóltak a hírek, hogy egy egész mozit kibérelt magának, hogy zavartalanul megnézhesse a stábtagokkal a Top Gun folytatását. Állítólag rendkívül baráti árat, kétdolláros (nagyjából 700 forintos) összeget kellett fizetnie egy székért.

Forrás: www.abroadfilms.com

(Borítókép: Juhász Norbert - We Love Budapest)

Címkék