Bár klubszinten régóta nagy szó, ha egy-egy magyar csapat bejut valamelyik nemzetközi kupasorozat főtáblájára, az elmúlt években a futballválogatott sokat fejlődött, és újra bárki ellen fel tudja venni a versenyt. Ez utóbbi pedig ismét ráirányítja a figyelmet a magyar foci történetére, amelynek számos izgalmas históriája akad, és ezek nagyrészt a fővároshoz kötődnek.

Azt mindenki tudja jól, akkor is, ha még sosem nézett végig egyetlen meccset sem, hogy egy csapat 10+1 játékosból áll. Vannak a csatárok, a védők és a középpályások, van, aki a széleken jobb, más pedig a pálya belső részén. A játékosok kizárólag lábbal érhetnek a labdához, kivéve egyet, a kapust, aki viszont bármelyik testrészével a labda útjába állhat, nehogy az a hálóba kerüljön, mert akkor gólt kap a csapat és hátrányba kerül a másik csapattal szemben. Ez azonban nem volt mindig így,

az állítólagos első hazai focimeccsen – egy félreértésnek köszönhetően – a játékosok csak kézzel ütötték egymásnak a labdát, lábbal pedig csak a kapus ért hozzá.

1893 tavaszán járunk, a II. kerületi Királyi Egyetemi Katolikus Főgimnázium testnevelésóráján, ahol első ízben próbálták ki a futball nevű angol játékot a diákok. A testneveléstanár, bizonyos Szafka Manó pakkot kapott egyenesen Londonból, a csomagban pedig egy labda volt, valamint a játék leírása, de

mivel a tanár úr kevésbé beszélte jól az angolt, kissé félreértelmezte a szabályokat, és az első mérkőzést így nem pont a hivatalos szabályoknak megfelelően játszották.

Hogy mi lett a végeredmény, az nem ismert, az viszont igen, hogy az egyik csapat kapusa, aki ráadásul először ért a labdába a mérkőzés során – az ő kirúgásával vette kezdetét a meccs –, a főváros későbbi főpolgármestere, Bárczy István volt. Aki egyébként később, már mint politikus, nagyban támogatta a fővárosi sportéletet, az ifjúság sportos nevelését és azon belül is a futball térhódítását.

Bár az említett meccs volt az első magyar vonatkozású összecsapás, ezt Horthy Miklós kormányzó mindig is kétségbe vonta, és magának tulajdonította az érdemet, nem titkolta azt az anekdotát, mely szerint magyarként ő játszott először focimeccsen, 1895-ben a horvátországi Pólában, tengerészekkel. Hogy hol az igazság, azt mindenki döntse el maga, mindenesetre az első hivatalos focimeccset 1897. május 9-én játszottak le Budapesten. Annyira nem léteztek akkor még számottevő számban sportegyesületek, amik meg voltak, azok sem feltétlenül bírtak focicsapattal, hogy az első meccset ugyanannak az egyesületnek (a BTC, vagyis az 1885-ben megalakult Budapesti Torna Club) az első és a második csapata vívta egymással.

Mindez egy különösen érdekes, izgalmas és olvasmányos könyvben, a Csillag Péter és Dénes Tamás újságírók által jegyzett, Budapest futballkönyve című kötetben olvasható (mindkét szerzőnek már több, hasonlóan színvonalas műve jelent meg focitörténet témában). Nemcsak az első budapesti focimeccsről és Bárczy tevékenységéről olvashatunk benne, de azt is megtudjuk, hogy a hazai női foci gyökerei a vidéki Magyarországra (Debrecen, Szeged és Miskolc) és a múlt század elejére vezetnek vissza, a fővárosban viszont csak az 1920-as évek végén jelent meg. De hasonlóan izgalmas az aranycsapat előtti időszak fociélete is, amikor egy-egy győztes meccset hatalmas mulatozás követett (ezt láthattuk Sándor Pál kiváló, Régi idők focija című filmjében is), és hogy a korai focifenomének másnap általában a fogdában ébredtek.

A Budapest futballkönyve mindenre kitér, ami a focihoz (és Budapesthez) köthető. Nemcsak az ismert és kevésbé ismert klubok történetéről meg az ott játszott legendákról mesél, de a tudósítások meg a meccsfotózások világáról is, a SZÚR (Színészek és Újságírók Rangadója) születéséről is, és a szurkolókat sem hagyja ki a sztoriból. Azt sem hallgatja el, hogy a focinak milyen nagy, társadalomformáló szerepe volt, és hogy a politika hogyan telepedett rá szinte minden korban. Jellemző sztori az 1957-es, A csodacsatár című film története, ami egy külföldi botrány apropójából készült: Franciaországban az egyik neves klub leszerződtetett egy szélhámost, aki a kor egyik neves magyar futballistájának adta ki magát. A szocialista Magyar Népköztársaság vezetői pedig arra gondoltak, hogy ez jó indok arra, hogy egy olyan filmet készítsenek, amiben a Nyugat leszólása mellett a kommunizmus sportdicsőségét is zenghetik. A forgatókönyvet Méray Tibor írta, a címszereplő pedig maga Puskás Ferenc volt. Csakhogy mire a film mozikész lett, addigra mindketten disszidáltak Nyugatra. Így Puskást kivágták a filmből, és Hidegkuti Nándorral forgatták újra a jeleneteit, Méray nevét pedig leszedték a stáblistáról.

Csillag Péter – Dénes Tamás: Budapest futballkönyve

  • Jaffa Kiadó
  • 296 oldal, 4999 Ft

(Borítókép: Erky-Nagy Tibor - Fortepan)

Címkék