Budapest ódon épületeivel, a ködös őszi hajnalokkal és rövid téli nappalokkal egészen kiváló terepe a kísértethistóriáknak, ahogy sorozatunk korábbi részeiben is bemutattuk már. Ám városunk lakosságát nem csak szellemek és boszorkányok ijesztgetik, modern életünkben újabb formát ölt a rémület, csillogó repülő csészealjak és fénylő testű földönkívüliek is borzolják a kedélyeket. Cikkünkből kiderül, merre találjuk az utóbbi évek legismertebb ufóészleléseit.

1/6

A budaörsi ufó-leszállópálya

1989-ben, a rendszerváltással egy időben ufóláz söpört végig az országon, több településen észleltek olyan gyanús fényjelenségeket, amelyeket a lakosság ufókkal hozott kapcsolatba. A misztikus események egyik központja a Dunántúl mellett a budaörsi repülőtér és környéke volt, ahol ráadásul olyan szavahihető emberek is láttak földön kívülinek vélt járműtől származó fényeket, mint Tóth Éva repülési vezető. Elmondása szerint többször is látott a budaörsi lakótelep felett körözni egy furcsa tárgyat, ami mintha valahonnan értesült volna arról, hogy Tóth bejelentette a szokatlan eseményt, ugyanis ilyenkor mindig elsötétült. A sokasodó budaörsi észlelések hatására 1991-ben a Budapesti Ufó Egyesület ufó-leszállópálya létesítését is tervezte a környéken, hogy minél hatékonyabban vehessék fel a kapcsolatot az idegen civilizációkkal. A terv szerint egy 150 méter hosszú, világító ufófigurával köszöntötték volna a barátkozó kedvű földönkívülieket.

2/6

A rózsadombi repülő csészealj

A fentebbi, kissé pixeles felvétel Huba Csabától származik, aki a Budapesti Ufó Egyesület titkára volt a 90-es években. A kép 1991 szeptemberében készült a Rózsadomb felett, és „minden kétséget kizáróan” két ufót is láthatunk rajta, amelyek egy felhőben rejtőztek el, az egyikük még fényt is kibocsát. Az említett őszi napon egyébként Vácról is érkeztek ufóészlelések, így nem kizárt, hogy a földönkívüliek egy Dunakanyarban tett kirándulás után néztek be a fővárosba.

Ufógyorstalpaló


Az ufókkal való találkozásokat a téma iránt érdeklődők több típusba sorolják 1-től egészen 6-ig, az intenzitás alapján. Míg az első típusú találkozásnál az észlelő csak valamilyen fényjelenséget lát, a negyedik típusú találkozás már az ufók általi emberrablás, vagyis az eltérítés szinonimája, a hatodik típusban pedig a találkozásból közös utód is foganhat.

A világban egyébként az elmúlt években sokasodtak az ufóészlelések, és azt is jó tudni, hogy éppen a cikkünkben szereplőekhez hasonló vicces esetek és a földönkívüliekhez tapadó humoros sztereotípiák miatt az angol rövidítésük alapján ufónak nevezett azonosítatlan repülő tárgyak hivatalosan már új néven, UAP-ként (unidentified anomalous phenomenon), azaz azonosítatlan rendellenes jelenségként szerepelnek. A NASA népi megfigyeléseket nélkülöző legutóbbi hivatalos ufójelentéséről másfél hónapja az Index részletesen is beszámolt.

3/6

Óriásszivar a Feneketlen-tó felett

A téglagyárakat és lopott pénzt is elnyelő Feneketlen-tó históriájából természetesen nem hiányozhat a paranormális szál sem. 1994. december 13-a éppen ugyanolyan rohanó, szürkés napnak ígérkezett, mint amilyen az összes többi karácsony előtt. A tónál, Újbuda népszerű parkjában ezen a délutánon is békésen sétálgattak a friss levegőre vágyók, ám egyszerre különös dologra lettek figyelmesek. A tó fölött egy azonosíthatatlan, ovális tárgy jelent meg. A szivar alakú valamit” többen is látták, nem csak az a két betelefonáló, akinek élményei alapján megszületett a Kurir című újság cikke, egyikük elmondása szerint ugyanis éppen arra figyelt fel, hogy a Bartók Béla úton többen is döbbenten bámulják az ismeretlen tárgyat.

4/6

A rejtélyes gabonakörök

Bár képünk illusztráció, és egy külföldi gabonakört ábrázol, Magyarországon is láthattunk hasonlót, például Zichyújfalu mellett 1992 nyarán. Többféle magyarázat is napvilágot látott arra vonatkozóan, hogy kik alkothatták a köröket, ám a paranormális jelenségekben hívők egyetértettek abban, hogy emberi kéz ilyesmire nem képes, spirituális lények vagy földönkívüliek állhatnak a dolog hátterében. Az ufószakértők véleménye az volt, hogy a körök segítségével idegen civilizációk kommunikálnának a békés zichyújfalusiakkal, esetleg űrhajó szállt a tájra, mindenesetre egyre több hasonló körre lehet majd számítani. A helyszínre tömegével zarándokoltak az ufóhívők. A rejtélyről végül a korszak egyik legnépszerűbb műsora, a Friderikusz Show rántotta le a leplet, a szerkesztők ugyanis levelet kaptak két székesfehérvári fiatalembertől, Dallos Róbert és Takács Gábor pedig fotók segítségével is bebizonyították, hogy bizony ők alkották a köröket. A Friderikusz Show szembesítette is a 17 éves gimnazistákat a legnagyobb ufológus szaktekintélyekkel, akik nem hittek a fiúk magyarázatának, egy évvel később pedig arra kérték őket, hogy immár ellenőrzött körülmények között készítsék el a gabonakört, ám erre az érettségi miatt végül nem került sor.

5/6

A bulinegyedből az űrhajóra

A Dohány utcai zsinagóga melletti bokrok közül került elő az a brit fiatalember, akit 15 órán át hiába kerestek társai. A nyolcfős társaság 2022 júliusában háromnapos legénybúcsúra érkezett Budapestre, ám egy kiterjedt kocsmatúrát követően arra eszméltek, hogy elhagyták a vőlegényt. A riadt britek társuk keresésére indultak, akit hosszú idő elteltével a zsinagóga közelében találtak meg. A férfit elmondása szerint fekete szemű zöld lények ragadták el, és fénysugárban emelték űrhajójuk fedélzetére. Bár elképzelhetőnek tartjuk, hogy az eset elkerülhető lett volna, ha a brit fiatalember néhány sörrel kevesebbet iszik, kétségtelen, hogy földönkívüliekkel tölteni életünk utolsó szinglinapját olyan történet, amit mi is szívesebben mesélnénk az unokáknak, mint hogy alkoholmámorban szundítottunk egy bokor tövében.

6/6

+1: Nulladik típusú találkozások

Déri János 1990-ben indult Nulladik típusú találkozások című műsora izgalmas kordokumentuma a Kádár-korszak mindenféle láthatatlan erőt elutasító időszaka után felszabaduló, paranormális jelenségek iránt még fogékonyabb rendszerváltás utáni éveknek. A késő este sugárzott műsor főcímét a Port.hu egy korábbi cikke részletesebben is bemutatja, mi csak annyit jegyeznénk meg, hogy a sivító gépzenére gyíkká váló nőből, öngyulladó fából és egyéb, pszichedelikus tripbe illő figurákból álló képsor valószínűleg örökre traumatizálta az ekkor felnövő generációt, pedig a műsor egyértelműen sci-fiként határozta meg magát. A Nulladik típusú találkozásokat még hátborzongatóbbá tette, hogy Dérit legtöbben dokumentumműsorokból ismerték, így a valóság és a fikció közötti határ már a puszta megjelenésétől homályosabbá vált. Sőt, mikor a tévés 41 évesen elveszítette a csatát a tüdőrákkal szemben, többen tudni vélték, hogy valójában az ufók tüntették el, mert lerántotta róluk a leplet. A műsor emlékezetes része volt a roswelli ufójárásról szóló beszélgetés, a repülő csészealjjal versenyző kamionsofőrök esete, a hölgy, akit Trabantostul ragadtak el az űrlények és az az adás, amelyben hipnotizálták a műsorvezetőt. De a Nulladik típusú találkozások legfőbb jelentősége mégis abban állt, hogy akaratlanul is előkészítette a terepet a paranormális borzongás olyan fikciós alkotásainak, mint a néhány évvel későbbi Twin Peaks vagy az X-akták.

Források:


  • Mai Nap, 1992. július 4.
  • Kurir – reggeli kiadás, 1994. december 14.
  • Budaörsre csalják az ufókat, Ország-Világ, 1991. október 23.
  • 24.hu
  • Port.hu
  • Life.hu
  • urbanlegends.hu

Címkék