Jön a húsvét, és jó szokásunkhoz híven biztosan nem fogunk ellenállni a sonka, a kalács és a különféle sütemények kísértésének (miért is tennénk?), ahogy az is biztos, hogy a finom ételek elfogyasztása és az ünnepi dömping után kiszabadulunk majd a természetbe. Összegyűjtöttünk 10 könnyed kirándulást, ha ti is mozognátok egy picit a húsvéti lakmározás után, vagy ha elmenekülnétek a locsolók elől.

1/10

Fóti-Somlyó

A fóti Somlyó-hegyet a lepkék hegyének is hívhatnánk, mert 1500 lepkefaj él itt, úgyhogy már miattuk is megéri túracipőt húzni és felfedezni a tanösvényt. A Budapesttől 25 km távolságra lévő, kék boglárkalepkével jelzett tanösvény kényelmesen, a tájékoztató „táblákat” elolvasva nagyjából két óra alatt teljesíthető, ráadásul csak 3,5 kilométer. Az útvonal érdekessége, hogy bár minden egyes állomást számok jeleznek, a tudnivalókat a Duna–Ipoly Nemzeti Park mobilapplikációjában olvashatjuk el.

2/10

Szent Jakab tanösvény

Ezen a pallókból kirakott, cölöpökre épített tanösvényen bármilyen évszakban szívesen végigmegyünk, és még csak nem is megerőltető, úgyhogy bátran ajánljuk mindenkinek, aki elidőzne picit a természetben. A Dabas melletti Szent Jakab tanösvény mocsaras, fás, vadregényes vidéken halad, végig kis szigetek között kanyaroghatunk, ami nem véletlen, hiszen a Duna–Tisza-csatorna és a Duna-völgyi-főcsatorna találkozásánál található.

3/10

Keresztúri-erdei tanösvény

Meglehetősen könnyed túra végigsétálni a Keresztúri-erdei tanösvényen, amihez ráadásul nem is kell messzire menni: ott van Kőbánya és a XVII. kerület határán. Aki a húsvéti sonka után sétálgatásra vágyik, annak érdemes felkeresnie Pest legnagyobb összefüggő erdejét, ahol egy 15 állomásos tanösvény is van – de persze a keresztül-kasul bóklászásra is van lehetőség.

4/10

Alsó-Jegenye-völgy

Ez az a kirándulás, ami amellett, hogy rendkívül könnyű, talán a legvarázslatosabb útvonalak közé is tartozik. A Budapest és Solymár határában lévő Alsó-Jegenye-völgy meglehetősen népszerű, köszönhetően annak, hogy viszonylag közel van Budapesthez és röpke másfél óra alatt teljesíthető. Sőt, van itt erdő mélyén eldugott faházikó, vízesés és rengeteg fahíd, ugyanis a turistaút a Paprikás-patak mellett kanyarog.

5/10

Piliscsév környéke

Érdemes kilátogatni Piliscsévre is, ahol nemcsak az erdőben kalandozhatunk, de felfedezhetjük a római korig visszanyúló falucska történetét is. Van itt pincefalu, forrás, horgásztó, dombon legelésző lovak és még barlangok is. Az a jó ebben a körtúrában, hogy menet közben változtatható a hossza, de aki a teljes 12-13 km-t megtenné, az készüljön fel egy 5 órás sétára.

6/10

Ördög-orom – Rupp-hegy – Tűzkő-hegy túra

Ehhez a túrához elég csak buszra szállni, de nem a távolságira, hanem a 8E-re, mert az első pontja a XII. kerületben van. Az Ördög-orom panorámafennsíkját, a Rupp-hegyet és a Tűzkő-hegyet is magában foglaló kirándulás kimondottan rövid, hacsak nem csinálunk belőle körtúrát. Javasoljuk, hogy kényelmes tempóban túrázzatok, mert itt-ott van néhány meredek ösvény, de a panoráma minden „küzdelemért” kárpótol, aki pedig kevesebb emberre vágyik, annak a Rupp-hegyi rész lesz a kedvence.

7/10

Törökugrató és Huszonnégyökrös-hegy

Bár ez a budaörsi körtúra két hegyet vesz célba, mégis könnyűnek mondható, és ide is eljuthatunk a sima városi kék busszal. A nagyjából 7 kilométeres kirándulás elsőre úgy tűnhet, hogy kemény menet lesz, elvégre a csúcsokat akarjuk meghódítani, valójában azonban nem az. Aki nem a nézelődés, hanem a teljesítmény híve, az 2 óra alatt lejárhatja ezt a túrát, amin a sziklás hegyvidéken túl erdőben és keskeny ösvényen is kalandozhatunk.

8/10

Apáthy-szikla – Árpád-kilátó – Kecske-hegy körtúra

Nem feltétlenül kell ahhoz elhagyni a várost, hogy szuper kirándulóhelyeket találjunk – ez ebből a listából is látszik –, az Apáthy-sziklától induló és ott is végződő körtúra szintén Budapesten belül van. A 7 kilométeres túra elég változatos és izgalmas, sőt, egyáltalán nem megerőltető, így egy szép húsvéti délutánhoz is szuper program lehet. Jó hír, hogy az Apáthy-szikla, az Árpád-kilátó és a Kecske-hegy felfedezése közben végig rendezett erdei sétányon haladhatunk.

9/10

Budaörsi-kopárok

Meglepően közel van Budapesthez, mégis olyan érzés a Budaörsi-kopárok tetején sétálni, mintha valahol a mediterrán világ titkos részein túráznánk. A kopárokat minden évszakban érdemes bebarangolni, a hegytetőről pedig érdekes kilátásban lesz részünk: látni fogjuk az alattunk elterülő várost a logisztikai központokkal, és a minket körbevevő lankás hegyeket is. A körtúrát az Odvas-hegy megmászásával érdemes kezdeni, ahonnan a Farkas-hegyet is érintve a legmagasabb kopárra vezet az út, a Szekrényes-hegyre.

10/10

A Kevélyek felfedezése

Ez az a túra, amihez már nem lesz elég egy-két óra, viszont mindenképpen ajánljuk, mert nem nehéz, ámbár kellemes fáradtságot okoz a nap végére, nem lesznek extrém meredek kapaszkodók, helyettük viszont zseniális látványban lesz részünk. A Kis-Kevély – Ezüst-Kevély – Nagy-Kevély túra a pilisborosjenői buszfordulóból indul, és nemcsak a panoráma miatt izgalmas, hanem mert lesznek itt barlangok, egy régi kőbánya és még az egri vár másolata is.

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék