Keresés EN

Ez is érdekelheti

Szabadidő

Sem sárkányok, sem koboldok nem lakják, csak télen a denevérek – A Szopláki-ördöglyuk

A misztikus nevű, különleges barlangrendszer egy sziklafal tövében nyílik, a Pilisszentkeresztről a Két-bükkfa-nyereg felé vezető turistaút mellett.

Szabadidő

10 izgalmas márciusi program 1500 forint alatt

Az a közös ezekben a márciusi programokban, hogy nem kell a zsebünk mélyére nyúlni a jegyárakért, mindegyik belefér egy maximum 1500 forintos keretbe!

Szabadidő

10 könnyű kirándulás, ha nem akarod átlépni Budapest határát

Bár a főváros környéke tele van jobbnál jobb kirándulóhelyekkel, megtehetjük azt is, hogy maradunk Budapest határain belül, és úgy keresünk magunknak túracélpontot, amit aztán a helyi közösségi közlekedés valamelyik oda tartó járatával keresünk fel. Kilátók, csúcsok, tanösvények és tavak vannak Budapesten is, csak tudni kell, merre induljon el az ember. Mutatunk 10 nem túl megerőltető túrát, amit kutyával és gyerekkel is lazán teljesíthetünk.

1/10

Anna-rét

A hely, ahova érdemes libegővel érkezni, merthogy a célpont a Normafa és a János-hegyi végállomás között található. Talán ez a legkedveltebb kirándulóhely Budapesten. Rálátunk a városra, tekereghetünk az erdőben, elmehetünk és felmászhatunk a Tündér-sziklára, vagy akár a János-hegyi Erzsébet-kilátóhoz is elzarándokolhatunk. Megnézhetjük a Szent Anna-kápolnát és a Szarvas-kutat is. Számtalan programpont-lehetőség vár itt ránk, melyek között van természetesen az is, hogy nem csinálunk többet annál, mint hogy leterítünk egy pokrócot és hanyatt fekve a bárányfelhőket bámuljuk meg piknikezünk. 

2/10

Sas-hegyi Látogatóközpont

A Sas-hegy nagyjából 30 hektáros természetvédelmi területén szigorú szabályok uralkodnak. Csak előzetes bejelentkezéssel és vezetővel látogatható, és belépőjegyet is váltani kell, viszont egy ilyen látogatás megéri az időt, a pénzt meg az energiát is. Olyan egyedülálló növényvilág található ugyanis itt, ami sehol máshol nincs Európában, így teljes mértékben érthető a szigor. És páratlan szépségű táj is kíséri az utunkat, meg egy erős körpanorámát is kapunk útközben. Itt lehet jelentkezni rá.

3/10

Árpád-kilátó

Az Árpád-kilátóhoz több irányból is eljuthatunk, de érdemes az Apáthy-szikla irányából érkezni. A Nagyhíd villamosmegállótól felsétál az ember, majd a zöld jelzés, később pedig a kék mentén haladva érkezik meg a kilátóhoz, de előtte még számos izgalmas állomás kíséri útját a Kőkapu barlangtól kezdve a panorámákon át egészen az Oroszlán-szikláig.

4/10

Kamaraerdő

A Kamaraerdő a XI. kerület természeti értékei közé tartozik. A 41-es villamos végállomásánál található, ahol egy T jelzésű tanösvény vezet be a rengetegbe. A Vadász-hegyre felkapaszkodva biztosan elfáradunk, a Nagyréten viszont pihenés és piknikezési lehetőség vár. Kimondottan kellemes hétvégi program. 

5/10

Naplás-tó

A Szilas-patak árvízvédelmi tározója, a Naplás-tó és környéke buja és vadregényes táj, ahol nemcsak mocsári teknősök élnek, hanem kimondottan változatos élővilág jellemzi a területet. A tó partján is jólesik a séta, de nem olyan túl régen egy elég menő kilátót is felhúztak, arra is érdemes felmászni és onnan szétnézni. A tóhoz való besétálás a buszmegállóból felér egy könnyű kis túrával. 

6/10

Farkaserdő

Újpesten találjuk az 51,7 hektáros erdőt, ami a futók és a kutyások kedvelt helye, de mivel szívbarát környéknek számít, két tanösvény is kanyarog a fák között, ezért mindenkire ráfér, hogy egyszer erre kalandozzon. A közelben található a Homoktövis természetvédelmi terület, arra is érdemes időt fordítani, de előtte, ha épp idény van, még szedhetünk egy kis gombát is, ugyanis a Farkaserdő arra is alkalmas. 

7/10

Balogh Ádám

Az egykori kuruc brigadéros nevét viseli a II. kerületi sziklaképződmény, ami körül egy hatalmas zöld oázis terül el. A sziklacsúcsról gyönyörű panoráma tárul elénk, a környéken pedig olyan növényvilágot figyelhetünk meg, ami tele van ritkaságokkal. Ez a kirándulás nem túl hosszú, viszont a rövidségéért kárpótol a természet szépsége. 

8/10

Ördög-orom

Ha valami combosabb túrára vágyunk, érdemes azt a három az egyben megoldást választani, ami a XII. kerületből indulva felvezet az Ördög-orom panorámafennsíkjára, ahol kicsit kifújhatjuk magunkat, majd a Rupp-hegyen keresztül a Tűzkő-hegyig tart, vagyis a XI. kerületben végződik. Persze ez sem túlságosan nehéz túraútvonal, csak ahhoz képest az, hogy a városon belül található.

9/10

Kolonics György sétány

Csepel is lehet kirándulási célpont, mert nemcsak a gyártelepet találjuk ott, meg lakótelepeket. A Duna-part mentén húzódik végig az olimpia-, világ- és Európa-bajnok Kolonics Györgyről, az egykori kenusról elnevezett, 5 kilométer hosszú sétány, ami például tökéletes célpont lehet. Kellemes és könnyű séta gyönyörű és változatos környezetben, amit a Duna közvetlen közelsége is feldob.

10/10

Molnár

Ha említettük a Kolonics György sétányt, akkor a vele nagyjából szemben lévő oldalt sem szabad kihagyni. Maga a pesterzsébeti, majd soroksári partvidék sem rossz egy könnyű sétára, de aztán ott van a végén a Molnár-sziget, ami a Tüskevár világát idézi fel az emberben. Hangulatos, csendes és olyan, mintha nem is a fővárosban lenne. Pedig ott van. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Szabadidő

Kiscelli To Go – Lajta Béla 150

A Kiscelli Múzeum négyalkalmas városi sétasorozat negyedik, egyben utolsó megállója a Rákóczi út és a Vas utca Lajta Béla által tervezett épületei: az egykori Budapest-Erzsébetvárosi Bank Székháza, ma a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a Vasedény épülete valamint a Vas utcai egykori Főváros VIII. kerületi felső kereskedelmi iskola, ma Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Széchenyi István Kereskedelmi Technikum épülete.

Szabadidő

A Buitenzorg-lak kertje nyomában

Március 8-án egy különleges sétán zarándokolhatjuk végig a kertben látható, szuvenírként hazahozott vagy utólag megrendelt keleti műtárgyakat, megismerve az Ázsiában őshonos növényeket, a kínai és japánkerti elemeket.

Szabadidő

Így cicáztunk régen Budapesten – Kedvenc képeink a Fortepanról

Legyen szó aranyos házi cicusokról, a macskakiállítás szépségeiről vagy éppen metrón utazó cicákról, a Fortepan bővelkedik a jobbnál jobb képekben.

Neked ajánlott

A