A Margit körút 16. szám alatt már évek óta üresen állt egy szép, a 19. század közepén épült, egyemeletes ház, amikor lelkes fiatalok egy csoportja szemet vetett rá. Azóta eltelt két év, közben megszerezték és belakták az épületet, használhatóvá tették, felújították, sőt, az építkezés-szépítkezés folyamatosan zajlik. A MANYI egy alulról, már-már organikusan építkező, méreteit tekintve tekintélyes, összművészeti élményt kínáló kultúrbázis, amivel mostantól egyre inkább számolni kell, ha esti programot keres magának az ember.

A Margit-negyed-projekt azt célozza meg, hogy a Margit körutat és környékét rendbe tegye, többek között azzal, hogy kisvállalkozásoknak adja bérbe a lakatlan üzlethelyiségeket, és támogatja a kultúra minél nagyobb mértékű beáramlását. Bár az ember azt gondolná, a MANYI is a projektnek köszönhetően jött létre, de ez csak részben igaz. A Margit körút 16. szám alatti épület ugyanis nem az önkormányzaté, hanem magántulajdonban van, így bérbe vette a háromfős kreatív csapat – Réka, András és Ábel – és a velük szorosan összedolgozó mecénásaik, két francia: a régóta Magyarországon élő Christophe, akinek korábban olyan helyeket köszönhettünk, mint az ELLÁTÓkert vagy az ELLÁTÓház és Vivien René, akinek az ötletéből nőtt ki a Vad Art.

A ház valamikor a 19. század közepén épült, klasszicista stílusban, és egy pékmester építtette fel azt a vállalkozása számára. Itt sütötte a kenyeret, az utca irányába bolt nyílt, és egy tágas péklakás is került az emeletre. A 2. világháborút követően a magánpékséget államosították, majd a rendszerváltás környékén az épület a Budai Aukciósházhoz került. A 2000-es években egyszer már történt kísérlet arra, hogy a házból művészeti bázis váljon: néhány évig fotósok, festők, digitális művészek használták. Amikor a MANYI megjelent a színen, akkor már évek óta ismét üresen állt és rogyadozott. 

A több helyszínt is felmutatni képes MANYI négy különböző szekcióból áll. Az első, amit rögtön megpillant az arra járó, az utcafronti részen lévő, hatalmas üvegtáblákkal bíró egykori pékség. Ami – tiszteletben tartva a ház eredeti funkcióját – jelenleg is pékségként működik. Mármint a sütés már folyamatosan megy bent egy ideje – a MÁKI Kenyér pékáruit készítik –, és majd a tavasz–nyár folyamán megnyílik maga a látványpékség-kávézó is. Itt fontos megjegyezni azt is, hogy a házra egyelőre nincs még kiírva semmi, nincs cégér, ezért simán elsétálhat a MANYI előtt az ember. Érdemes jól az eszünkbe vésni a címet vagy megnézni előzetesen egy képet az épületről. 

Ha belépünk a kapun, egy L alakú udvarban találjuk magunkat, amit egyelőre még nem használnak a közlekedésen kívül semmire, de pár romkocsmás installáció azért került ide. Ami annyiból indokolt, hogy az udvarból egy vasajtón keresztül jutunk be a szintén L alakú és egész nagy koncertterembe, ami egyben kocsma is, méghozzá romkocsmaküllemű. Jutott bele tánctér, kisszínpad meg egy DJ-pult is. A szemfülesek és a sokat éjszakázók felismerhetnek pár régi berendezési tárgyat az ELLÁTÓkertből. Itt el tud képzelni az ember koncertet, irodalmi felolvasóestet, beszélgetést, standupelőadást, de talán még színházit is, de sima szombat esti kocsmázást is, miközben valaki a háttérben pakolja a lemezeket, aminek előbb-utóbb őrült tánc lesz vége. 

A másik két szekciót az emeleten találjuk, ahova szintén az udvarból juthatunk fel, egy szűk lépcsőn keresztül. Balra van az egykori péklakás, ami szépen fel lett újítva – annak idején ez is az épület-bérbeadási deal része volt, a lezárások idején kerítettek sort a munkálatokra. Amíg nem lehetett kinyitni, workshopokat tartottak itt, és színházi társulati megbeszéléseket. Ez még most is megvan, de már próbákat is tartanak benne, és galériaként is funkcionál, minden falat, sőt a plafont is kihasználják, így – ha igény mutatkozik rá, mint a most zajló kiállításon – jut festmény oda is. Az emelet másik felét a negyedik szekció foglalja el, ami most még kialakítás alatt áll, és étterem lesz benne. Az asztalok és a székek, a pult már ott vannak. 

A MANYI (a vasárnapot leszámítva) mindennap nyitva áll az utcáról betérők előtt, senkit nem zavarnak el, ha szét akar nézni, sőt kedvesen meg is mutatják neki a helyet, feltéve, hogy nem zavar meg semmit, és van rá idejük. Programok nem mindig vannak, viszont ami van, az meg elég sokféle: színházi előadás, koncert, jóga, standupest, filmklub, workshop meg mindenféle kreatív közösségi események (közös zenélés, drámaest). Vagyis a MANYI egy olyan hely, ahol hátradőlve és háborítatlanul szórakozhatsz, ám ha ahhoz van kedved, te is a produkció része lehetsz, többedmagaddal teremtheted meg magadnak a szellemi betevőt, az élményt. 

Nagyon köszönjük a körbevezetést Kotormán Ábelnek!

Címkék

Elérhetőségek

MANYI – Kulturális Műhely 1027 Budapest, Margit körút 16. Facebook-oldal