Vannak szempontok, amik szerint kiválasztunk egy kirándulást. Könnyű legyen, nehéz, rövid, hosszú? Messze legyen, vagy közel? Egyvalami általában ugyanaz: nem elégszünk meg a kellemes erdei környezettel, hanem szó szerint a csúcsra akarunk törni. Olyan helyeket gyűjtöttünk, ahol elakad a lélegzetünk a fenséges panoráma láttán és feltölt a csodálatos környezetben való bámészkodás.

1/10

Nagy-Szénás

Kivételes pontja a Budai-hegységnek a Nagy-Szénás csoportja. Itt nem találunk épített kilátót, amit meg lehet mászni, mégis lenyűgöző a panoráma, mert a zavartalan, 360 fokos kilátást semmi nem zavarja. A fokozottan védett, egymást sorban követő magaslatok olyan látványt nyújtanak, mintha a teve púpjain vagy gyeppel fedett homokdűnéken túrázgatnánk. Az 550 méteres csúcson egy keresztet állítottak fel, egy másik, alacsonyabb kúpról pedig padon ülve is élvezhetjük a magyarországi kirándulóhelyeken nem megszokott látványt.

A hegycsoportot fedő gyep különösen értékes, egyedülálló élővilágot rejt (köztük a világon csak itt megtalálható apró, sárga pilisi lent), ami kiérdemelte az Európa Diplomát, a védett területek számára adható legmagasabb európai díjat. Több irányból, akár Pilisszentiván felől is meg lehet közelíteni a hegyeket. A legegyszerűbb, ha távolsági busszal vagy autóval Nagykovácsiig utazunk és a falu központjából, a községházától felsétálunk a kék és a piros jelzéseken (jó egyórás, könnyű túra).

(Az egyes kirándulóhelyeknél további képekért kattints a nyitóképek alatt – balra – található GALÉRIA ikonra!)

2/10

Hármashatár-hegy

Nem véletlenül van a 3 legnépszerűbb budapesti kirándulóhely között a Hármashatár-hegy. Elsősorban könnyű megközelíthetősége (a kényelmesek autóval is felmehetnek) és nagy kiterjedése miatt, hiszen a területen van bőven hely sárkányt eregetni, a Guckler Károly tanösvényen a természetvédelemmel ismerkedni, odébb, az új Jane Goodall tanösvényen további természettudományos ismereteket gyűjteni, na és persze körülnézni a pár éve felépített Guckler Károly-kilátóból.

A 495 méter magas Hármashatár-hegyen 2016-ban adták át a Koller József Ybl-díjas építész által tervezett, fenyőgerendákból épített sokszögletű kilátót, ahonnan elég látványos panoráma tárul elénk: mivel kellően közel van a város, lehet bogarászni, hogyan is néznek ki fentről az alattunk elterülő város ikonikus épületei. Orrunk előtt kanyarog a Duna, látható a főváros összes hídja – még a Megyeri híd is. A legegyszerűbben a Kolosy tértől közelíthetjük meg, a 65-ös buszról a Fenyőgyöngye megállónál kell leszállni. 

3/10

Nagy-Kopasz

A Budai-hegység legmagasabb csúcsa, ahol a stramm és pofás Csergezán Pál-kilátó magasodik. (Névadójáról, a környéken élt, különös remete festőről nemrég írtunk portrécikket.) A csúcs igazából nem csúcs, hanem egy lapos tető, ennek ellenére 559 méterével a legmagasabbnak számít a környéken. A vörösfenyő gerendákból épített kilátó tetejére 100 lépcsőfok vezet, felérve pedig boldogan konstatálja az ember, hogy a körpanoráma minden irányában táblák egyértelműsítik a látnivalókat: a környékbeli települések, a Börzsöny, a Mátra, a Gerecse és a budai hegyek is jól kivehetőek.

A kilátót a Budakeszi felől Telki felé tartó országút mentén lévő Hidegvölgyi erdészlaktól is meg lehet közelíteni, a zöld háromszög jelzésen és a Sisakvirág tanösvényen. Az erdészlaktól érkezve félúton gyönyörködhetünk a Tarnai-pihenő nyújtotta kilátásban és a dolomitsziklagyepekben is.

4/10

Nagy-Hárs-hegy

Nagy értéke a Hárs-hegynek a könnyű megközelíthetősége, elég csak felszállni a 22-es vagy a 22A buszra a Széll Kálmán téren, és 20 perc alatt ott vagyunk a Szépjuhászné Gyermekvasút-megállónál, ahonnan a sárga jelzéssel ellátott, 4,5 kilométeres körtúra indul. A Kaán Károly-kilátóhoz vezető terep könnyű, és már a Csanádi-pihenőhelynél ízelítőt kaphatunk a hegyről látható panorámából. Természet és város egyaránt belátható a 2016-ban felújított kilátóból:Citadella, a Parlament, a Duna és a hidak, valamint a Hármashatár-hegy, a János-hegy, az Erzsébet-kilátó, a Nagy-Kopasz


Leérve érdemes megnézni a Bátori-barlangot a kilátó alatti szurdokban, ahol Bátori László pálos szerzetes 20 éven át fordította a Bibliát, valamint a Szépjuhászné megállónál a budaszentlőrinci pálos kolostor romjait is. A körtúrán a kevésbé impozáns, de még így is kellemes panorámát nyújtó Makovecz-kilátóhoz is lehet tenni egy kitérőt.

5/10

Prédikálószék

Sokak szerint a Dunakanyar legszebb kilátását nyújtja a Prédikálószék, amelynek 639 méteres csúcsára egy kihívásokkal teli túraút vezet. Érdemes egy napot szánni rá, hiszen ez már a Visegrádi-hegység, és a kiindulópont is messzebb van: Dömösről körülbelül kétszer 2-2,5 óra alatt teljesíthető a 8,8 kilométeres túra, ami a Vadálló-köveket is útba ejti.


A 12 méter magas,
felfele szélesedő, wifivel ellátott (!) kilátó 2016-ban épült, a tetejéről teljes pompájában tárul elénk a Dunakanyar: a tekergő Duna, a Börzsöny domborulatai, a visegrádi vár és a távolban a Vác feletti Naszály-hegybontás. A pontos tájékozódást és a beazonosítást egy – a párkányon körülfutó – feliratozott látkép is segíti.

6/10

Hegyes-tető

A Prédikálószékkel szemben található csúcs Zebegény és Nagymaros felől egyaránt megközelíthető, vagy egy, a kettőt összekötő kisebb-nagyobb túra során is. Hosszabb lesz a túra, ha a különleges fekvésű és épp ezért elég nehezen, meredek utakon megközelíthető Remete-barlangot is útba ejtjük, ahonnan impozáns a kilátás Dömösre, mögötte a Prédikálószékre és a Dunán úszó hajókra – ezt akkor vállaljuk be, ha jó az állóképességünk és van megfelelő túrabakancsunk. Ha az egyszerűbb utat választjuk, induljunk Nagymarosról, a kis körtúrán, a kilátó ehhez a településhez esik a legközelebb.


A bástya formájú, 
Julianus barátról elnevezett kilátót 1938–39-ben építették a 482 méter magas Hegyes-tetőre. Sajnos a szomszédos Szent Mihály-hegy miatt nem teljes a körpanoráma, de még így is megkapó: a Dunakanyar, a visegrádi vár és a Börzsöny is szépen látszik innen, és az egész látványt meghatározza a kanyargó Duna csíkja. Zebegényből Nagymarosra (vagy fordítva) egyébként egyszerűen és rövid idő alatt át lehet sétálni egy 8 kilométeres, kék kereszt jelzéssel ellátott erdei úton (a két végpont a Nagymaros feletti Köves-mező kőkeresztje és a Zebegény feletti kilátó Trianon-emlékműve).

7/10

Dobogó-kő

Az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelyét talán nem is kell bemutatni: a spirituális hiedelmek és a számtalan túralehetőség miatt is közkedvelt, és itt épült hazánk első menedékháza, ezért is emlegetik a magyar természetjárás bölcsőjeként. Pomázról távolsági busz visz fel a 700 méteres csúcsra, de autóval is elég hosszadalmas feljutni a szerpentinen.

Ha már fent vagyunk, rövidebb-hosszabb körtúrák közül is választhatunk (a rövidebb a Thirring-körút, a hosszabb a Zsivány-körút), vagy csak simán meredhetünk a kilátóteraszról az elénk táruló panorámára, a Dunakanyarra, a Visegrádi-hegységre, a Börzsönyre, tiszta időben akár a Magas-Tátrára is. Hosszabb kirándulás keretében elérhető innen a Rám-szakadék, a Vadálló-kövek, a Prédikálószék, a Pilis-tető, de akár Pilisszentkereszt, Pilisszántó, Pilisszentiván is (túraösvényeken).

8/10

Csóványos

Listánkban a Csóványos a legmagasabb hegy, és a Börzsönyben is rekorder a maga a 938 méterével (az országos listán a 20. helyen található). A Nyugatiból induló vonattal Kismarosig érdemes menni, onnan pedig a Királyréti Erdei Vasúttal akár tovább Királyrétig. Idáig vagy a kicsit beljebb lévő Cseresznyefa parkolóig autóval is feljöhetünk, a túra itt veszi kezdetét.

Hosszú túrára és jelentős szintkülönbségre készüljünk – ha mindez nem volna elég, a négyszintes, 22 méter magas kilátó tetejébe 133 lépcsőfok vezet, de megéri megmászni őket a lélegzetelállító látványért: tiszta időben akár 110 km-re is ellátunk, egészen a Magas-Tátra kékes hegyláncáig és a hegyek között kanyargó Dunáig.

9/10

Velencei-hegység

A Velencei-tavat nemcsak nyáron és strandolás miatt érdemes felkeresni, mellette találjuk a Velencei-hegységet, ami a fekvése miatt nem az első számú kirándulóhelye a budapestieknek, pedig nincsen messzebb a Pilis és a Börzsöny túraútvonalainál. Kocsival körülbelül 40 perc alatt ki lehet érni Budapestről az M7-esen. Ha szűz a terep, a Bence-hegyi kilátóból érdemes ismerkedni a környékkel 2018-ban adták át, és különös, csavaros formája már az autópályáról látszik, leginkább egy fehér gombára emlékeztet. Velence felől egy szerpentinen közelíthető meg (gyalogszerrel vagy autóval) a 210 méter magas építmény, ahol 500 Ft belépőt szednek.

Lenyűgöző a panoráma, lábunk alatt terül el a Velencei-tó a nyaralókkal, a Velencei-hegység lankái, a 352 méteres Meleg-hegy, távolabb a Vértes, a Bakony, a Budai-hegység körvonala. A kilátó körül nincsen túraösvény, de a közeli Pákozd és Sukoró tartogat szép túraútvonalakat, békeidőben pedig a pákozdi Katonai Emlékpark, a Pákozd–Sukorói Arborétum és Vadaspark, a lenyűgöző szépségű martonvásári Brunszvik-kastély nyújt még látnivalókat.

10/10

Normafa és János-hegy

A sort a legkedveltebb budapesti kirándulóhelyekkel zárjuk, melyek már-már idegesítő népszerűsége és túlzsúfoltsága ellenére mégiscsak a legideálisabb célpontok. Hogy miért? A Normafán épp csak kilépünk a 21-es vagy a 21A buszból, és máris elénk tárul a megkapó városi panoráma. A valamivel odébb található János-hegy 527 méter magas (ezzel a főváros legmagasabb pontja), a rajta található Erzsébet-kilátó listánk legszebb kilátója, Schulek Frigyes tervei alapján épült, 1910-ben.

A Budapestre és környékére nyíló kilátás meseszép, tiszta időben a közel 80 kilométerre lévő hegycsúcsok is láthatók, egészen Ceglédig, Székesfehérvárig, a Pilisig és a Mátráig ellátni. Lefelé pedig a libegőzés is nagy élmény.

Címkék