Keresés EN

Ez is érdekelheti

Budapest

Visszatér az Uber Budapestre

A 2016-ban a taxisoknak köszönhetően kiebrudalt cég nemcsak visszatér a fővárosba, de a Főtaxival még össze is bútorozik. Legalábbis ez a szándékuk.

Budapest

Csoda, hogy nem halt meg senki – Az egyik legsúlyosabb vonatbaleset a Nyugati pályaudvaron

A szerencsének és a gyors reagálásnak köszönhető, hogy haláleset nélkül végződött az a baleset, ami 1962 őszén történt a Nyugati pályaudvaron.

budapest

India Budapesten

Amerika után, kerestünk Nektek egy kis Indiát is Budapesten, hogy elég legyen BKV-zni az ősi kultúra csemegéinek reményében. Ízek, ruhák, filmek, jóga és közösségek azoknak, akik lélekben négy és fél óra időeltolódásban élnek; azoknak is, akik épp felfedeznek; illetve  azok kedvéért, akik életükben nem hallottak sem masaláról, sem ászanáról, pedig mindkettőt érdemes. Íme, India itt!

1/9

Indiai Nagykövetség

A nagykövetségen a hivatalos ügyek intézésénél vannak sokkal szórakoztatóbb programok is, nem is beszélve az ismeretterjesztésről, amit szintén magára vállalt a csekély létszámmal, de annál nagyobb lelkesedéssel dolgozó csapat. Szemezgetve a közelmúltban lezajlott események között, arra jutottunk, hogy biztosan nem járnak rosszul azok, akik a követség által támogatott kulturális programokra szavaznak Indiázás terén. Koncert a Müpában, Bollywoodi filmklub, élet rejtelemről, ősi istennőkről, indiai ösztöndíjakról szóló előadások, konferenciák és workshopok közül válogathatunk, szinte minden esetben ingyenesen.

Cím: 1025 Budapest, Búzavirág utca 14.

2/9

Szép kis India

Lehetetlen, hogy még nem hallottunk erről a boltról, ha valaha ezoterikus ajándékra, indiai fűszerekre, ájurvédikus szerekre, meditációs párnára, lógó orrú elefántra vadásztunk. A belvárosban lévő üzlet sokszínűsége vitathatatlan és törekszenek arra is, hogy a kínálat minél inkább autentikus módon adja vissza Indiát, különböző árkategóriákban.

3/9

Pándzsáb Tandoori

Az étterem talán a legjobb olcsó indiai gyorsétterem a városban, ahol a vegetáriánusok és a csirkés tandori imádók egyaránt megtalálják majd a számításaikat. Csípőssel csínján!

4/9

Bombay Expressz

A Bombay Expresszt legalább annyian dicsérik, mint amennyien kritizálják, de indiai gyorsétterem kategóriában abszolút megállja a helyét. Önkiszolgáló rendszerben kérhetünk csirke-, bárány-, marhahús és vegetáriánus ételeket, indiai de nem túl fűszeres ízekkel. Ha szeretjük a csípőset, akkor bátran tehetünk a csilis szószból is.

Facebook

5/9

Indigó Indiai Étterem

Az étterem talán a legautentikusabb indiai hely a városban, ahol még fogyaszthatunk napi menüt is 1900, illetve 2200 FT-ért. Az itt felszolgált tengeri alapanyagokból és a rizs felhasználásával készült ételek már sokakkal szerettették meg az indiai konyhát, ami az Indigóban olyan széles kínálattal várja a vendégeket, hogy akár órákon keresztül képesek leszünk majd vacsorázni. Ha lazább estére vágyunk, a különféle ízesítésben kapható indiai kenyerekből válasszunk a lassink mellé!

Cím: 1066 Budapest, Jókai u. 13.

6/9

Hathi Indiai Kifőzde

A legtöbb indiai étteremből rendelhetünk is Budapesten, ez a 13. kerületi kifőzdében sincs másként. A hely ízeken túli előnye, hogy a kerületen belül ingyenesen, egyébként pedig kerülettől függően 400, illetve 600 Ft ellenében szállítják házhoz a kedvező árú, indiai szakácsok által elkészített ételeket.

7/9

Bangla Büfé - Dob utca

A lista kakukktojása az első hely volt Budapesten, ahol bangladesi konyha nyitott, azóta imádják nem csak a hetedik kerület curryre éhes lakói, hanem az idelátogató turisták is. Autentikus receptek, friss ételek és barátságos árak jellemzik az éttermet.
Cím: 1072 Budapest Akácfa utca 40.

8/9

Cafe Pashmina Indiai Kávézó és Teázó

A legutóbbi kimaradt Pashmina az alagsorában található. Így akár film után is csaphatunk itt egy levezetést, a különleges indiai hangulatban. A neve egyébként egy elegáns sálat jelöl, amit Ázsia aranyaként is emlegetnek. Különleges tulajdonsága az is, hogy minél többet viselik, a sál annál finomabb és lágyabb lesz.

Cím: 1088 Budapest Rákóczi út 21.

9/9

Full Moon

India száznegyven négyzetméteren osztozik három másik országgal a Full Moon területén, ahol bizsuk, kultikus tárgyak, hangszerek, ruhák, kiegészítők és még sok dél-ázsiai kincs kapható. Az üzlet hangulata akkor is élmény lesz, ha üres kézzel távozunk, de nem fogunk.

Cím: 1093 Budapest Vámház krt. 5.

Hasonló tartalmak

Gasztró Budapest

Ellopták Bernátot, a Rengeteg RomKafé főmackóját

Ismeretlenek elrabolták a több száz plüssmackójáról és kiváló forró csokijairól híres Rengeteg RomKafé főmedvéjét.

Budapest

Nőnapi adománygyűjtés Józsefvárosban – Higiéniai eszközökkel segíthetjük a rászorulókat

Adománygyűjtést szervez a Józsefvárosi Önkormányzat nőnap alkalmából, március 5-ig több helyszínen adhatunk le higiéniai cikkeket.

Neked ajánlott

A