A Vegazzi a budapesti nápolyi pizzázók történetében régi motoros, bár néhány évig szünetelt, 2023 nyarától újra megtalálható a palettán, azonban immár a Jókai utcában foglalta el állandó helyét. Preyer Györgyhöz, a Vegazzi tulajdonosához köthető a 2017-ben nyílt első vegán pizzéria Budapesten, de ma már nem így definiálja a Vegazzit, azonban ugyanúgy nincs semmilyen állati eredetű összetevő a repertoárban. A Vegazzi Specialty Pizzeria egy olyan pizzázó, ahol tésztában, feltétrendszerben, gondolkodásmódban, működésben teljesen kilógnak a sorból, a „specialty” szó a névben pedig arra utal, amit az embereknek jelent az összes negatív és pozitív jelentésbeli hozadékával. Mivel nem akarják leutánozni a nem vegán pizzákat, itt például a vegán feta sem sajtként funkcionál a pizzán. Az étlapon egyébként kétféle pizza van: canotto stílusú nápolyi pizza, illetve a római, a pinsa romana. Összességében minden pizza egy másfajta identitású dolog, a marinárától a pizza ungheresén át a pizza BBQ-ig, amin meglepően fekete csokival és whiskeyvel is találkozhatunk. A „desszertpizzaként” is kérhető pinsa dolce arrabbiatát is kár kihagyni, mert az egyszerre édes, sós, pikáns és fűszeres ízegyüttes olyan élményt nyújt, amit még biztosan nem tapasztaltunk. Ezenkívül calzonét és levest is kóstolhatunk a Vegazziban, így egy komplett ebédre vagy vacsorára is betérhetünk. Ami garantált, hogy itt egy percig sem fogjuk hiányolni a húst, sőt, lehetséges, hogy azt is elfelejtjük, hogy egy teljesen vegán helyen jártunk.

(Borítókép: Major Kata - We Love Budapest)

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék