A Népszínház utcában egy pár négyzetméteres helyen ehetünk igazán egzotikus, ugyanakkor tradicionális afgán ételt. Egykor itt egy klasszikus kocsma volt, amire a söröző lekopott felirata (Eldoao Sorrzo) emlékeztet. Kis híján észrevétlenül marad ez a hely, ha az ember nem célzottan megy ide. A Kabul Bahar ugyanis egy impozáns, New Orleans-i és párizsi bérházakat idéző ház aljában vész el, pedig nagyon is érdemes felfigyelni a kis afgán büfére, amit amúgy egyetlen ember csinál. A hely tulajdonosa Khairi, aki már 2012 óta él Magyarországon, a Kabult azonban csak 2020-ban nyitotta meg. A menü egytálételekből, szószos húsokból, kebabból és előételekből áll, de van egy desszert is.
(Borítókép: Kabul Bahar)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
