A fine dining éttermeiről ismert, két Michelin-csillagos helyet (Costes Restaurant és Costes Downtown) is magáénak tudó Costes-csoport élőnövény- és ázsiai dekorok, valamint kortárs alkotások között egy kicsit lazábban mutatja meg a tőlük megszokott magas minőségű gasztronómiát. Az évtizedes ázsiai konyhai múlttal rendelkező Molnár Márk, illetve az italokért felelős Szabó Zoltán mellett Tenner Benjámin projektmenedzser fiatalosabb lendületet is hozott a csapatba. Az izakaya elnevezés is tökéletesen tükrözi ezt a lazább hangulatot, ugyanis a szó eredetileg olyan szakéboltot jelöl, ahova munka után nemcsak vásárolni térnek be a vendégek, hanem enni, beszélgetni, lazulni. A Costes Izakaya hivatalos besorolása „fine bistro”, ami a minőségi alapanyagokra, a klasszikus és modern konyhatechnológiák vegyítésére is utal, az ízvilág elsősorban ázsiai, de ez nem azt jelenti, hogy nem fér bele egy kis latin-amerikai, mediterrán vagy akár magyaros csavar. Nem nyúlhatunk mellé, akár a burrata-kimcsit, mangalicagyozát, koreai BBQ-marhaborda-koronát vagy éppen a cevichét, pad thait választjuk, desszertnek pedig a feketeszezám-brûlé-ét vagy a gyömbéres forrócsoki kelyhet. A baráti összejövetelek mellett a lazább hangulatot a jókora DJ-pult és az igényes italválogatás is biztosítja, pl. hazai és natúr borok, szakék, többféle highball közül válogathatunk.

Címkék