A mindig fényes és élettel teli kávéházakban még hajnal 3-kor is nyüzsögtek az emberek, újságírók, szerkesztők, művészek, politikusok és egyéb közéleti szereplők. Ezeken a helyeken fényes csillárok, aranyozott díszek, márványasztalok és hatalmas tükrök voltak, presztízsüket pedig csak növelte, ha minél több asztaltársaságot tudhattak magukénak. A 20. század elején nagyjából 550 kávéház volt Budapesten, szinte minden utcasarkon nyílt egy, ezek sorába tartozott az egyik leghíresebb: az Abbázia az Oktogonon.
A város legnagyobb kávéháza
Az Andrássy úti neoreneszánsz épületet, jobban mondva az Oktogont körbevevő négy bérpalotát Szkalnitzky Antal tervezte, a 49-es számú földszintjén pedig megnyitott Budapest legnagyobb és legfényesebb kávéháza, az Abbázia. Tulajdonosa a város egyik legismertebb kávésdinasztia tagja volt. Steuer Gyula Bécsben tanulta ki a kávésmesterség fortélyait, bár egy korabeli pletyka szerint eleve kávésengedéllyel született. Az 1870-es évekre megvásárolta a Kálvin téri Két Oroszlán szálloda bérleti jogát, majd 1875-ben megnyitotta a Duna-parti Lloyd Kávéházat, ezt követte az öccsével közösen alapított Fiume a Múzeum körúton, majd 1888-ban az Andrássy úti híres kávéház, amelyet szintén egy adriai városról,
a monarchia kedvenc üdülőhelyéül szolgáló Abbáziáról (MA OPATIJA) nevezett el.
A kávéházban hatalmas, Brüsszelből hozott falitükrök – Steuer gyakran emlegette, hogy külön vasúti kocsikat kellett nekik építeni –, ónixmárvány asztallapok és délszaki növények várták a vendégeket. Politikusok, színészek, írók jártak ide, a leghíresebb vendég Eötvös Károly, az akkori pesti közélet meghatározó alakja volt, aki nemcsak anekdotázott, de a fogadóóráját is itt tartotta. A kávéház rohamléptekben haladt a népszerűség felé, így a törzsasztalok száma is nőtt, itt gyülekeztek a Pesti Hírlap, Az Est és a Pesti Napló szerkesztői, de Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Lotz Károly, Lechner Ödön és Strobl Alajos is gyakori vendég volt egyidőben.
Legendás történetek
Az egyik legismertebb legenda, vagy ha úgy tetszik, „botrány”, ami a kávéházhoz köthető, amikor Lechner Ödön és társasága megharagudott a tulajdonosra és átköltözött tanítványaival a konkurenciához, a Japán Kávéház és a Nicoletti asztalaihoz. Az összezörrenés mögött az állt, hogy a művészek és az építészek előszeretettel vágták ki a külföldi magazinok fotóit, amit Steuer Gyula nem nézett jó szemmel. A kávés többször kérte a művészeket, hogy a képkivágásokat kerüljék el vagy legalább várjanak egy hetet a művelettel, ám miután süket fülekre talált, a „probléma” elkerülésére jó ötletnek gondolta, hogy a nála lévő magazinokban végigpecsételte a képeket az
„Ezt a fotót az Abbáziából loptam” mondattal.
Nem kellett sokat várni a művészek válaszára, akik az „Ezt a házat az Abbázia kávéházból loptam.” szöveget írták fel a Steuer-házra, nem mellesleg pedig elköltöztek a kávéházból.
Az illusztris vendégek között gyakran megfordult Molnár Ferenc is, aki a visszaemlékezések szerint gyakran tesztelte darabötleteit a fővárosi kávéházak közönségén. Témáit elmondta az asztaloknál ülő vendégeknek, s ha sikere volt, akkor megírta a művet, ha nem, akkor inkább ejtette az ötletet. Kortársa, Lengyel Menyhért szerint volt olyan eset is, amikor a kávéházak közönsége teljesen máshogy reagált, az Abbáziában megbukott az ötlet, a New Yorkban viszont lelkesedtek érte, ilyenkor az író nem tudta mitévő legyen, így a konkurens Japán Kávéház törzsasztalainál vizsgáztatta ötleteit.
A fénykor vége
Ahogy nőtt az Abbázia hírneve, úgy nőtt a törzsközönsége is, emiatt viszont folyamatosan bővítették, alakították a helyet. A város legjobb hírű kávéházában a kávéhoz igazi tejet kaptak a vendégek, ugyanis Steuer a Svábhegyen egy mintatehenészetet is létrehozott. A szárnyalásnak a háború és a zsidótörvények vetettek véget, de ekkor már Steuer Gyula fia, Steuer Marcell, később pedig annak öccse, Lóránd vitte a helyet, neki 1942-ben kellett átadnia a vezetést. A hely végül – a légitámadásokra hivatkozva – 1944 szeptemberében zárt be.
A háború után Steuer Lóránd egy rövid időre még visszatért a kávéházhoz, de az államosítás után internálták a kávést, a hely pedig az Éttermi és Büfé Vállalat fiókegysége lett. 1956 után próbáltak visszahozni valamit a régi fényből, de a pompa helyett bokszokból álló asztalokkal volt tele az enteriőr. A presszó és étterem az idő előrehaladtával előbb snackbár, később gyorsétterem lett, végül 1992-ben bezárt, helyére pedig bankfiók került. Az egykori hangulat és élet eltűnt, napjainkban csak az épület homlokzatán lévő emléktábla és Kondor Vilmos Budapest noir című regénye emlékeztet a régi időszakra.
Források:
- Nyáry Krisztián: Itt kávéztak ők. Írók, művészek és kávéházaik, Corvina, 2024
- Schweitzer Gábor, Lapok az Abbázia kávéház történetéhez, Budapesti Negyed, 1996
- Irodalmi kávéházak 3. – Abbázia, Szerelmem Budapest, 2012
(Borítókép: Bauer Sándor – Fortepan)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
