Előre a múltba!
A pár napja a Klauzál téri KULT7 Galériában megnyitott, hatalmas képmennyiségű új tárlat egészen a 2000-es évekbe repíti vissza a kiállítás látogatóit. Az akkor működött (képző)művészeti legenda, a Boulevard és Brezsnyev Galéria történetét meséli el, ami ugyan 2011 környékén megszűnt – és alapítványi formában működött tovább –, ám a megalapítása éppen 20 évvel ezelőtt, 2006-ban történt. A később politikai pályára (Kutyapárt) váltott képzőművész, Victora Zsolt azzal a céllal alapította meg a galériát, hogy a feltörekvő képzőművészeknek (festőknek, grafikusoknak), majd később fotóművészeknek biztosítson bemutatkozási és kiállítási lehetőséget. A nyitástól a megszűnésig több mint 100 tárlatot szervezett a galéria, ami elég szép számnak mondható bő 5 éves működése alatt.
A BB-ben akkoriban bemutatkozott és kiállított művészek azóta befutott alkotók lettek, mint például a kiállítás egyik kurátora, a fotós részt összeállító és a mostani kiállítási anyagban is szereplő Mucsy Szilvia, aki többek között a Budapest Fotó Fesztiválnak is az egyik fontos alapítója és szervezője, arca. Vagy a BB-t annak idején megalapító, már említett Victora Zsolt, aki szintén mint kurátor és mint kiállító művész is részt vesz a mostani kiállításon, sőt, amíg nyitva van – október 3-ig látható a kiállítás –, addig minden csütörtökön tárlatvezetést is tart, időutazásra invitál bennünket a 2000-es évekbe. Mindenképpen említsük meg a harmadik kurátort is, a festő Bánki Ákost, aki a válogatásban ugyan részt vett, de alkotóként nem vesz részt a tárlaton.
Galériában mesél a galéria
A Boulevard és Brezsnyev ma már nem létezik. Létezik viszont a KULT7 galéria – két helyen is: a Klauzál tér mellett a Király utcában is –, ami a BB amolyan szellemi örökösének számít, nem véletlen, hogy itt bukkant fel, ide szervezték az egykori galéria előtt tisztelgő tárlatot. A kiállító művészeket felsorolni hosszadalmas lenne, mert többé-kevésbé mindenki szerepel, aki annak idején megfordult a BB-ben, több mint hetvenen vannak. De pár név mégis, a miheztartás végett: Szilágyi Lenke, Gazdag Ágnes, Fabricius Anna, Kokesch Ádám, Nyolczas István, Rutkai Bori, Szőke Gábor Miklós, Urbán Ádám. Óriási képanyag várja a látogatót a KULT7-ben.
A kérés az volt a kiállító művészek felé, hogy lehetőség szerint korabeli műveket küldjenek, hogy a mostani kiállítás minél inkább fel tudja eleveníteni az akkori állapotokat. Így a beérkezett alkotások jelentős része a 2000-es években készült, ám volt, aki későbbi művet küldött, sőt pár friss munka is bekerült a kiállítási anyagba. Ezzel pedig a tárlat amolyan hidat is képez az akkori – a kezdeti évek – és a jelen (a már befutott) állapot között, így a ki honnan hova jutott el? kérdésre is talán könnyebben kipipálható a válasz.
A Klauzál téri KULT7-ben két nagy teremben található a kiállítás, és az összes fal zsúfolásig megtelt képekkel. De nem mint egy jól megtömött raktárban, ahol kötött a haladási irány a megrakottság okán, hanem átlátható módon, külön a fotók, a grafikák, a festmények és az installációk. A belső terem annyiban különleges, hogy
úgy rendezték be, mintha visszateleportálnánk magunkat az egykori Boulevard és Brezsnyevbe,
a hőskorba, a 2000-es évek második felébe. A régi képek mellett itt a berendezési tárgyak is részben ugyanazok, mint egykor.
Ha végignézzük a kiállítási anyagot, elsőre szembetűnő, hogy milyen változatosságot mutatnak a művek. Annak idején a BB-t, hogy mit tesznek a falakra, láthatóan nem egy bizonyos fajta ízlés határozta meg, hanem a nyitottság az új alkotók iránt. Mondhatni: bármi belefért, ami elég izgalmas volt, újszerű vagy épp szórakoztatóan közönségbarát. Így a mostani kiállításon is az elvont absztraktól egészen a popművészetig terjed a skála, ki hogyan reagált annak idején – vagy kicsivel később, esetleg napjainkban – az őt körülvevő világra. Ami egyszerre jó és zavarba ejtő, hogy az akkori művek szinte mindegyike a jelenben is működő alkotás, az eltelt 20 év mintha el sem telt volna. Vagy a világ, minden változása ellenére, mégsem mindenben változik, és van, ami állandó. Amire reagáltak annak idején a most kiállító művészek.
A Boulevard és Brezsnyev-kiállítás egyfelől korrajz, mert visszarepít a múltba, az ezredforduló utáni évekbe, és megmutatja, mi volt akkor. Másfelől művészettörténet is, mert egy egykor fontos galérián és az általa képviselt szellemiségen keresztül azt is megtudjuk, honnan hova jutott el egy művészgeneráció,
hogyan változott a művészetük, a világlátásuk, hogyan változott velük együtt a hazai képző- és fotóművészet.
Vagyis áttételesen a jelen művészetéről is kapunk némi képet, és elmorfondírozhatunk azon, hol állunk most, hova, merre tartunk. Hogy az a fajta szabad gondolkodás és alkotási folyamat, ami a Boulevard és Brezsnyevet jellemezte, ma mennyire tartja magát, létezik-e még. Szeretnénk hinni, hogy a válasz erre az, hogy köszöni szépen, megvan, jól van.
