A 19. századi iparosodás az élet számtalan területén hozott alapvető változásokat. Ezek egyike az alacsony nívójú termékek megjelenése, amelyeket gyorsan le lehetett gyártani és olcsón be lehetett szerezni, de szépségben nagyon messze álltak például a népművészeti edényektől vagy szőttesektől. Európa-szerte társaságok alakultak az igényes tárgykultúra pártolásának céljából, az 1851-es londoni világkiállításnak jól artikulált szándéka volt a „műipari termékek sekélyes színvonalának emelése”. Ebből a célból múzeumokat is alapítottak a kontinensen. A világ első iparművészeti gyűjteménye a londoni Victoria and Albert Museum elődje volt, ezután alakult meg bécsi „testvére”.
A világ harmadik iparművészeti múzeuma pedig a magyar fővárosban nyitotta meg a kapuit a Monarchia évei alatt.
A hazai ipar támogatásával is egybefonódott az ügy
Hazánkban az ország gazdasági helyzete miatt minőségi használati tárgyak gyűjtésének, népszerűsítésének volt egy sajátos vonása. Mivel a Monarchián belül Magyarországon elsősorban a mezőgazdasági termelést helyezték előtérbe, így a hazai ipar támogatásának ügyével is összefonódtak az iparművészetet pártoló kezdeményezések.
A múzeum gondolata Rómer Flóris régész, művészettörténész fejében merült fel.
Sok korabeli tekintély állt az ügy mellé, így 1872-ben az országgyűlés is megszavazott egy jelentős összeget, hogy iparművészeti remekek megvásárlásával gazdagítsák az ekkor még a Nemzeti Múzeumban, majd egy Andrássy úti épületben lévő kiállítás anyagát. Sokan külföldön is rokonszenveztek az üggyel, így az 1873-as bécsi világkiállításról sokszor áron alul jutottak hozzá tárgyakhoz, míg Xántus János a kelet-ázsiai Novara-expedíció anyagát ajánlotta fel.
Lechner és Pártos „Keletre magyar” jeligével pályázott
Hamar felmerült, hogy a múzeumnak szüksége lenne egy új épületre, gróf Csáky Albin kultuszminiszter jelölte ki az Üllői úti telket a célra, ahol az intézmény a mai napig áll. A létesítményre tervpályázatot írtak ki, de elsőre egyik művet sem tartották alkalmasnak a megvalósításra. A tervekben közös volt, hogy a megépítés költsége meghaladta a tervezett összeget, de végül Lechner Ödön–Pártos Gyula „Keletre magyar” jeligével beadott pályázata nyert.
A zsűrinek nem esztétikai ellenvetései voltak a szecessziós palotával SZEMBEN, hanem olyan gyakorlati problémákat vetettek fel, hogy rossz a világítás és nincs elég mellékhelyiség.
Végül az építészpáros elnyerte a minisztérium megbízását (bár állítólag Steindl Imre erősen lobbizott, hogy ez ne így legyen), és 1893-ban megindulhattak a munkálatok. Az építkezés végül több százezer forinttal lett több, mint a tervezett, a legvégső szakaszban, a berendezések beszerzésénél már Wlassics Gyula miniszter üzent, hogy 100 ezer forintból kell megoldani, több nincs. 1896-ban a millenniumi ünnepségek záróakkordjaként I. Ferenc József jelenlétében átadták a múzeumot. A villanyszerelési és a belső festési munkák ekkor még nem fejeződtek be, az intézmény csak 1897-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
A magyaros szecesszió mint Lechner egyedi stílusa
A millenniumi évben átadott Iparművészeti Múzeum Lechner Ödön munkásságának csúcsa, a magyar szecesszió egyik remekműve. Maga az építész magyaros szecessziónak nevezte a stílust, amelyről ő maga így írt:
A magyar népművészet tanulmányozása azután elvezetett az ázsiai népek művészetéhez, mert a két művészet közt fönnálló letagadhatatlan rokonság első pillanatra szembeötlött. Ez a keleti rokonság, mely főleg a perzsa és indus művészetekben válik nyilvánvalóvá, annál is inkább érdekelt, mert ezen népeknél – amelyek művészetüket már bizonyos monumentalitásig emelték – némi útmutatást véltem találni arra nézve, hogyan lehet a népies elemeket a monumentális architektúrába átültetni. Ezért nagy szeretettel szenteltem magamat a keleti művészetek tanulmányozásának.
Az épületben egyszerre találhatók keleti és magyar népművészeti elemek. A kupola és a bejárati csarnok egyaránt orientális hatást kelt, de a kerámiaburkolatban magyar elemek jelennek meg. Az esztétikai nóvumok mellett építészeti újdonságokkal is találkozhatunk. A külső burkolaton megjelenő jellegzetes pirogránit-technológiát Lechner a pécsi Zsolnay-gyárral karöltve kísérletezte ki. A burjánzó formák azonban sok akadémikus felfogású építész és kortárs számára furcsán hatott. A kortárs Tóth Béla publicista például a „cigánycsászár palotájának” nevezte az Iparművészetit,
ellenzőI pedig azt is elérték, hogy a múzeum belső festését több helyen fehérre meszelték az 1920-as években.
Egyre sürgetőbb a rekonstrukció
Az elmúlt évtizedekben az intézmény sorsa egyre hányatottabbá vált. A II. világháború alatt a főbejárat, az előcsarnok és a kupola is károsodott, ezek nem teljes körű helyreállítása 1949-ben történt meg. A 40-es évektől egyre többször fogadott be magángyűjteményeket, emiatt egyre szaporodtak a nem igazán esztétikus „sufnik” az udvaron. A metróépítés következményeként a talajvíz változása is rombolást okozott, miközben elmaradtak a különböző karbantartások.
2012-ben tervpályázatot írtak ki a felújításra, 2017-ben pedig e célból bezárták a múzeumot és a műtárgyakat is elszállították.
A munkálatok azonban nem kezdődtek meg, Lechner és Pártos remekművének felújítása azóta sem indult meg. Cselovszki Zoltán főigazgató 2023-ban azt nyilatkozta, hogy az épület ki tudja várni azt a megfelelő pillanatot, amikor elindul a rekonstrukció. A múzeumi dolgozók és a művészettörténészek máshogy látják, szerintük Lechner remekműve megóvásának érdekében minél előbb el kell indulnia a munkának, ennek nyomatékosítására tiltakozó akciókat is szerveztek.
Források:
- Ács Piroska: A budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményének kialakulása, önálló épületének születése (1872–1897), Országos Széchényi Könyvtár
- Bán Dávid: Egy csodás kísérlet hanyatlása: az Iparművészeti Múzeum épületének története, Építészfórum
- 125 éves az Iparművészeti Múzeum épülete, Iparművészeti Múzeum
- Millisits Máté: 125 éve avatták fel Lechner Ödön életművének koronáját, az Iparművészeti Múzeum épületét, PestBuda
- Keleties stílusjegyei miatt átadásakor nagy felháborodást keltett az Iparművészeti Múzeum épülete, Múlt-kor történelmi magazin
(Borítókép: Major Kata – We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
