Sokan vagyunk, akik napsütéses időben túrabakancsot húzunk, és kirándulni indulunk. Az elszántabbakat a hóesés, a hideg és időnként az eső sem tartja vissza attól, hogy erdőjárással töltsék szabadidejüket. A túrázás mint rekreációs tevékenység a modern kor vívmánya. Írásunkban a magyar természetjárás hőskorát mutatjuk be.

A mai értelemben vett természetjárás az ipari társadalom terméke. Bár akár a 16–17. századból vannak adatok arról, hogy különböző személyek kirándulni mentek a természetbe (a késmárki várkapitány például a Zöldi-tóhoz látogatott nejével 1565-ben),

tömeges kikapcsolódási móddá csak a 19. században vált.

Ekkor a társadalom egy jelentős része városokban élt, és nem mezőgazdasági munkát végzett. Számukra jelentett a mókuskerékből való kizökkenést, egyfajta egzotikumot a természetbe való kirándulás. Szintén ebben az időszakban jelent meg a sport mint rekreációs tevékenység.

A magyar túramozgalom a kezdetekben a Magas-Tátrára koncentrált

A Hasznos Mulatságok folyóirat már 1836-ban kirándulási tippeket adott a pest-budai polgároknak a környékbeli erdőkben, de

a magyar természetjárás bölcsője a János-hegynél vagy a Nagy-Szénásnál sokkal impozánsabb csúcsokkal rendelkező Magas-Tátra.

1865-ben a Tarpataki-völgyben megnyílt az első menedékház, 1873-ban pedig megalakult a Magyarországi Kárpát-egyesület, ezzel indult a szervezett túramozgalom hazánkban.

Az MKE a világ hetedik alpinegyesülete volt, tagjai elsősorban vagyonosabb emberek, nemegyszer arisztokraták voltak. Az egyesület leginkább Erdély és a Tátra csak speciális felszereléssel meghódítható csúcsaira koncentrált, ez a tevékenység pedig már akkor sem volt olcsó.

Az MKE-nek sorra alakultak meg az osztályai, ezek kifejezetten egy régió, például a Mecsek vagy Erdély turistaéletének a felvirágoztatásával foglalkoztak. 1888-ban alakult meg a budapesti osztály Eötvös Loránd, id. Lóczy Lajos, Téry Ödön és Thirring Gusztáv szárnyai alatt Dobogókőn. Ők később kiváltak a Kárpát-egyesületből, önállósodtak, mivel az anyaszervezet kifejezetten magas csúcsokra koncentrált. A fővárosiak pedig ugyanilyen jelentőséget tulajdonítottak a középhegységeknek is. Az elszakadás után megalapították a Magyar Turista Egyesületet. Az 1890-es évektől sorra alakultak a különböző turistaegyesületek, amelyek menedékházakat hoztak létre, kilátót építettek, jelezett utakat alakítottak ki, és folyóiratokban, turistakalauzokban népszerűsítették a hobbijukat.

A 20. század elejére már igény lett volna egy olyan szervezetre, amely összefogja az országban tevékenykedő, egyre inkább tömegmozgalommá váló természetjárókat. Ezen gondolat mentén alakult meg 1913-ban a Magyar Turista Szövetség. Érdemben azonban csak a háború után tudott működni, de ekkor már jelentősen megváltozott körülmények között. A trianoni békeszerződéssel hazánk elvesztette Erdélyt és a Tátrát, az ország legmagasabb csúcsa az 1014 méteres Kékestető lett. A hazai természetjárás visszaszorult a középhegységekre. De az MTSZ állta a sarat, virágzó túrakultúrát hozott létre a trianoni határok közé szorult országban. Ezt bizonyítja, hogy a húszéves évfordulójukon, 1933-ban már ötven menedékházat és 3500 kilométer jelzett utat találunk Magyarországon.

A harmincas évekre lettek egységesek a turistajelzések

A minden erdőjáró számára ismerős turistajelzések is a 19. század végének a szülöttei.

Az első hazai jelzett út Bene (ma Mátrafüred) és a mátraházi Szent László-forrás között vezetett. Ezzel szinte párhuzamosan az MKE budapesti osztálya sem volt rest ecsetet ragadni, az első jelzett útja Dobogókőről vezetett Dömösre.

Idővel egyre szaporodtak ezek az ösvények, az együttes hosszúságuk csakhamar elérte a több ezer kilométert. Sőt, az 1935-ös erdőtörvénybe is belekerültek, aminek előzménye az a sajnálatos tény volt, hogy az erdőtulajdonosok időnként nem méltányolták a természetjárók szenvedélyét, és igyekeztek kiszorítani őket a területekről. (Például a zavartalan természetjárás érdekében volt kénytelen az MTSZ a Zebegény melletti Szent Mihály-hegyet bérelni a koronauradalomtól.)

Ezek a jelek kezdetben ötletszerűek voltak, különböző számok vagy alakzatok mutatták az utat az erdőben. Az egységes jelzésrendszert 1929-ben vezették be (kivéve a Mecsekben, ott csak 1960-ban vették át). A mai napig használatos rendszerben a különböző színeknek és formáknak saját jelentésük van. A kék szín országos jelentőségű, főútvonalakat jelöl (a közhiedelemmel ellentétben nem csak az Országos Kéktúrát jelölik ezzel a színnel, például van börzsönyi kék vagy balatoni kék), a sárga sáv pedig helyi jelentőségű utakat jelöl. A háromszög hegycsúcsokhoz, a kör forrásokhoz, a négyzet turistaházhoz vagy lakott helyhez vezető leágazást jelent. A kéktúra oldalán kiváló összefoglaló található azok számára, akiket érdekel a különböző szimbólumok jelentése.

Szent István-vándorlás néven indult a kéktúra

Hazánk legismertebb jelezett útja, az Országos Kéktúra a két világháború között jött létre. Az 1930-as években született meg egy több tájegységet összekötő túraútvonal, egy kvázi „turista-főútvonal” terve. Eredetileg a piros jelzés futott volna végig az ország erdőin, de mivel a már jelzett szakaszok egy részén kék jelzés volt, így megtartották ezt a színt. Végül I. István halálának 900. évfordulójára készült el a turistaút, ennek tiszteletére a kezdetben Szent István-vándorlás néven indult a mozgalom.

A „kék” reneszánsza a második világháború után kezdődött. A külföldi utak a hétköznapi emberek számára elérhetetlenek voltak, így felértékelődött a belföldi turizmus. A Lokomotív Sportkör 1952-ben élesztette újjá a túraútvonal hagyományát, és egészítette ki jelvényszerzéssel. Igaz, ekkor csak Tapolca volt a nyugati végpont, a ma ismert, az osztrák határon fekvő Írottkőre csak ’89 után juthattak el a turisták. Az igazi népszerűséget pedig Rockenbauer Pál hozta el számára az 1978-ban forgatott dokumentumfilmjével, a legendássá vált Másfél millió lépés Magyarországon cíművel. (Az Alföldi Kéktúrával és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrával kiegészülve 1996-ban született meg az Országos Kékkör.)

A Magas-Tátra előalpeseitől az „angyalos sorozatig”

Valószínűleg nem meglepő, hogy a közelmúltig általánosan használt, mára különböző alkalmazásokkal felváltott turistatérképek is a kor termékei. Az első magyar turistatérképként számontartott darab 1876-ban készült el, és a „Magas-Tátrát és határos előalpeseit” ábrázolta. Meglehetősen kicsi volt, 1:100 000 méretarányban ábrázolta a Felvidék csúcsait. (A minden túrázó által ismert Cartographia térképek méretaránya 1:40 000.) Csak 1887-ben tették közzé, mert katonai felméréseken alapult. Mivel ekkor még nem léteztek turistautak, értelemszerűen ezen nem is jelöltek ilyeneket. Az első mai formában vett kiadás 1889-ben jelent meg, és a főváros környéki hegyeket, a Budai-hegységet, a Pilist, a Visegrádi-hegységet és a Börzsönyt ábrázolta. A praktikus kis kiadvány összehajtható volt, hátoldalán a gőzhajók, az omnibuszok és a vonatok menetrendje szerepelt. 1927-ben indult az első magyar turistatérkép-sorozat, Kirándulók térképe néven, de a köznyelv csak angyalos sorozatnak emlegette az előlapon található, a magyar címert tartó két angyal miatt.

A második világháború után a turistaszervezeteket feloszlatták, az állam igyekezett központosítani, leuralni az életnek ezt a területét is. Viszont ezen kereteken belül is sokan választották a természetjárást hobbinak (ezt a kéktúra már ismertetett története is bizonyítja). Ma jelenleg csak az MTSZ égisze alatt 200 szervezet működik, körülbelül 17 ezer kilométer jelzett út halad végig az itthoni erdőkön, és nagyjából szintén 200 jelvényszerző túramozgalmat teljesíthetnek a kihívásokat kedvelők. Legismertebb az Országos Kéktúra, de a Várak a Börzsönyben vagy a Pálosok útja is ugyanazt az élményt nyújtja: Magyarország természeti kincseinek és kultúrájának megismerését. De talán a legfontosabb, hogy rengetegen vannak azok az emberek, akiket Eötvös Loránd ezekkel a sorokkal jellemzett:

Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi.

Források:

(Borítókép: Mészöly Leonóra – Fortepan)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék