„A Közlekedési Múzeum elmeszelését nagyon sajnálom” – Zubreczki Dávid (Budapest Szubjektív)

Zubreczki Dávid szakíró, építészeti mesemondó, aki hosszú ideje foglalkozik az épített környezet és a várostervezés népszerűsítésével, közérthető bemutatásával. Várostörténeti sétákat vezet többek között Mátyásföldön, az Örs vezér téren vagy épp Budafokon, emellett pedig izgalmas épülettörténeti előadásokat is tart – kifejezetten ajánljuk a templomokban tartott előadásait, amelyek 2026-ban 8 budapesti szakrális épületben folytatódnak. Bár szakmáját tekintve környezetgazdálkodási agrármérnök, sőt, még egy zenekara is volt Boogie Mamma néven, a nagyközönség számára valószínűleg egykori blogja, az Urbanista miatt lehet ismerős, de neve sokszor feltűnik a Heti Fortepan blogon, illetve éveken át volt a Média Építészeti Díja zsűrijének tagja is.

A séták mellett rendszeresen ír építészeti, várostörténeti könyveket, Templomséták Budapesten, Templomséták a Balaton körül, Templomséták a Dunakanyarban vagy a Tájépítész történetek, ami szórakoztatóan és közérthetően mutatja be a szakma titkait. Legutóbbi könyve az egyik legnépszerűbb sétájára épít: a Séta az Örs vezér terén – Népbüfétől a titkos sugárútig személyes hangon vezeti végig az olvasót a környék titkos és kevésbé ismert zugain, történetén.

Most pedig nézzük, hogyan látja Zubreczki Dávid Budapestet!

We Love Budapest: Mi az első dolog, ami eszedbe jut Budapestről?

Zubreczki Dávid: Mindig más jut eszembe róla. Ebben a pillanatban, ahogy olvasom a kérdésed, a város címere jelenik meg a lelki szemeim előtt. Arról bevillan, hogy milyen vicces volt, hogy néhány száz évvel ezelőtt Pest címerét bőségszaruk vették körbe, Budáét meg vademberek. Most meg ugye griff és oroszlán. Rájuk egyszer azt mondta a lányom, amikor még kisóvodás volt, hogy biztos harcolnak egymással, és aki nyer, azé lesz Pest. Jó kis lokálpatrióta szöveg! Erről meg az ugrik be, hogy bármennyire is pesti vagyok, azért Budát is szeretem, rengeteg emlék köt hozzá.

WLB: Melyik a kedvenc budapesti kerületed, környéked, és miért?

Z. D.: Mátyásföld, XVI. kerület, ahol születésem óta élek. Ahogy mondani szoktam: a lakcímem négyszer változott életemben, de az irányítószámom eddig még egyszer sem. Nem állítom, hogy ez a legszebb negyede a fővárosnak, de én mindenképpen annak látom. Alighanem azért, mert ezt ismerem a legjobban. Egy nagyvonalúan tervezett századfordulós nyaralónegyed széles utcákkal, hatalmas gesztenyékkel és platánokkal, gyönyörű villákkal. Sajnos a villák és a fák is fogyogatnak, de még mindig csodaszép hely, ahol nagyon jó élni.

WLB: Hogyan nézne ki az ideális budapesti napod, amikor nincs semmi dolgod, és azt csinálsz, amit akarsz, oda mész, ahová akarsz?

Z. D.: Unalmasnak fog hangzani, de otthon szeretek lenni a legjobban. Munkámból adódóan viszonylag sokat jövök-megyek a városban vagy az országban, szóval azokat a nyugis hétköznapokat szeretem a leginkább, amikor nem történik semmi: épp nincsenek nyomasztó határidők, és nem kell sietni sehova. Ilyenkor legfeljebb elmegyek futni egy órácskát: átkocogok a kertvároson – felénk nyugodtan lehet az úttesten is sétálni vagy futni –, közben nézegetem a kerteket. Aztán leérek a Szilas-patakhoz, ahol évszaktól és napszaktól függően kakukkszó vagy békakórus fogad, meg lehet integetni a szembejövő futóknak, esetleg őzeknek. Aztán meg otthon megnézünk egy jó filmet a kedvesemmel, vagy olvasunk vagy beszélgetünk, vagy épp átjönnek látogatóba a gyerekeim, és kinn vacsorázunk az erkélyen. Talán ennek az erkélynek is köszönhető, hogy nem nagyon vágyódom sehova. A tetőtéri albérletünk a lombkoronaszintben van, szóval kényelmesen borozgatva nézegethetjük a mókusokat, a zöld küllőket vagy a fészket rakó örvös galambokat. Ideköltözésünk óta számolom a madarakat, eddig 46 fajt sikerült azonosítani az utcánkban.

WLB: Budapest melyik korszakába utaznál vissza az időben, és miért oda?

Z. D.: Élni szerintem a jelenben a legjobb. Szóval nosztalgiám nincs egyetlen elmúlt korszak iránt sem, még akkor sem, ha rendkívül érdekel a város múltja. Ha viszont csak „turistaként” visszacsöppenhetnék egy másik időszakba, akkor egy minél régebbi úti célt választanék. Egyszerűen azért, mert minél messzebb van tőlünk egy kor, annál kevesebbet tudunk róla, annál nagyobb lehet a meglepetés. Vajon milyen lehetett Mátyás király Budavári Palotája? A gótikus Nagyboldogasszony-templom titokzatos kegytárgyával? Vagy a minaretekkel teli Pest a török korban? Óbudán a klarisszák kolostora? Vagy Hadrianus palotája, esetleg a nyüzsgő Aquincum?

WLB: Hol esik a legjobban a sör/bor/pálinka/üdítő/kávé/tea?

Z. D.: A környékünkön kevés ilyen hely van, de persze vannak kivételek, mint a Veranda, a Kalóz és mindenekelőtt a csodálatos Vadkovász. Beülni akkor szoktam valahova, amikor „bemegyek a városba”. Csak sajnos ahogy múlik az idő, egyre kevesebb új helyet fedezek fel, viszont egyre több szeretett helyem tűnik el. De, mondjuk, a Csigában bármikor szívesen időzöm.

WLB: Kedvenc helyed a városban, amit talán kevesen ismernek?

Z. D.: Hű, na erre a kérdésre tökéletes válaszom van! Tavasszal jelenik meg ugyanis az új könyvem Hogyan nézzünk várost címmel, nem is olyan rég adtam le a kéziratát. Ha megengeded, idéznék belőle egy pont idevágó részletet:

Mikor egy interjúban arra kérnek, hogy mondjak egy jó kis titkos helyet Budapesten, akkor szinte mindig kitérő választ adok. Ennek persze az is lehetne az oka, hogy nem akarom elárulni a nagy kedvenceimet, nehogy mások is felfedezzék azokat. Talán még hamiskásan mosolyognom is kellene hozzá, hogy azt higgyék: »igen, ez az ember aztán tényleg mindent tud a városról, csak hát a titok az titok«. Ugyanakkor közelebb állna az igazsághoz, ha azt mondanám: »bocs, de sajnos egyetlen titkos hely se jut az eszembe«. Ugyanis a közösségi média korában nincsenek titkos helyek. Egy ismeretlen helyszín, épület vagy akár épületrészlet felfedezéséből valaki azonnal tőkét kovácsol, és amint lehet, megosztja azt valahol. Ám még csak nem is ez a valódi oka annak, hogy azt szoktam felelni az ilyen kérdésekre: »Fölösleges az én kedvenc helyeimmel foglalkozni. Mindenki nézzen szét a saját környékén, és egészen biztos, hogy felfedez valami izgalmas érdekességet, ami a saját kedvence lehet.« Azért mondom ezt, mert tényleg így gondolom.

WLB: Ha nem lenne határ, és oda költözhetnél Budapesten, ahová csak akarsz, hol élnél legszívesebben?

Z. D.: Én nagyon szeretek ott élni, ahol élek, de azért szívesen körbelaknám Budapestet. Van egy régi álmom, amit valószínűleg soha nem fogok megvalósítani: elmenni nyaralni Budapesten belül különböző városrészekbe, mondjuk, egy hétre. Azt olyan magától értetődőnek vesszük, hogy valaki elmegy, teszem azt, egy olasz kisvárosba, aztán felfedezi a helyi vendéglőket, piacokat, és megpróbál úgy élni, mint a helyiek. Na de mi lenne, ha ezt Budafokon vagy Soroksáron csinálnám? Egy-egy hetes nyaralások egy kerületben vagy városrészben, de úgy, hogy nem hagyom el a terület határait: ott keresnék szórakozási lehetőségeket, kikapcsolódást, látnivalókat stb. Sőt. Fel lehetne fedezni azokat a hagyományokat, amiket talán már a helyiek se tartanak – pont, mint egy igazi turista.

WLB: Te hogy képzeled el Budapestet 100 vagy akár 500 év múlva? Mit látnál szívesen a városban, és mi az, ami akár teljesen el is tűnhet?

Z. D.: Ami egészen biztosan teljesen más lesz, mint ma, az a közlekedés. Akár úgy képzeljük el a jövőt, hogy sci-fibe illő technológia vesz körbe minket, akár úgy, hogy visszacsöppenünk a középkorba, az biztos, hogy 100, pláne 500 év múlva nem a mai értelemben vett autók határozzák majd meg a városszerkezetet. Nincs mese, addigra el fog fogyni, vagy legalábbis elérhetetlenül drága lesz az az üzemanyag, amit ma használnak. Nagyon bízom benne, hogy ez együtt jár azzal, hogy kevesebb területet foglalnak majd el a városból, és több hely jut majd minden másra, amit szabadon használhatnak fel a városlakók. Amúgy nekem meggyőződésem, hogy száz év alatt olyan fú, de nagy változások nem lesznek. Gondoljunk csak bele, hogy a húszas években már nagyjából úgy nézett ki a város, mint ma.

WLB: Mi az az épület vagy városnegyed vagy bármilyen fejlesztés a városban, ami nem valósult meg, de szerinted jót tett volna Budapestnek?

Z. D.: Minden meg nem valósult zöldfejlesztésnek örültem volna. Klassz lett volna, ha sikerül bezárni Pest határa körül azt az erdősávot, aminek jelentős része amúgy el is készült – ezek a mai határerdők. Még jobban örülnék neki, ha a Városliget valóban akkorára hízik, mint ahogy egykor tervezték: nagyjából a Göncz Árpád városközponttól a Puskás Arénáig. Pláne ha létrejön az összeköttetése a Népligettel, ahonnan már csak egy ugrás lett volna a Duna elérése délen. Ezek persze jobbára 19. századi tervek voltak. Hogy mondjak valamit a közelmúltból is: az Északi Járműjavító helyére tervezett Közlekedési Múzeum elmeszelését például nagyon sajnálom. Valahogy nem is tudom elengedni fejben, annyira jó lett volna, ha megvalósul.

WLB: Van egy sétád az Örs vezér térhez kapcsolódva, illetve a legutóbbi könyved is arról szól. Mi az, amiért számodra ilyen fontos ez a hely, valamint hogyan lehet szépnek látni vagy meglátni a szépet egy olyan helyben, amiről a többség azt gondolja, hogy csúnya?

Z. D.: Választani azért választottam, mert szeretem. Születésem óta Mátyásföldön élek, fél évszázada az Örsön keresztül járok „be a városba”. Sőt, kertvárosiként nekem tulajdonképpen ez már maga a város. Naponta ingáztam át rajta iskolásként éppúgy, mint munkába igyekvő felnőttként. Sőt óvodásként is, mert helyhiány miatt ide hordott az anyukám minden reggel, a lakótelepi „Csoki oviba”.

Meg amúgy is sok szempontból egyedülálló. Ez az ország legnagyobb tere, ahol gyönyörűen rakódnak egymásra a 20. század különböző várostervezési elképzelései. Olyan, mint egy régészeti lelőhely, ahol, ahogy egyre mélyebbre ásunk, egymás után tárulnak fel a múlt század különböző korszakai, a fejlesztések és a fejlesztési zsákutcák nyomai. Kiderül, hogy milyennek képzelték eleink az ideális várost, lakást, boltot a különböző évtizedekben, és hogy aztán mit sikerült ezekből megvalósítaniuk.

Nem arra próbálom rávenni az embereket, hogy szépnek lássák ezt a környéket – még akkor sem, ha valóban vannak szép részletei –, csak hogy vegyék észre, mennyire érdekes! Karinthy Frigyes híres mondása szerint „a jó tulajdonságokat szeretjük – a rossz tulajdonságokba szerelmesek vagyunk”. Bár ő nem a városi terekre gondolt, szerintem azokra is teljesen igaz az állítása. Egy minden elemében hibátlan környéket, amelynek valamennyi háza szabályos és gyönyörű, azt csak csodálni és irigyelni lehet. Ám csak az ehhez hasonló, tökéletlenségükben is izgalmas környékeket zárhatjuk igazán a szívünkbe.

(Borítókép: Majer Szilvia)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés