A numerók és a házszámok
Bár a középkorban is léteztek utcanevek, ezek használata csak a 18–19. században vált teljesen szabályozottá. Korábban az utcaneveket a szokásjog diktálta, természetesen alakultak ki, hiszen sokkal kevesebben tudtak olvasni, így egyszerűbb volt, mondjuk, egy-egy jellemző épület, szobor, védőszent alapján megkülönböztetni a helyeket. Neveztek el a fővárosban utcákat a helyiek foglalkozásáról (Halász utca, Tímár utca) vagy éppen az arrafelé élő kisebbségről (Szerb utca). Az sem volt ritka, hogy nagyobb utak arról a településről kapták a nevüket, ahonnan érkeztek vagy ahova tartottak (Bécsi út). A híres emberek jellemző módon később jelentek meg a névadásban, arról pedig, hogy az utcanevek hogyan kezdték alakítani a történelmi emlékezetet, itt olvashatunk. Az utcanévadásban több nagy időszakot különítünk el, természetesen ezek a főváros, illetve Pest-Buda történetében is fontos határokhoz kötődnek. A 20. század is hozott újat a kérdésben, a politikai rendszerek változása többször átalakította a közterületek nevét, ennek egyik legextrémebb példája a Falk Miksa utca, amit 1991-ben harmadjára neveztek el a publicistáról.
A mai értelemben vett házszámozást 1786-ban rendelte el II. József, ám az ötlet masszív ellenállásba ütközött, így halála előtt a felvilágosult uralkodó a többi rendeletéhez hasonlóan ezt is visszavonta. A rendes, utcánkénti házszámozást, vagyis hogy minden utca elején az 1-es számú ház áll, végül 1874-ben vezették be. Addig városrészenként számozták a házakat, ezeket a jelzéseket nevezték numeróknak. A rendszer azonban nem működött kielégítően, sőt a telekmegosztások, parcellázások teljesen átláthatatlanná tették, nyomai azonban még fellelhetők a városban, itt találunk bővebb információt arról, hogy pontosan hol.
Az embereknek tehát nem volt egyszerű dolguk, ha tájékozódni szerettek volna a korabeli Pest-Budán, de a probléma nemcsak itt, hanem nagyjából az összes európai nagyvárosban jelentkezett. A díszes cégérek azonban mindenütt az eltévedt lakosok segítségére siettek, nem csak az alattuk dolgozó mester tudását hirdették. Hasonlóan működtek a különböző házjelek is, amiket szintén az épületek megkülönböztetésére használtak. Ma is eredeti helyén látható közülük például a Vörös Sün- vagy az Arany Szarvas-ház jelzése, ami így őrzi azoknak a fogadóknak az emlékét, amelyek korábban az épületben működtek. Ha mélyebben érdeklődünk a jelek és a cégérek iránt, érdemes a BTM Vármúzeum családi sétafüzetét letöltve körbenézni a Várban.
Az egyszarvú és a medve
Ha díszes cégéreket szeretnénk nézni, akkor érdemes ellátogatni a Kiscelli Múzeumba, ahol könnyen megérthetjük, mi vonzotta a korabeli embereket ezekben az alkotásokban. Sok közülük valódi műremek, az utcán sétálva egyből megakadt rajtuk a tekintet, ez is volt a céljuk.
Néhány olyan jellegzetes volt, hogy bár már régen nem látható eredeti helyén, ma is őrzi emlékét egy-egy közterület neve. Ezek közé tartozik például a II. kerületi Medve utca, amelynek egyik épületén, a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium falán ma is látható egy medveszobor, bár nem a névadóé. Az eredeti, horganylemezből készült mackó története egészen a 17. század végéig nyúlik vissza, ugyanis ekkortájt nyitotta meg az itt kanyargó utcában Bösinger Ferenc Ignác a Fekete Medve patikát.
Bösingernek nem ez volt az egyetlen boltja, a Fekete Medve a Dísz téri Arany Egyszarvúhoz (ebből lett később az Arany Sas gyógyszertár) patika fióküzleteként működött. Buda második patikája volt az Arany Sas után. Bösinger, aki egyidőben a város bírája, vagyis polgármestere is volt, egyébként nemcsak ezzel a névvel ajándékozta meg a mai Budapestet, a mostani XI. kerület területén is jelentős földbirtoka volt, ez a mai Pösingermajor városrész. A városatya hirtelen meggazdagodása sokaknak szemet szúrt Budán, megvádolták azzal, hogy meglehetősen szabadon kezeli a város vagyonát, így élete vége felé inkább eladta patikáit, birtokait, és visszavonult.
Ez azonban már egy másik történet, maradjunk még a korábbi Fekete Medve, vagyis a mostani Medve utcában, ahol Bösinger gyógyszertára közelében, a Medve utca 2 helyén, 1760-ban megnyílt a Fekete Medve fogadó. Ennek jelzésére készült valamivel később a diót rágcsáló medve szobra, ami közel 200 éven át volt jellegzetes dísze a városnak.
Aztán jött a II. világháború, amelyben a medvés ház megsérült, elbontották. Ma már új medve emlékeztet az egykor itt állt fogadóra, bár kihelyezése nem volt teljesen zökkenőmentes. Asszonyi Tamás szobrászművész 1981-re készítette el az új alkotást, ám a Köztérkép információi szerint a hivatalok nem tudtak megállapodni arról, hogy a szobor pontosan hol lenne a legjobb helyen, így a kőmedve 21 évig állt a Budapest Galéria raktárában, végül 2002-ben került az iskola falára. Bár izgalmas, korántsem az egyetlen emléke a főváros régi cégéreinek vagy korábbi üzletek, fogadók elnevezésének. Az Aranykéz utca és a Király utca például szintén egy-egy itt működött fogadóról kapta a nevét, régi házjelekre emlékeztet az Alkotás utca, és a Kék Golyó utca, de a Szűz utca, sőt a Galamb utca elnevezése is hasonló elven történt.
Források:
- Köztérkép.hu
- Budapesti utcanevek (szerk. Ráday Mihály), 2013, Corvina Kiadó
- Margittay Rikárd: Budai specialitások, Képes Krónika, 1932. július 10.
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
(Borítókép: We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
