A fejlesztés a régóta várt elektronikus jegyrendszer egyik fontos mérföldköve, amelynek célja, hogy gyorsabbá és kényelmesebbé tegye az utazást Budapesten. A rendszer lényege, hogy az utasok egyetlen érintéssel vásárolhatnak és érvényesíthetnek jegyet – mindezt előzetes regisztráció, applikációletöltés vagy papíralapú jegy nélkül.
Jegyellenőrzéskor mindössze annyi a dolgunk, hogy ugyanazt a bankkártyát vagy eszközt az ellenőr készülékéhez érintJÜK.
Az új validátorok fokozatosan jelentek meg a metróhálózaton: először az M2-es, majd az M4-es, végül az M3-as vonalon telepítették őket. Bár a készülékek már korábban felkerültek az állomásokra, élesben csak április közepétől működnek. Állomásonként általában 2–5 új eszköz elérhető, miközben a hagyományos jegyérvényesítők egy része továbbra is megmarad.
Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzése alatt az újításra vegyes reakciók érkeztek a kommentszekcióban. Volt, akinek nem egészen tiszta a rendszer működése, míg mások a készpénzes fizetési lehetőségek bővítését szorgalmazták. A Pay&GO bevezetése azonban nemcsak kényelmi újítás a bankkártyával fizetőknek, hanem egy modernebb, digitálisabb, fenntarthatóbb városi közlekedési rendszer felé vezető út fontos állomása.
(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
