A mérések szerint rekordszámú a kiégés a segítő szakmákban. A Mátrában egy kis ház tulajdonosai úgy döntöttek, csak őket fogadják, programkényszer és zaj nélkül.

A Mátrában, Parádsasváron Rudas István és felesége megnyitotta a LélekZugot, egy kétszemélyes erdőszéli menedéket, kizárólag segítő szakmák (orvosok, ápolók, tanárok, pszichológusok, szociális munkások, lelkigondozók stb.) számára. A sztori tétje személyes: felépülésből született. Felépülésből és lelassulásból építettek egy otthont – és most ugyanazt a csöndet adják tovább a segítőknek, mintha a saját nappalijukba ültetnék le őket teázni.

A WHO/Europe szerint minden harmadik egészségügyi dolgozó depressziós tüneteket jelez, sok tanár pedig a kiégés jeleit mutatja. Ezért úgy döntöttek, alkalmanként a segítő szakmában dolgozóknak kiadják kuckójukat.

  • Segítők hónapja – minden hónapban közösségi ajánlás alapján kiválasztanak 1 segítőt, aki 3 nap / 2 éjszaka pihenést kap náluk.
  • A csend nem luxus – hét – negyedévente, hétköznap, hetente 1 pár.
  • Egy szoba józanságnapja – évente 4 nap ajándék egy felépülő segítőnek (nyílt pályázattal).

Nem vendégházat nyitottunk. Ügyet indítottunk. Mi ketten – Kriszti és én, István – egy romos mátrai házból olyan emberléptékű menedéket építettünk, ahol azok pihenhetnek, akik nap mint nap másokat tartanak és segítenek: orvosok, ápolók, pedagógusok, pszichológusok, szociális munkások, lelkigondozók, terapeuták, edzők. A LélekZug ezért kizárólag segítő szakmák vendégeit fogadja – meséli a házaspár.

István is tapasztalt kiégést és függőséget, „a mélypont egy kórházi ágyon ért utol. Ott mondtam ki először: segítségre van szükségem” – mondja. Miután pár éve letette az alkoholt, a Mátra csöndje sokat segített neki – „a fák között kanyargó szél, az esti tücskök, a hajnal hűvöse. Erről később könyvet is írtam.

A LélekZug kétszemélyes, felnőttbarát erdőszéli kuckó, bent természetes anyagok, meleg fények, egy kicsi „lélektér” (olvasó-, meditációs sarok, hangtálak), teljesen felszerelt konyha. Kint veranda, tűzrakó hely, lassú reggelek és hosszú esték. 

Azoknak szól, akik mindennap másokért állnak helyt, és közben elfogynak:

egészségügyi, oktatási, szociális és segítő hivatások. Akár segítőket, akár traumán vagy nehézségen átesett embereket.

Miért csak segítőknek? 

Egy friss WHO/Europe-felmérés szerint Európában minden harmadik orvos és ápoló depressziós tüneteket jelez, és több mint 10% számolt be passzív szuicid gondolatokról az elmúlt időszakban. Az OECD 10 országot vizsgáló 2024-es elemzése szerint az 55 év alatti alapellátó orvosok közel 40%-a kiégést jelez, és jelentős részük a pálya elhagyását fontolgatja. Az oktatásban a RAND 2024-es tanárjelentése következetesen magasabb stresszt és kiégést mér, különösen a nőknél; az EWCS 2024 pedig a munkaintenzitás és a pszichoszociális kockázatok erősödését jelzi Európa-szerte. És mi segít bizonyítottan? 2023-as metaanalízisek szerint az erdőfürdő (forest bathing) szignifikánsan csökkenti a szorongás és a depresszió tüneteit; 2025-ös áttekintések a természetalapú beavatkozások következetes pszichés javulását mutatják.

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék