A III. Nyitott Piacok Napja rendezvényre idén szeptember 19-én, pénteken és 20-án, szombaton kerül sor, országszerte összesen 22 helyszínen, vásárcsarnokokban és piacokon. A szervező idén is, ahogy 2023 óta minden évben, a Vásárcsarnokok, Piacok Együttműködési Fóruma. Az első két év nagyon jól sikerült, és remélik, 2025-ben sem lesz ez másképp. A Nyitott Piacok Napja rendezvényeit Budapesten 14 piacon, valamint néhány vidéki városban (Szombathelyen, Hévízen, Székesfehérváron, Miskolcon, Győrben, Pécsen) kereshetjük majd. Az esemény kiemelt étele a lecsó, a termékek pedig a lecsó alapanyagai lesznek,
a vezető szlogenje pedig „a piac mint találkozási pont” lesz.
A kétnapos rendezvényt pár helyszínen előesemények vezetik fel szeptember 11-én, csütörtökön. A III. Nyitott Piacok Napját követően, a hónap második felében pedig lesz olyan vásárcsarnok és piac, ami folytatja majd a rendezvényeit és kitelepüléseit. A két fő napon (szeptember 19–20.) a fővárosi programok több helyszínen zajlanak majd.
A Lehel Csarnokban szeptember 19-én, pénteken 11 órától Lecsófesztivált rendeznek, melynek keretében a lecsó különböző fajtáival ismerkedhetünk meg. Kóstolhatunk többek között kolbászos lecsót, extra lecsót, lecsóköreteket, de hagyományos lecsó is várja majd az éhes vendégeket. A lecsóhoz szükséges alapanyagokat pedig aznap akciósan tudjuk majd beszerezni. Szeptember 12. és 14. között a Rákóczi téri Vásárcsarnokban rendezik meg az V. Józsefvárosi Jazzfesztivált. Új helyszínként debütál majd a Budapesti Városháza Park, ahol szeptember 13-án, szombaton 14 órától Őszi idénynyitó koncert lesz a Gödöllői Fúvószenekar előadásában. Szintén a Városháza park lesz a helyszíne két nappal korábban a Serfőző sörfesztiválnak, ami egészen szeptember 21-ig tart.
A Budapest Vásárcsarnokai Kft. vezetett építészettörténeti sétáin megismerkedhetünk a budapesti vásárcsarnokok történetével, melyekben Lecsó & Grill nevű kóstolóprogrammal is várják a vásárlókat. A Vámház körúti Központi Vásárcsarnokban szeptember 19-én, pénteken nyílik az Őszi Kézműves Vásár, és itt nyílik majd a Gömböc műszaki-fizikatudományi kiállítás is. A Rákóczi téri Vásárcsarnokban szeptember 20-án a LePKE egyesülettel közösen ismét elindulnak a Rákóczi téri reggelik, melyek immár a megszokott formában, kétheti rendszerességgel várják szombat délelőttönként az érdeklődőket. A Fehérvári úti Vásárcsarnokban 19-én, pénteken 10 és 15 óra között, majd 20-án, szombaton 9 és dél között a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány munkatársai várják a kicsiket és szüleiket. A Bosnyák téri Vásárcsarnokban Kertből a Piacra termelői vásárt tartanak a paprika, a paradicsom és a hagyma főszereplésével. A Kórház utcai Vásárcsarnokban (óbudai piac) paprika-, paradicsom- és hagymavásár, grillezés és lecsókóstolás, valamint gomba-szaktanácsadás lesz.
A Tétényi úti Üzletközpontban új Kézműves- és Kirakodóvásár nyílik, ami aztán hetente várja majd a résztvevőket és a vásárlókat, és itt is lesz lecsókóstolás. A Flórián téri Üzletközpontban vezetett sétán ismerhetjük meg az első magyarországi üzletközpont megnyitásának történetét, valamint az itt található római kori történeti emlékeket. A Sashalmi piacon bográcsban lecsófőzéssel, kézművesvásárral, magyar alkotók kézzel készített termékeivel és élő zenével várják a látogatókat. A Hunyadi téri Vásárcsarnok és Piacon a világ különböző tájairól származó lecsóvariációkkal ismerkedhetünk, de lesz recept- és ételfotó-verseny is.
A Fény utcai piacon és környékén maga a polgármester, Őrsi Gergely vezet majd helytörténeti sétát, amelynek végén borkóstoló várja a résztvevőket, de lesz zongorakoncert, ingyenes egészségügyi szűrés és garázsvásár is. Az Új Teleki Téri Piacon megismerkedhetünk a lecsós lángossal, valamint a magyar mellett a roma, a vietnámi és a román verzióval is. De lesznek workshopok, kézműves-foglalkozások, koncertek is, sőt, a L′ecsó című animációs filmet is levetítik.
A további részletekről az egyes helyszínek Facebook-oldalain tájékozódhatunk.
(Borítókép: Polyák Attila – We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
