Az 1870-es évektől az I. világháborúig tartó időszak az építészetben és a bútorművességben is forradalmi volt. A szecesszió és a historizmus egymás mellett létezett, törekvéseik pedig a csúcsra értek Thék Endre bútorasztalos munkásságában. Thék a korszak tipikus vállalkozója volt, igazi self-made man, az 1870-es évektől 40 éven át készült köz- és magánépületek bútorainak legfontosabb gyártója, kivitelezője. Ha egy szép üvegablakot látunk a XIX. század második feléből, szinte azonnal rávágjuk: Róth Miksa műhelyében készült. Thék hasonló kaliberű iparos volt, mégis kevésbé ismerjük a nevét, pedig megteremtette a modern, hazai bútor- és zongoragyártás alapjait, és a tanoncképzés megszervezésében is komoly érdemeket szerzett.
Eljutni Párizsba
1842-ben született Orosházán, Thék András néven. Apja, idősebb Thék András megbecsült, Angliából betelepült iparoscsaládból származott. A Thék család eleinte egészen jól élt, majd a szabadságharcot követő időszakban elszegényedtek, így a kis Thék Endrét asztalosinasnak adták. Először Orosházán, majd Békéscsabán, később Hódmezővásárhelyen tanulta a szakmát, aztán Pestre került. A rendkívül ambiciózus, céltudatos fiú itt ismerkedett meg Serli Sándor asztalossal, aki korábban járt Párizsban, francia mesterek szaktudása iránti lelkesedése pedig Thékre is átragadt. Hamarosan franciául kezdett tanulni, azzal a szándékkal, hogy eljusson Párizsba.
Néhány évig Serli mellett dolgozott Pesten, majd Bécs következett, végül pedig teljesült az álom, Thék megérkezett Párizsba, ahol majdnem 5 évet dolgozott. Már itt felfigyeltek tehetségére, munkabírására, a komoly Hunsinger et Wagner bútorgyárnál lett művezető, ebben az időszakban szerezte bravúros mesterségbeli tudását. Részt vett az 1867-es párizsi világkiállításon, ahol ugyan nem díjazták, de jól szerepelt a munkája, elégedett volt teljesítményével.
Nem csupán szakmai előmenetelét határozták meg a Párizsban töltött évek, világképe is formálódott. A francia fővárosban ugyanis kereste honfitársai társaságát, így olyan, emigrációban élő ’48-asokkal ismerkedett, mint Klapka György és Irányi Dániel, de Munkácsy Mihállyal is kapcsolatba került. Első terve az volt, hogy a tanulóévek után Amerikába megy tovább dolgozni, majd az 1866-os porosz–osztrák–olasz háborúban a magyar érdekekért a poroszok oldalán akart síkra szállni. Végül a világkiállítás kiemelkedő színvonala és Kossuth Lajos intelmei is arra ösztönözték, hogy térjen haza, és itthon, békés munkával kamatoztassa tudását.
Kossuth olyan nagy hatással volt a mesterre, hogy később, már befutott iparosként is az asztalán tartotta azt a fotót, amit személyesen tőle kapott. Ezzel az általa választott útra is emlékeztette magát.
Thék tehát hazatért, ám nem fogadták tárt karokkal. Először Tauszig József Üllői úti bútorüzemében jelentkezett egy művezetői állásra, ám a mester tetszését finoman szólva sem nyerte el a fiatal szakember, még szolgájának is meghagyta, hogy
ezt a »rajongó bolondot« ne eressze be többé a gyárba.
Thék azonban nem tört meg, a józsefvárosi Szűz utcában nyitott saját műhelyt, ami rövidesen sikeres lett. A műhely hamarosan kinőtte a rendelkezésre álló kereteket, szükségessé vált a növekedés. Így Thék néhány évvel a fiaskó után ismét visszatért Tauszig gyárába, de már a vásárlás szándékával. Végül 1885-ben itt, az Üllői út 64–66. alatt nyitotta meg az első modern hazai bútorgyárat. 1897-ben zongoragyártással bővítették a profilt, így jött létre a Thék Bútor-, Zongora- és Épületmunkák Gyára Részvénytársaság, így ő tekinthető a hazai zongoragyártás elindítójának is.
A Szent István-teremtől Pilisy Róza kupijáig
Thék Endre víziója az volt, hogy Budapesten egy Párizshoz, Münchenhez és Bécshez hasonló bútoripari központ jöjjön létre. Bár művészi kivitelezésű zongoráit elsősorban jómódú családok, zenetanárok, nem pedig hangversenytermek keresték, bútorüzeme fénykorában 400 főt foglalkoztatott modern körülmények között. Itthon az elsők közt használt modern, gőzmeghajtású gépeket, a gyárban bevezették a sorozatgyártást, modulrendszereket is készítettek.
A legnagyobb sikert mégis egyedi berendezései aratták. Nevéhez fűződnek az Országház üléstermének famennyezetei, a (régen miniszterelnöki) köztársasági elnöki szoba bútorzata, dolgozott az Operaház és a New York-palota bútorzatán. Legnagyobb büszkesége mégis az a munka volt, amikor Hauszmann Alajossal működött együtt a Budavári Palota famunkáin és bútorzatán, amit élete egyik legfontosabb művének tartott. Ő készítette az Iparművészeti Múzeum tárlóit és a Wenckheim-palota (ma Szabó Ervin Könyvtár) csodás famunkáit, közreműködött a Bazilika építésénél. A Károlyi és Nádasdy családok és Saxlehner András palotájának berendezésén is dolgozott.
Gyárában készültek Andrássy Tivadar ebédlőjének bútorai is. A mára megsemmisült együttest az egyik legjelentősebb szecessziós enteriőrként tarthatjuk számon, ám a maga korában nem aratott osztatlan sikert, ennek kapcsán robbant ki az első, szerzőséget firtató sajtóvita is. Az ebédlő terveit 1896-ban készítette Rippl-Rónai József. Rendkívül aprólékos munkát végzett, a tányérokon, asztalneműkön át a textilekig, ablakokig mindent maga rajzolt. Az egyes elemek természetesen a korszak legfényesebb csillagainál, például Róth Miksa, Jungfer Gyula és Thék Endre műhelyeiben készültek el. Míg régebben a tárgyakat készítő mester egyben tervező is volt, a XIX. század végén tanúi lehettünk annak a folyamatnak, hogy a nagyobb gyárak megjelenésével a tervező és a kivitelező személye szétválik. Rippl-Rónai már nem típustervek alapján dolgozott, sokkal szabadabban kezelte az anyagok és formák adta lehetőségeket, amivel a vele dolgozó mesterek rosszallását is kivívta. 1898-ban, amikor a karácsonyi kiállításon bemutatták az Andrássy-ebédlőt, szóba sem került Rippl-Rónai díjazása, ami érthetően rosszulesett a művésznek. Róth Miksát viszont elismerték, Théket pedig azért nem díjazták, mert tagja volt a zsűrinek. Az újságokban parázs vita követte az esetet.
Nemcsak a korszak előkelőségei rendeltek azonban Théknél, hanem az őket kiszolgáló egyik legfontosabb személy, Pilisy Róza is. A korszak leghíresebb örömlányának, gróf Apponyi Albert egykori szeretőjének bordélya jóval több volt, mint a frivol szórakozás otthona, írók, művészek, politikusok kikapcsolódásáról gondoskodtak a művelt és idegen nyelveken is beszélő „lányok”. Fontos volt, hogy az erotikus szalon, amit Ady, Krúdy, sőt zsenge trónörökös korában a későbbi VII. Eduárd brit király is felkeresett, méltó bútorzatot kapjon. Bár Thék ide készített munkái sajnos nem maradtak fenn, az egykori kupleráj épületét ma is megcsodálhatjuk a Magyar utcában.
Thék Endre munkássága egyébként nem csak itthon vívott ki elismerést: a Szent István-terem bútorzatával például az 1900-as párizsi világkiállítás egyik nagydíját is elnyerte. 1908-ban Ferenc József királyi udvari tanácsosi címmel tüntette ki, 1900-ban a világkiállításon való szerepéért pedig megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagkeresztjét is. Bár nagyon kemény üzletember volt, fogékonynak mutatkozott a szociális kérdések iránt, és nem jelentett gondot számára az sem, ha oda kellett állni a munkások mellé egy-egy fogást megmutatni. Az iparosnevelésben is jeleskedett, 1802-ben, Orosházán elindította a Ferenc József Tanoncotthont, ahol 24 fiatal képzésének teljes költségét vállalta, ezzel példát adva másoknak is, így a hazai asztalosképzés fontos alakjának is tekinthető.
Habár Thék Endre támogatta a tanulni vágyó fiatalokat, a sztrájkmozgalmakat ellenezte, úgy érezte, hogy a munkások követeléseinek teljesítése után a dolgozók elbizakodottak lesznek. Számára a munka és a gyára jelentette a legfontosabb értéket, nem csoda, hogy amikor 1919. június 8-án, a Tanácsköztársaság alatt lefoglalták a műhelyét, és erőszakkal taszigálták ki onnan, majd a várost is el kellett hagynia, annyira megviselte a méltánytalanság, hogy néhány nappal az események után, 77 éves korában, Balatonfüreden elhunyt.
Bár Thék emléke később áldozatul esett a szocializmusnak, első műhelyének helyét hirdető emléktábláját leverték, a nevét viselő utcát pedig átnevezték, ma már újra méltóbb formában emlékezünk rá. A Művészetek Palotája közelében újra utca viseli nevét, és jelenleg a Bakáts téri templomban (ennek padjait szintén ő tervezte) nézhetünk meg róla egy izgalmas kiállítást.
Források:
- Lovay Zsuzsanna: Thék Endre historizáló bútorművészete, Ars Hungarica. 2006. 1–2. szám
- Verasztó Antal: Orosháza jeles szülötte, Thék Endre, Tiszatáj. 2007. 7. szám, 14. oldal
- Rupprich Péter: A magyar iparművészet fényes állócsillaga, Magyar Iparművészet. 2019. 6. szám
- Gál Vilmos: Világkiállító magyarok – Thék Endre bútorgyára a világkiállításokon, Magyar Asztalos és Faipar. 2010. január 1.
- Rév Ilona: A szecessziós enteriőr, Világosság. 1981. 11. szám
(Borítókép: Szabó Gábor – We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
