„mindenütt szín, fény, mozgás, élet” – vallotta Vaszary János, és valóban, mi is hasonló tapasztalatok, gondolatok miatt vágyunk annyiszor Olaszországba, hogy átélhessük a hamisítatlan olasz dolce vitát. Az édes élet toposza nem új keletű, nemcsak a 21. század embere, de már a 19. századé is hasonló megfontolásból kereste fel Itáliát. A Magyar Nemzeti Galériában megnyílt Dolce vita. Itália élménye két évszázad magyar művészetében tárlat mintegy 150 műtárgyon keresztül vezet végig minket azon, hogyan látták művészeink az olasz tájakat és életet. Közel 75 művész festményeit, grafikáit, fotóit és szobrait láthatjuk, köztük Csontváry Kosztka Tivadar, Vaszary János, Aba-Novák Vilmos és Ligeti Antal műveit.
Itália-kultusz
Ízek, illatok, fények, dallamok és történelem. Itáliába évszázadok óta zarándokolnak el a világ minden tájáról, vannak, akik a tenger, a táj és az aranyló napfény miatt kelnek útra, míg másokat az ízkavalkád, a kávé, a bor és a jóleső aperitivo vonz. De vannak, akik az antikvitásból itt maradt emlékeink, a különböző korszakok építészete, művészete vagy a kereszténység emlékhelyeinek felkeresése céljából vágnak bele a nagy utazásba.
Az Itália-élmény és az édes élet (az édes semmittevésről se feledkezzünk meg!) már a 19. században is művészeink inspirációs forrása volt,
a mostani kiállításon járva pedig megtapasztalhatjuk, hogy mindez évtizedeket átívelve a mai napig kiapadhatatlan ihletforrás. Mindebben persze nincs nagy meglepetés, hiszen minket, átlagembereket is képes megigézni és magával ragadni az olasz hangulat.
Az élvezetekkel teli hangulat, ami a dolce vita hallatán elsőre eszünkbe jut, leginkább Vaszary János festményein köszön vissza: labdázó és napozó fürdőruhás emberek a Lídón, élénk színek mindenütt és a végtelen könnyedség érzete fog el minket a képeit látva. Mi is hosszan leragadtunk a strandjeleneteket ábrázoló festményei előtt, melyek mozdulatlanságukban is rendkívül mozgalmasak. Gondolatban ott voltunk mi magunk is a napfényes parton vagy épp a tenger habjai között, csakúgy, mint a képek szereplői. Képzeletben megéltük azt a boldog hedonizmust, amit Vaszary az élénk színekben tobzódó ruhákkal, kabinokkal, napernyőkkel és halászbárkákkal elért. A festő az 1920-as évek közepétől majdnem minden évben járt Olaszországban, rajongott az Adriai-tengerért és a strandokért, Rapallo például több alkotásához is témát nyújtott.
Változatok Taorminára
Sokan vagyunk ma is, akik az épített örökségért, az antik emlékek vagy az ókori művészet tárgyaiért zarándokolunk az olasz vidékre. Az utazókat már a 17. századtól vonzotta mindez, sőt, kötelező állomás volt a fiatal művészek és értelmiségiek életében. Az olyan helyszínek, mint a Forum Romanum vagy a taorminai görög színház, a 19. századra már kihagyhatatlan úti célként rögzültek az emberekben, így a magyar alkotók számára is kihagyhatatlanná vált ezek felkeresése. A romok nem is annyira az antikvitás emlékeiként vagy konkrét megfestendő helyszínekként éltek bennük, mindinkább a múlt dicsőségének szimbólumaiként, látványos ábrázolási témaként tekintettek rájuk.
Ha azt mondjuk Taormina, sokunknak Csontváry Kosztka Tivadar monumentális festménye, A taorminai görög színház romjai jut eszünkbe – bármennyire ikonikus is ez a kép, a Dolce vita kiállításon egy másik változatot (a cím ugyanaz) láthatunk tőle. Ami viszont igazán különlegessé teszi ezt a szekciót, az a mellette lévő másik három Taormina-festmény. Izgalmas beleveszni a különféle verziókba és látni, hogy egy-egy festő miként állt hozzá ugyanahhoz a témához. Jelen esetben a szicíliai kisváros antik romjaihoz.
Taorminára mindig is fontos úti célként tekintettek az európai művészek, tanulmányozták az ókori romokat, a festői tájat és a természeti szépségeket. Legismertebb látványossága a görög színház, melynek romjait előszeretettel keresték fel a magyar festők is. Csontváry az 1900-as évek elején, Vaszary János 1936-os útján tekintette meg az ókori várost, Ligeti Antal pedig már az 1850-es években bejárta a környéket. Egyébként az ő festményén jelenik meg előttünk a legrealisztikusabban a taorminai táj, míg
Vaszary élénk színeivel életet és drámaiságot EGYARÁNT visz művébe – a narancsszínben pompázó romok annyira élnek, hogy szinte magunkon érezzük a lemenő nap sugarait. Molnár-C. Pál festménye ennek erős kontrasztja, megmutatja nekünk a hideg elmúlást.
A római ösztöndíj
Míg a 19. században önerőből vagy mecénások támogatásával, illetve állami másolási feladatok céljával juthattak el művészeink Itáliába, addig a 20. században már a Római Magyar Akadémia művészeti ösztöndíja jelentette a legnagyobb lehetőséget az utazásra (erre a mai napig pályázhatnak a magyar művészek). Az első ösztöndíjasokat megihlették a reneszánsz és a barokk művek, az olasz neoklasszicizmus, a novecento, és bár a mediterrán tájak, városok, a tengerpartok és a mindennapok köszöntek vissza náluk is, mégis egészen más helyzetekbe helyezték a jól ismert témákat. Emögött ott volt persze a modern kor és a fejlődés, de leginkább az új formák, technikák és a kísérletezés adták meg a képek alaptónusát. Azt fontos tudni, hogy a római ösztöndíj nem teremtett stílusegységet, inkább az önálló művészi karakter megtalálását inspirálta. Bár többek között Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Medveczky Jenő és Molnár-C. Pál is ösztöndíjasként járt Olaszországban, más és más hangulatot, képi világot jelenítenek meg.
Ahogy ma sem csak a látnivalók, a múzeumok, az antik romok és a táj miatt járjuk Olaszországot, úgy az 1900-as évek elején sem csak ez hajtotta a művészeket. A kávéházak, bárok, tavernák, osteriák élete, a kikötők sürgése ugyanúgy megragadta a képzeletüket. Portrékat, zsánerképeket és csendéleteket készítettek mindenhol, ahol az élő kultúra megragadható, nézték, ahogy telik az édes élet. Így Aba-Novák festményein is a zenészek, az utcák, a bohém lét mindennapjai kelnek életre.
Élményt a képre, és nem dekoratív ötletet!
– írt tapasztalatairól néhány hónap római tartózkodás után. A kiállítás tereit bejárva nagyon is tudunk azonosulni ezzel a mondattal, sőt, a Prágai Adrienn művészettörténész kurálta Dolce vita. Itália élménye két évszázad magyar művészetében tárlat meg is valósítja, hogy valóságos élménnyé váljon a festmények közötti időtöltés.
Dolce vita – Itália élménye két évszázad magyar művészetében – kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Program adatai
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
