Az átlagember nagyon keveset tud Koreáról. A megosztott ország északi részét a legtöbben madáchi falanszternek képzeljük, a délit pedig a robbanásszerű technológiai fejlődéssel, iparral azonosítjuk. A két Koreát a II. világháború végén vágták ketté, szinte teljesen önkényesen meghúzott határokkal, és bár a fejlődés már kezdetben eltérően zajlott a két országban, kevesen tudják, hogy az államberendezkedés sokáig délen sem volt sokkal demokratikusabb, mint északon. Arról, hogy a két Korea kapcsolata egymással hogyan alakult, itt olvashatunk, aki pedig részletesebben is tanulmányozná az ország kultúráját, annak ajánljuk a Frankel Leó úti Koreai Kulturális Központ programjait, mi pedig itt mutattuk be, hol találkozhatunk dél-koreai kultúrával Budapesten.
Bár a viszonylagos, illetve teljes elzártságban élő országokról ma már valamivel többet tudunk, a hallyu, a dél-koreai kultúra térnyerése pedig Budapesten is érezhető, nem állíthatjuk, hogy különösebben el lennénk kényeztetve ezen a téren. Ezért is érdekes a Mai Manó Házban október 5-ig látható két, koreai témájú fotókiállítás. A Nunchi – A csend hatalma a helyi kultúra egyik finom, mégis mindent átszövő alapfogalmát, a mások érzéseire való ráhangolódást helyezi középpontba, ezt jelenti a szó is. A Valahol Koreában. Molnár Zoltán: Dél-Korea, 2023 – Benkő Imre: Észak-Korea, 1984, 1989 című tárlat pedig a magyar dokumentarista fotográfia két izgalmas alakjának párbeszédét mutatja be, miközben összekapcsolja Észak- és Dél-Korea szellemi gyökereit, párhuzamokat tár fel a két ország között. A két kiállítás azért is érdekes, mert a Valahol Koreában megadja azt a biztonságos fogódzót, amit egy európai szem – még ha nagyon érzékeny is – láthat az országokból, míg a Nunchi segítségével elmélyülhetünk a koreai gondolkodás, élet olyan szeleteiben, amelyeket kevéssé ismerünk.
Nunchi – A csend hatalma
A kiállítás a koreai kultúra egyik alapfogalmát, az érzékeny ráhangolódást állítja középpontba. A nunchi teszi lehetővé, hogy szavak nélkül is megértsük a körülöttünk lévők érzéseit, gondolatait, így a társas harmónia alapja, a közösség javát helyezi előtérbe az egyéni érdekkel szemben, apró jelzésekből, empátiából épít hidat emberek között. Ez a szemlélet hozza közel egymáshoz a kiállításon szereplő 5 dél-koreai alkotót, akik igen változatos háttérből érkeztek. Akad közöttük olyan, aki biokémikusi munkájától mozdult a fotózás irányába, és olyan is, aki szénbányászcsaládjának örökségét igyekezett felkutatni. Egy részük a társadalom, míg a másik az ember és a természet kapcsolatán keresztül közelít a kiállítás alaptémájához.
Az utóbbi csoportba tartozó alkotók munkái a természet örök arányait, az alapelemek kérdéskörét is körüljárják. Ahogy az egyik fotográfus (Moon Sang-wook) a kiállítás megnyitóján is kiemelte, folyamatosan romboljuk a természetet, azért, hogy kényelmes életünk legyen. Ez a kényelem azonban csak látszólagos, hiszen felhasználjuk, elhasználjuk az alapját, a természetet. Nyugaton ez a hozzáállás a korai kereszténységet kivéve talán az egész történelmen végigvonult, majd az ipari forradalmat követően csúcsosodott ki, ám érdemes változtatni rajta. Ehhez adnak példát a kiállításon szereplő alkotók munkái, amelyek a természetet élő organizmusként, szervezetként mutatják be, amivel újra harmóniába kerülhetünk. Moon Sang-wook alkotásai például egy olyan világot jelenítenek meg, ahol az ember és a természet szimbiózist alkot. Legérdekesebb sorozata egy olyan koreai barlangban készült, ahonnan igen fontos kőkori leletek kerültek elő, a fotós cianotípiáin pedig ez a furcsa, történelem előtti világ jelenik meg. Számunkra azért is érdekes lehet, mert a képeken még nem segíti földrajzi tájékozódásunkat a mostanra már részben állandósult kulturális jelrendszer. Az alkotások egy része éppen úgy készülhetett volna Európában vagy Afrikában.
A kiállítás második része elüt ettől a felfogástól, a képeken megjelenő társadalmi kérdések azonnal segítenek az orientációban, és olyan világokba tekinthetünk be, amelyeket eddig egyáltalán nem ismertünk. Park Byung-moon fotósorozatában például az 1960-as években szénbányászként dolgozó édesapja nyomába eredt, a képek egyik része pedig a koreai szénbányásznők életét járja körül. A rendkívül nehéz és egészségre ártalmas munkát nagyon sokszor azért végezték nők, mert a férjük elhunyt és a családjukat el kellett tartaniuk.
Nem túl vidám, viszont még sosem látott közeget mutatnak be Jang Jong-woon képei, aki 1987 és 1989 között töltötte kötelező katonai szolgálatát a dél-koreai hadseregben, szakaszparancsnokként. Az alkotó komoly büntetést kockáztatott a fotók elkészítésével, képei az elsők, amelyeket egy dél-koreai katona társairól készített. A gyakorlatozás mellett olyan mindennapi elfoglaltságokat is láthatunk, mint például a játék vagy a közös napi ima, a képek pedig a fejlett gazdasággal rendelkező ország sokkal militárisabb, barátságtalanabb arcát mutatják meg. A kiállításnak ez a része már jól kötődik a következő tárlathoz.
Valahol Koreában
A Mai Manó Ház második emeletén kapott helyet a Valahol Koreában című kiállítás, ami Benkő Imre 1984-es és 1989-es észak-koreai utazása alkalmával készült fotókat és Molnár Zoltán 2023-as dél-koreai utazásán született képeket mutat be. Az alkotások párbeszédbe lépnek egymással, jelen és múlt, különböző kultúrák közötti rejtett kapcsolatok tárulnak fel általuk, és megidézik az emberi figyelmesség gesztusait is.
Benkő Imre 1984-ben, turistaként jutott el Észak-Koreába. Egy ilyen utazás lehetősége akkor nagyon kevesek számára nyílt meg, Benkő pedig maximálisan kihasználta, még állandó felügyelet mellett is képes volt saját látásmódjának megfelelő, az időtlenség érzését keltő fotókat alkotni. 1989-ben a Világifjúsági Találkozó alkalmából, már a Képes7 fotóriportereként utazott Phenjanba, de nem csak az elvárt képeket készítette. Ahogy a megnyitón az alkotó megfogalmazta:
A személyi kultusz bája lengi be ezt a vizuális sorozatot.
Amelyben éppen az az érdekes, hogy láthatjuk a diktatúra kötelező köreit, de egy sokkal személyesebb, emberibb Észak-Koreát is. A másik alkotó, Molnár Zoltán egykor Benkő Imre tanítványa volt. Számára Dél-Korea az a kultúra, amelyhez mind vizuálisan, mind szellemi szempontból kötődni tud. Az általa készített képek így saját tapasztalatait adják vissza, nem csupán egy érdekes helyszínt mutatnak meg. Bár a két fotós baráti kapcsolatot is ápol egymással, a mester öröksége nem nehezedik rá a tanítvány képeire.
A két kiállítás teljesen eltérő szempontok szerint kalauzolja végig a látogatókat Koreán. Az európai ember külső nézőpontja és a dél-koreai fotósok sajátos látásmódja egymás mellett, egyszerre jelenik meg. A tárlatokat így érdemes együtt végignézni és egy-másfél órát szánni a teljes látogatásra, hiszen az anyag nem hosszú, viszont a megértéshez fontos az idő.
Nunchi – A csend hatalma, Valahol Koreában – Kiállítások a Mai Manó Házban
Program adatai
(Borítókép: Park Byung-moon – Mai Manó Ház )
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
