Kell a hely
A II. világháborút követően súlyos lakáshiány lépett fel a fővárosban, aminek több oka is volt. Az egyik, hogy a harcok során sok lakóház elpusztult, és a helyreállítás sebessége nem volt képes követni az igény növekedését. És ez volt a másik ok: az igények növekedése. Vidékről hatalmas tömeg áramlott a fővárosba a jobb élet meg persze a munkalehetőségek miatt, ami egyre több lett, köszönhetően a (nehéz)ipar központból vezényelt felfuttatásának.
Ráadásul a vizsgált területen, Angyalföldön már a háború előtt is több fontos ipari üzem és gyár működött, ez a tendencia pedig csak erősödött a háború után. Ide koncentráltabban érkezett a tömeg, mint más kerületekbe, őket pedig el kellett szállásolni valahol, elvégre az utcán nem lakhattak. Nemcsak Angyalföldön és környékén, hanem szerte a városban komoly építkezések kezdődtek el. Bár az első körben felhúzott lakóházak és lakótelepek nagyja még hagyott némi kívánnivalót maga után, a későbbiek azonban mind szemre, mind lakhatás szempontjából egyre inkább megállták a helyüket. Ilyen volt a Fiastyúk utcai lakótelep is, amit első körben még nem így hívtak, de erről majd később.
Megtervezett élet
A Fiastyúk utcai lakótelep természetesen a tervezőasztalon született. Ha a térképen rákeresünk, pontosan körülrajzolható: a két szélesebb oldalán a névadó Fiastyúk utca, illetve vele szemben a Rákos-patak fogja közre, a rövidebb határai pedig a Madarász Viktor utca és a Béke utca. Majdnem téglalap alakú, ám a vége felé kissé meggörbül. Szóval ránézésre úgy fest, mint egy téglalap, amit a háromnegyedénél meghajlítottak. Mindenesetre az egyívású házak eligazítják a helyszínen sétálót annak tekintetében, hogy hol is van, mettől meddig tart a Fiastyúk utcai lakótelep.
A szocialista-kommunista rendszerek görbe szemmel néztek mindenre, ami nyugati és kapitalista, így a modern építészetüket is elutasították és dekandensnek tartották. Viszont kellett helyette valami más, amit felmutathatnak, így született meg a szocreál stílus, majd az abból kinőtt szocmodern, melyek az építészetben nagyon hasítottak. A puritán és letisztult minimalizmus mellett a múltból is építkeztek. Míg a szovjetek inkább a barokkhoz nyúltak vissza ekkoriban (lásd: Sztálin-barokk), addig nálunk a reformkor és a Monarchia időszakának klasszicista építészete jelentette inkább a hozzáadott pluszt. Az épületeken ebbe a képbe passzoló díszítőelemek jelentek meg: például oszlopok, timpanonok és meanderek. A Fiastyúk utcai lakótelep a két említett stílus találkozása, bár ha választani kéne, akkor inkább a szocmodern a jellemző.
A lakótelepet két építész, Mester Árpád és Krivátsy Ádám tervezte meg, mondhatni: hibátlanul. Aki egyszer belép ide, azt azonnal beszippantja a varázs, a telep pazar hangulata, ami egyfelől köszönhető annak, hogy a jó állapotú házakat szellősen húzták fel, kellő távolságra állnak egymástól, köztük széles terek húzódnak. Másfelől pedig ezeket a tereket nagy mennyiségű zöld tölti meg: nagy, buja fák és bokrok, dús növényzet, ami pedig amolyan meghosszabbítása a szomszédos Rákos-patak mellett húzódó parknak. A telepen álló egyes háztípusokat más-más építészek tervezték.
Bár az első – három-négy emeletes – téglaépületeket már 1947 és 1949 között felépítették az égető lakáshiány miatt, ezek még kivétel nélkül alacsony komfortfokozatú, egy-két szobás, ún. CS jelű, azaz csökkentett értékű lakások voltak, melyekben például nem volt fürdőszoba, csupán mosdó. Később, a lakótelep-építés legutolsó fázisában sajnos ismét felhúztak gyorsan pár olyan házat, amelyekben hasonló, csökkentett komfortfokozatú lakásokat alakítottak ki.
Magát a lakótelepet 1953-ban tervezték, majd több ütemben, 1954 és 1960 között építették fel. A tervezők úgy okoskodtak, hogy a lakótelep úgy fessen, mint egy kisváros a nagyváros kellős közepén. Belül ugyanis minden van: óvoda, iskola, élelmiszerüzlet, kisebb boltok, játszóterek, sőt még könyvtár is volt egykor. Az utcák is úgy lettek kialakítva (kisebb-nagyobb kanyarokat terveztek mindegyikbe), hogy az autók kénytelenek legyenek lassan, szinte lépésben haladni.
Művészek és munkások találkozása
A kommunista-szocialista vezetésnek volt egy bónuszkoncepciója is a lakótelep kapcsán: hogy a munkásságot és az értelmiséget, azon belül is a (képző)művészeket összehozza egymással. Ezt több fogással is igyekeztek elérni: olyan köztéri szobrokat állítottak, melyek a kultúrára utaltak. A Tahi utca és a Tomori köz sarkán áll a Béke-kút (másik nevén: Ifjúság kútja) elnevezésű kútszoborcsoport (Vedres Márk, 1961), melynek alakjai azt üzenik: ép testben ép lélek lakozik, vagyis az alakok nemcsak sporteszközöket tartanak (labda és teniszütő), hanem a kultúra tárgyait is (könyv és hangszer).
A másik a Tomori köz közepén álló Olvasó lány szobra, amit Kovács Ferenc készített 1954-ben, de eredetileg nem ide, hanem a VIII. kerületi Mikszáth térre, ahonnan „maga″ a tér névadója túrta ki 1963-ben, és akkor került a Fiastyúk utcai lakótelep leghangulatosabb részére, a térszerű Tomori közbe, megtalálva így a tökéletes helyét, mert sokkal jobban passzol ebbe az intimebb hangulatú térbe, mint a jóval hangosabb Mikszáth térre. Azért ide került, mert itt volt a kerületi könyvtár, és a szobor így még inkább felhívta rá a figyelmet, meg persze arra is, hogy olvasni jó. A könyvtár azóta megszűnt, a szobor viszont nem maradt társ nélkül: egy nagyon cuki hangulatú, papír- és könyvüzletbe oltott kis kávézó az, ami a nevében (Az Olvasó lány boltja) teremti meg a kapcsolatot a kissé ferde szögben, de előtte álló szoborral.
Nem messze innen található a sok köz között egy másik, a Máglya köz, ahol pedig a lakóházak közé egy műteremházat húztak fel. Bár egyik oldaláról tényleg úgy fest, mintha csak egy épület lenne a többi között, de ha átsétálunk a másik oldalára, onnan már teljesen más jelleget tükröz: mintha egy külsőleg míves kialakítású üzem lenne. Persze nem az, csak ebbe az irányba vannak/nyílnak a méretes műtermek. A lakások is így lettek felosztva: a műtermes nagyobbakba a kor képzőművészei (szobrászok, festők) költöztek – az épület falán sok-sok emléktábla mesél arról, hogy ki mindenki –, a műterem nélküli, kisebb lakásokba viszont művészettörténészek. A pártvezetés úgy kalkulált, hogy ha a munkások lakóházai között lesz a műteremház, akkor így könnyen alakul majd ki kapcsolat a művészek és a dolgozók között. De nem így lett, sem a dolgozó osztály képviselőit nem érdekelték a kopácsoló-pingálgató művészek, sem azokat az egyszerű, hétköznapi emberek.
A csendes környék egyetlen botránya
A Fiastyúk utcai lakótelep – ami egyébként a rendszerváltáskor kapta a nevét, mert eredetileg a német kommunisták mártírja, az 1944-ben Buchenwaldban kivégzett Ernst Thälmann volt a névadója – nem a zajos, zsúfolt és harsány lakótelepek sorát gyarapítja, ahol szinte „egymás szájában" élnek az emberek, hanem szellős, zöld és csendes. Ma úgy mondjuk: élhető. Meg eszünkbe jut még a kulturált, és az is, hogy a nyugalom (lakótelep)szigete. Az ilyen helyek pedig valahogy kevéssé vonzzák a bajt, a problémát. De egy azért itt is akadt, bár elég régen, na meg speciális eset volt.
Még az építés idején történt, hogy 1956 októberében kitört a forradalom, melynek napjai alatt meg az utána következő kaotikus hetekben Angyalföldnek ezen a fertályán is megállt az élet. De nem csak az, hanem a Fiastyúk utca környéki építkezés is, az itt dolgozók pedig hazamentek, vagy harcolni. Viszont jó pár lakás már készen volt, csak még nem utalták ki senkinek, és kérdéses volt, hogy erre mikor kerül sor, ha egyáltalán sor kerül rá. Forradalom ide vagy oda, a lakásra várók azért ugyanúgy megmaradtak, és egy részük, kihasználva a káoszt, beköltözött a számukra tetszetős és még üres lakásokba. Nemcsak a sima bérházak jártak így, hanem az akkor még üresen álló művészház is, ahova természetesen lakhely nélküli képzőművészek költöztek be.
A forradalom leverése után, azt követően, hogy visszatért az élet az utcákra, a lakótelep ügye is újra napirendre került, de már nemcsak az építkezés újraindítása miatt, hanem azért is, mert ekkor észlelték, hogy az üresen álló lakásokba közben beköltöztek. Bár azt gondolná az ember, hogy a rettegett hatalom bármit megtehetett volna, a lakásfoglalók már komoly tömeget jelentettek. Így nem sikerült mindenkit kirakni a lakásból, de nem is ez volt a cél. Volt, akivel sikerült megegyezni: az önkényes beköltöző vállalta a nem helyes állampolgári viselkedés miatt kirótt büntetés befizetését, majd maradhatott, ahol volt. Aki viszont ezt nem vállalta, azt kérdés és szó nélkül kilakoltatták.
Olyan lakásfoglaló is akadt, aki nem várta meg, amíg megjelenik nála a hivatal (a rend őre társaságában), hanem inkább szép csendben összecsomagolt és meglépett – mindazzal, ami mozdítható volt. Olyan lakást is találtak, amit ugyan nem foglalt el senki, de ahova ismeretlenek betörtek és felszedték a padlót, hogy így pótolják a tüzelőhiányt valahol máshol. De az is lehet, hogy nem volt elég pénzük tüzelőre, itt meg volt feleslegesnek tűnő fa. Végül aztán a rend helyreállt, a lakók beköltöztek, és elindult végre az unalmasan nyugodt, kiszámítható élet a szocialista Ernst Thälmann-lakótelepen is.
Források:
(Borítókép: We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
