Keresés EN

Ez is érdekelheti

Látnivalók és kultúra

A nyakában hordta a sebész a fejből kioperált golyót – 80 éves a Sziklakórház

A II. világháború alatt és után gyógyítottak benne, de kutatták itt a tífusz ellenszerét is, volt bunker, raktár és színház, 16 éve pedig múzeum.

Látnivalók és kultúra

Egy eltűnt lakótelep nyomában – A hírhedt angyalföldi Tripolisz

A Duna Plaza magasságában, a Váci út másik oldalán, ott, ahol most a Gyöngyösi utcai lakótelepet találjuk, valamint annak környékén terült el a „Tripolisz” lakótelep, ami Pest talán legrosszabb hírű környéke volt, ahova – volt olyan időszak – nem ott élőként belépni szinte felért az öngyilkossággal, de minimum nem volt egy életbiztosítás. 1911-ben épült fel, majd egyre gyarapodott, végül az 1970-es évek végén számolták fel végleg. Ma egy tér őrzi a kétes hírű telep emlékét.

Kell egy ház – vagy akár több is

A századfordulóra Budapest olyan szédületes tempóban fejlődött, hogy lakáshiány lépett fel, ráadásul Angyalföld a pesti oldal egyik ipari központjává is vált. Az itt dolgozókat pedig valahol el kellett szállásolni. Szerte a fővárosban építkezések indultak el, több lakótelepet is felhúztak pár év alatt, hogy a kevésbé tehetős, sőt inkább szegény munkások tömegét el tudják szállásolni. A felhúzott lakóépületek nagy része jellemzően szűkös és alacsony felszereltségű volt. Ez jellemezte a mai Gyöngyösi utcai lakótelep helyén egykor állt Tripoliszt is. 

Arra persze akkor még nem gondolt senki, hogy ez a nyomor és a bűnözés melegágya lesz, de nem is terveztek vele olyan hosszú időre. 

Arra persze akkor még nem gondolt senki, hogy ez a nyomor és a bűnözés melegágya lesz, de nem is terveztek vele olyan hosszú időre. 

A Váci út menti építkezés 1911-ben kezdődött, és 1912-re már be is fejeződött, vagyis viszonylag gyorsan végeztek, mert elég silány, barrakszerű, egyemeletes építményeket húztak fel, összesen tizenhatot. Ezek nagy része a lakhatást szolgálta, de volt köztük egy iskola is, ami az 1950-es évek végéig működött. A Tripolisz elnevezés hivatalosan sosem jelent meg sehol, mégis mindenki így ismerte a területet, a hivatalos nevét, ami az iratokon is megjelent – Palotai úti kislakásos telep – viszont senki nem ismerte vagy használta. Ma is Tripoliszként hivatkoznak az egykori munkástelepre.

Ez volt a környék első beépítése, amit rövidesen követett a többi telep, melyeknek ugyan megvolt a maguk elnevezése (Tomori-telep, Madarász-telep), mégis ezekre is ugyanazt használták az itt élők: Tripolisz. Talán azért, mert ugyanúgy néztek ki, az építésük ugyanazt a célt szolgálta, és mert közvetlenül egymás szomszédságában terültek el. A Tripolisz név eredetének van egy rövid és egy hosszú változata. Az előbbi szerint a környék népszerű kocsmája volt a Tripolisz, amely 1979-ig működött (bár később már Erdős vendéglő néven), és ez az intézmény volt a névadó. A hosszabb verzió szerint is a kocsma volt a névadó, csak egy kis csavarral.

Amikor épült a telep, azzal voltak tele az újságok, és ezért a városlakók is sokat beszéltek róla, hogy Törökország és Olaszország között háború robbant ki, többek között Tripolisz városáért, ami az egyik utolsó afrikai gyarmata volt a török államnak. A kocsma az építkezések megkezdése idején nyitott, és mivel mindenfelé homokbuckák lepték el a környéket, ez adott neki egy enyhe sivatagos hangulatot, az élelmes kocsmáros pedig ezt összekötötte az Afrikában zajló háború hírével, és 

Tripolisznak nevezte el az italmérését, ami aztán a környéken is rajta ragadt.

Tripolisznak nevezte el az italmérését, ami aztán a környéken is rajta ragadt.

Mocskos idők

A Tripolisz – beleszámítva az 1915-ben felépült Tomori-telepet és az I. világháború után felhúzott Madarász-telepet is – sosem volt vonzó része a városnak és Angyalföldnek. Az itt élő családok 20-30 négyzetméteres lakásokban zsúfolódtak össze, saját fürdőszoba és WC nélkül, de legalább fedél volt a fejük felett. Mivel munkája csak a lakók egy részének volt, a másik pedig jobb híján tengődött, hamar felütötte a fejét a bűnözés, és a telep lecsúszott, egészen a nyomornegyedesedés irányába. A legrosszabb hírű része az Angyalföld Csikágójának hívott Tomori-telep volt, ahova 

a rossz nyelvek szerint még a csendőrök sem nagyon mertek belépni, maximum nagyobb csapatban. 

a rossz nyelvek szerint még a csendőrök sem nagyon mertek belépni, maximum nagyobb csapatban. 

Az angyalföldi telepnek rossz volt a híre, akárcsak a Budapest más részein a munkásság számára felhúzott többi szükséglakótelepnek, de ha meg kéne találni, hogy melyiknek volt közöttük a legrosszabb aurája, akkor szegény Tripolisznak. Áradt belőle a sivárság, a szegénység és a kilátástalanság. Nem utolsósorban pedig veszélyesnek is számított, ahova egy nem ott lakónak nem volt biztonságos belépnie, de az ott élők sem nagyon szerettek kimozdulni sötétedés után. Legalábbis ez volt a szóbeszéd. A valóság viszont ennél árnyaltabb. A visszaemlékezések szerint a lakóközösség kimondottan összetartó volt, segítették egymást, amiben csak tudták, és bár mindenki szegény volt, mégis mindenkinek voltak értékei, tulajdona, amit a szomszédok tiszteletben tartottak.

10 évre tervezték, majdnem 60 lett belőle

Tripoliszt, pontosabban a Palotai úti kislakásos telepet meg körülötte a többit mindössze 10 évre tervezték, aztán mégis tovább szolgálták a munkásosztályt. A háború után, jellemzően az 50-es években a telepeket elkezdték felszámolni, és a szükséglakásokat normális lakóházakra lecserélni. Egyedül az 1911-ben felhúzott telep tartott ki, ahol mindössze az iskolát zárták be, de az egyre nyomorúságosabb állapotú barakkházak a 70-es évek végéig megmaradtak, akkor viszont ledózerolták az egészet. Erről 1981-ben a Mozgó Világ hasábjain jelent meg egy szociográfiai írás Erdész Gabriella tollából, Volt egyszer egy Tripolisz címmel:

„Kiürített szoba-konyhák. A konyhai mosdókagylóban, a nyitott vécében csepeg legfeljebb a víz. A padlón szemét, sáros lábnyomok. Otthagyott, ócska konyhakredenc, kibelezett, régi sezlon, fölhasított kárpitjából kilóg a maradék poros szalma.

Idős, borostás férfi, fején piros gyapjúsapka, kézikocsit húz:  A rosseb ebbe az átkozott, rohadt életbe! Arról írnak, hogy szanálják a telepet? Húsz évvel ezelőtt kellett volna ezt az egészet felszántani!
Ami a Tripolisz hírét illeti, elég annyit mondani: ha a felszabadulás előtti Angyalföld volt a főváros réme, akkor a Tripolisz volt a mai Angyalföld réme  hírhedtebb a Hétháznál és a Tizenhárom háznál.
Mint a legtöbb rém, a Tripolisz is kevésbé volt félelmetes, mint a híre. De az biztos, hogy a környék lakói sem igen merték betenni a lábukat ide, estefelé idegeneknek általában nem volt tanácsos arra menni.
Ha telepen kívüli fiú tripoliszi lánynak udvarolt  számolnia kellett a kockázattal. Csodálatosképpen mégis mind férjhez mentek a tripoliszi lányok.

Ha egy tripoliszi megpróbált lakást cserélni, ahogy meghallották a jelentkezők, hol lakik, majdnem biztos, hogy azonnal leléptek. Az utóbbi időkben már többnyire elszánt, vérbeli lumpenek cserélték el pénzért a jobb lakásukat, s vonultak be a Tripoliszba, így a lakosság »állaga« az utóbbi évtizedekben egyre romlott. (Ide sorolva a tisztességes munkásokat is, idegi és fizikai állapotukat tekintve.)”

„Kiürített szoba-konyhák. A konyhai mosdókagylóban, a nyitott vécében csepeg legfeljebb a víz. A padlón szemét, sáros lábnyomok. Otthagyott, ócska konyhakredenc, kibelezett, régi sezlon, fölhasított kárpitjából kilóg a maradék poros szalma.

Idős, borostás férfi, fején piros gyapjúsapka, kézikocsit húz:  A rosseb ebbe az átkozott, rohadt életbe! Arról írnak, hogy szanálják a telepet? Húsz évvel ezelőtt kellett volna ezt az egészet felszántani!
Ami a Tripolisz hírét illeti, elég annyit mondani: ha a felszabadulás előtti Angyalföld volt a főváros réme, akkor a Tripolisz volt a mai Angyalföld réme  hírhedtebb a Hétháznál és a Tizenhárom háznál.
Mint a legtöbb rém, a Tripolisz is kevésbé volt félelmetes, mint a híre. De az biztos, hogy a környék lakói sem igen merték betenni a lábukat ide, estefelé idegeneknek általában nem volt tanácsos arra menni.
Ha telepen kívüli fiú tripoliszi lánynak udvarolt  számolnia kellett a kockázattal. Csodálatosképpen mégis mind férjhez mentek a tripoliszi lányok.

Ha egy tripoliszi megpróbált lakást cserélni, ahogy meghallották a jelentkezők, hol lakik, majdnem biztos, hogy azonnal leléptek. Az utóbbi időkben már többnyire elszánt, vérbeli lumpenek cserélték el pénzért a jobb lakásukat, s vonultak be a Tripoliszba, így a lakosság »állaga« az utóbbi évtizedekben egyre romlott. (Ide sorolva a tisztességes munkásokat is, idegi és fizikai állapotukat tekintve.)”

Hiába volt lerobbant és szomorú meg szegény vidék a Tripolisz, ki lehetett törni innen is. Merthogy voltak később híressé vált szülöttei a környéknek. Ott van mindjárt Cziffra György zongoraművész, Chrudinák Alajos újságíró vagy Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar Egyesület elnöke. Ami nekik sikerült, az nem ment Radics Béla gitárkirálynak, aki szintén a Tripoliszban született, élt, és ott is halt meg. 
Hiába kevéssé dicsőséges a Tripolisz múltja, mégiscsak hozzátartozik a város, a XIII. kerület meg Angyalföld történetéhez. Éppen ezért az eredeti telep helyén lévő, a Babér, a Göncöl, a Tomori és a Mosoly utcák övezte, a Szent Mihály-plébániatemplom (Foerk Ernő, 1930) előtti parkos rész 2018 tavasza óta viseli a Tripolisz nevét, sőt egy tájékoztató és egy emléktáblát is kapott. Elvégre nemcsak a szépre emlékezünk, hanem lehetőleg mindenre. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

Gazdátlan tényrakások – Petri-tér

Petri György író, költő és esszéista pályafutása során kritikusan figyelte meg a társadalmat, és írásain keresztül próbálta megérteni annak változásait. Petritől mindig is távol állt az intézményesülés. A szabályokat, a kötelezettségeket megkérdőjelezte, és inkább a sajátos meglátásait követte. A PIM kurátorai úgy gondolták, hogy Petri életművét és az általa képviselt „kívülálló életérzést” nem tehetik az intézmény falai közé egy hagyományos kiállítótérbe, ezért a múzeum kertjéből nyíló egykori Károlyi Étteremben, ma raktárban tekinthető meg a kiállítás.

Kultúra

Dokumentumfilm hetek 2024: Szerelempatak

A 2024-es Doku7 filmfesztivál keretében olyan filmeket hoznak el a szervezők, amelyek az embert és az ő saját valóját, egyéni környezetét ábrázolják, különféle kultúrák, nációk és élethelyzetek vonatkozásában.

Kultúra

Világjáró előadássorozat: India

India varázslatos világába nyerhetünk betekintést a Világjáró előadássorozat első alkalmán, március 6-án, a Márai Sándor Művelődési Házban. A szinte kontinens méretű országot, a maga ezerszínű kultúrájával Elter Károly előadásában ismerhetjük meg alaposabban.

Neked ajánlott

A