A Fortepan adatbázisa nemrég egy igen kalandos történetű album képeivel gazdagodott. Mutatjuk, melyek a kedvenc képeink a proletárdiktatúra 133 napját bemutató, valamint számos izgalmas portrét is tartalmazó fotók közül.

Már egy hónapja látható az az album a Fortepanon, ami a Tanácsköztársaság időszakát mutatja be képes formában. Az első magyar demokratizálódási kísérletről, a földosztással kezdődött, majd terrorral végződött Tanácsköztársaságról a Kieselbach Galériának köszönhetően jutottak páratlan felvételek a Fortepan gyűjteményébe. A propagandisztikus felhangú album korabeli lapok fotóiból válogat, anyaga a Kieselbach Galéria 1919 című kötetében, történeti tanulmányokkal kontextusba helyezve jelent meg tavaly.

A Tanácsköztársaságról készült fotók igen kalandos úton kerültek a Kieselbach Galéria, tőlük pedig a Fortepan birtokába. A fotók a proletárdiktatúra 133 napját dokumentálják, amely az önmaga paródiájába fordult szesztilalommal és a földosztással indított, majd azzal ért véget, hogy Kun Béla elmenekült az országból.

Az izgalmas anyaghoz Kieselbach Tamás műgyűjtő, galériatulajdonos egy árverésen jutott hozzá 2020-ban, a korábbi tulajdonosok pedig egy bárónő örökösétől vásárolták a képeket tartalmazó fotóalbumot. A szóban forgó örökös úgy tudta, hogy a bárónő ludovikás tisztektől kapta a könyvet 1945-ben, az album korábbi történetét azonban nem ismerjük.

A Fortepan nem csak ezzel az anyaggal gazdagodott az elmúlt időszakban. A gyűjtemény dr. Varga Bélának köszönhetően tíz, 1956-ot bemutató színes felvétellel is gyarapodott. Ezenkívül közel száz felvétel érkezett be egy megszűnt kiadótól, amelyek között több művészportrét is találunk, olyan alkotókról, mint például Czóbel Béla, Füst Milán, Hatvany Lajos vagy Szabó Ernő, a Hannibál tanár úr című film főszereplője. Érdemes felhívni a figyelmet Török Kálmán gépészmérnök több mint 300 darabból álló adományára is, amely meghitt, gyakran humoros fotókkal gazdagítja a frissen beérkezett súlyos történelmi tartalmakat.

Az izgalmas felvételek ingyenesen megtekinthetők és letölthetők a Fortepanról.     

Forrás: Fortepan.hu

(Borítókép: Török Kálmán – Fortepan)

Címkék