Gyakran keverték össze őket azok, akik ritkábban találkoztak velük, ami ikrek esetében nem olyan furcsa. Ráadásul Olgyay Viktor és Aladár nemcsak külsőre hasonlítottak egymásra, de habitusukban, gondolkodásmódjukban, építészeti felfogásukban, hatékonyságukban, munkafelfogásukban is, no meg abban, hogy elképesztően tehetségesek voltak. 1910-ben születtek Budapesten, és az egyesült államokbeli Princetonban hunytak el, Aladár 1963-ban, Viktor pedig 1970-ben. Elképesztően izgalmas pályát zárva le.
Mindent együtt, ugyanúgy
Olgyay Viktor és Olgyay Aladár elválaszthatatlanok voltak egymástól. Mintha a születésük pillanatában – vagy még az anyaméhben – köttetett volna köztük egy láthatatlan szövetség, hogy mindent közösen fognak csinálni. Budapesten, az óbudai Állami Árpád Reálgimnáziumban tanultak, és ott is érettségiztek – jeles eredménnyel. Egyszerre szerezték meg 1934-ben az építészoklevelet a Műegyetemen, majd egy évvel később a római építészeti iskola bizonyítványát is. Együtt jártak ösztöndíjjal a New York-i Columbia Egyetemre, együtt utaztak Londonba és Párizsba, hogy tanulmányozzák a két város építészetét, és együtt is dolgoztak, vagyis közösen készítették el a terveiket, majd közös irodájuk volt Budapesten, az emigrálást követően pedig az USA-ban is.
A tékozló apa: Olgyay Viktor, az önsorsrontó művész
Az idősebb Olgyay Viktor, akárcsak a fiai, szintén erősen kötődött a testvéréhez, Ferenchez, bár ők nem voltak ikrek. Mindketten ugyanazt a pályát választották: a képzőművészetet. Ferenc tájképeivel aratott sikereket, míg Viktor inkább grafikus volt, és rézkarcokat készített. A maguk korában kimondottan jó nevű alkotóknak számítottak.
Az ikrek apja sokáig példás családi életet élt, botrányoktól mentesen, aztán a 60 felé közeledve minden megváltozott. A festő megismerkedett egy Frey Klára nevű, Budapesten született, bajor származású nevelőnővel, akibe mélyen és halálosan beleszeretett, a fiatal nő pedig viszonozta az érzelmeit. Idősebb Olgyay elhagyta miatta a feleségét és a gyerekeit, és úgy tervezte, elválik, majd újranősül. Csakhogy a felesége nem hagyta annyiban a dolgot, és úgy tűnt, a válás egyáltalán nem lesz zökkenőmentes, hanem komolyabb pereskedés lesz a vége. A kialakult helyzet annyira megviselte a festőt és szerelmét, hogy végül úgy döntöttek, elejét veszik a szenvedésnek. Ausztriába utaztak, a judenburgi Alpok tövébe, ahol közös öngyilkosságot terveztek elkövetni. Olgyay előbb rálőtt a szerelmére, majd maga ellen fordította a fegyverét. Ám nem mindkét találat volt tökéletes: a festő azonnal meghalt, Frey kisasszony viszont túlélte a lövést, és még időben kórházba szállították, ahol sikerült megmenteni az életét. Amikor Olgyay tragikus halálának híre eljutott Budapestre, városszerte fekete lobogók lepték el az épületeket. Az egész országot megdöbbentette a tragédia.
Londoni és párizsi utazásaik során az Olgyay ikreknek sikerült komoly kapcsolatokra szert tenniük. Ekkor ismerkedtek meg például Le Corbusier-vel és Breuer Marcell-lel. Külföldi tanulmányaik és utazásaik során nemcsak tanultak, figyeltek és ismerkedtek, de dolgoztak is: közösen tervezett házaik épültek Rómában, de később Londonban és New Yorkban is. Persze a komoly munka és karrier Budapesten kezdődött el, az 1930-as évek végén, amikor visszatértek a magyar fővárosba, ahol szinte tárt karokkal várták őket. Merthogy a lapok már korábban is cikkeztek róluk és kezdeti sikereikről. Amikor ösztöndíjat kaptak a Columbiára, arról a Magyarország nevű napilap például így számolt be:
Nagy kitüntetés ért két fiatal magyar építészt: Olgyay Viktort és Olgyay Aladárt. A new yorki Columbia University meghívta őket egy évi tervező és kutató munkára. Első eset, hogy magyar építész ilyen kitüntetésben részesül. Az Olgyay testvérek viszont már megszokhatták a sikereket, mert pályájuk eddigi állomásairól így számolt be Olgyay Viktor: – Három éve végeztük a budapesti műegyetemet. Együtt tanultunk, együtt dolgoztunk mindig, mert ikertestvérek vagyunk. Kettesben indultunk el az egyetem elvégzése után Olaszországba is, ahol előbb a magyar állam ösztöndíjával, a következő esztendőben pedig az Interuniversitario spremiori-jával maradhattunk. Olaszországban különböző építkezésekben vettünk részt, szaklapokba írtunk cikkeket, Mussolini pedig három tervrajzunkat vásárolta meg. Ezek díszlettervek voltak, amelyeket az olasz színpadok részére készítettünk.
Szakmai sikerek itthon és az új hazában
Az Olgyay fivérek magyarországi karrierje 1940-től lendült neki igazán, ám a II. világháború sok tekintetben megtörte azt, 1947-ben el is hagyták az országot. De amíg itthon voltak, terveztek és felépítettek 8 bérházat, és terveztek még hoteleket, gyárépületeket (pl. a Stühmer Csokoládégyárét), kiállítási csarnokokat (például az 1939-es New York-i világkiállítás magyar pavilonját Weichinger Károllyal), családi házakat, valamint városrendezési terveket is készítettek.
Lakóházaik közül a legnevesebb a Városmajor utca 50/B szám alatt 1940-ben felépült Tschögl-ház, ami úgynevezett „fordított ház”, vagyis a lakások nem az utca, hanem a kert felé tájoltak. Ez a tervezésük később, Amerikában is visszaköszönt tökéletesített formában, amikor is a bioklimatikus tervezési módszert (amikor a környezet által kínált természetes előnyöket használják fel az adott épület energiafogyasztása érdekében) alkalmazva terveztek épületeket (például napfűtéses házat már az 1950-es végén).
Legnagyszabásúbb munkájuk az Óbuda rendezési tervének részeként készített sugárút terve volt, ami a főváros tetszését is elnyerte. A terv ugyanis nemcsak nagyszabású volt, hanem kreatív és innovatív ötletekkel teli is. Via Antiqua néven sugárutat alakítottak volna ki, ami a polgárvárosi (aquincumi) és a katonavárosi (Nagyszombat utcai) amfiteátrumokat kötötte volna össze, nagyjából a mai Szentendrei út és Lajos utca vonalában.
Mivel az ország egyre inkább belesodródott a II. világháborúba, ami minden forrást felemésztett, a sugárút kialakítását későbbre, a harcok lezárulta utánra halasztották, ám 1945-öt követően olyan vezetés kezdte kiépíteni a hatalmát, amely egészen mást akart, és az Olgyay testvérek szakértelmére sem tartott igényt. Aladár és Viktor maguktól távoztak Amerikába. Bár ott is alapítottak egy építészirodát, és voltak megbízásaik is, mégis másfelé fordult az érdeklődésük: oktatói és elméleti kutatói irányba. Szakértőként vettek részt számos projektben és fejlesztési munkában, komoly szakmai lapokba írtak cikkeket és tanulmányokat, de építészeti szakkönyveket is írtak. Szép dolog a tudomány, de biztos hiányzott nekik a gyakorlati munka, az, hogy ne csak terveket készítsenek, hanem meg is valósítsák azokat. De Amerikában ez nem ment olyan könnyen: 1951 és 1964 között összesen 43 tervet készítettek, melyek közül mindössze 22 valósult meg. És ezek nagy része is családi ház volt.
Források:
- Olgyay Viktor és Olgyay Aladár, urbanistak.hu
- Óbuda szabályozása, Magyar Építőművészet, 1943, 42. évfolyam, 4. szám
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
(Borítókép: Bojár Sándor - Fortepan)
