Óriási megtiszteltetés ért bennünket: idén a rangos Csengery Antal-díjjal honorálta a főváros a We Love Budapest eddigi 15 éves működését. Úgyhogy az a minimum, hogy megírjuk, ki is volt ez a szerény háttérember. Bár kerülte a rivaldafényt, Csengery Antal mindig keresztülvitte az akaratát, az elképzeléseit pedig rendre megvalósította. Nélküle könnyen lehet, hogy másképp alakult volna sok minden a reformkor és a kiegyezés időszakában. Csengery Antal még akkor is nagyon fontos alakja a magyar történelemnek, ha alakját, nevét és jelentőségét viszonylag kevesen ismerik. Pedig a nevét két utca is magán viseli (az egyik Terézvárosból indul és Erzsébetvárosban ér véget, a másik a XXII. kerületben található), nem beszélve az általunk idén elnyert, a Budapest Főváros Önkormányzata által 1991-ben alapított díjról, de ott van még Csengery Antal 1937-ben készült szobra is, ami jó ideje az Almássy tér központi helyén magasodik.
Korán megmutatkozott a tehetsége
Csengery Antal nem Pesten és nem is Budán született, Nagyváradon látta meg a napvilágot, 1822-ben. Jogtudós édesapja különös gondot fordított a kis Antal oktatására, és ennek később többszörösen is meglett a gyümölcse. Az értelmes, jó eszű gyerek előbb szülővárosában, majd Debrecenben tanult, aztán Beöthy Ödön, Bihar vármegye első főispánja mellett vállalt szolgálatot, és itt ismerte meg a megyei közigazgatás világának összes szegletét. Ekkoriban kezdett a Pesti Hírlapba írni, a nagy áttörést pedig az 1843–44-es pozsonyi országgyűlés hozta meg számára: az akkoriban még Kossuth Lajos irányítása alatt álló lapba országgyűlési tudósításokat készített. Amikor 1844-ben Szalay László vette át Kossuthtól az újság szerkesztését, ő még több lehetőséget és nagyobb önállóságot adott a fiúnak.
Szalay nemcsak egyengette a fiatal Csengery szakmai útját, de akkor is magával vitte, amikor Eötvös József társaságában beutazta Itáliát. Az ifjú számára biztosan meghatározó élményt jelentett két ilyen nagy formátumú emberrel eltölteni heteket, hónapokat. Szalay felismerte Csengery Antal kivételes intelligenciáját, tehetségét és szorgalmát, és 1845 nyarán rábízta a Pesti Hírlap főszerkesztését. Csengery mindössze 23 éves volt ekkor, és a fontos posztot – a Pesti Hírlap számított a hazai ellenzék első számú lapjának – egészen 1848 végéig betöltötte. Nemcsak irányította a lapot ez idő alatt, de írt is bele: tudósítást, színikritikát és publicisztikát. Ő volt az is, aki az addig heti négy alkalommal megjelenő újságot napilappá fejlesztette.
A középen álló
Bár a magyar ügy, a függetlenség és önállóság gondolata Csengery számára is kiemelt jelentőséggel bírt, ő maga kevésbé volt harcos alkat, pedig tudott küzdeni. Mindig úgy próbálta megítélni az aktuális helyzetet, mint egy objektív reálpolitikus – talán ezért is lett belőle később Deák Ferenc embere. A forradalom és szabadságharc idején támogatta a Batthyány-kormány munkáját, a Szemere-kormányban pedig már aktívan is részt vett tanácsosként. Utóbbi miatt egy ideig bujkálni kényszerült. Miután visszatért Pestre, az 1850-es években történelemmel és természettudományokkal (elsősorban növénytannal) foglalkozott, de részt vett az irodalmi életben, sőt több helyen oktatott is. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban rendes tagjává választotta, valamint jegyzőjévé is tette. Bő 10 évvel később pedig már akadémiai másodelnök volt.
Az 1860-as évektől kezdődően fokozatosan tért vissza a közéletbe, a politika világába. Addig sem hanyagolta persze, csak nem vett benne részt olyan aktivitással, mint korábban. 1861-ben Bihar megye képviseletében bekerült az országgyűlésbe, majd 1868-tól Nagykanizsát képviselte 10 éven át. Fontos tagja volt az 1865-ben indult Deák-pártnak, magának Deák Ferencnek pedig nagyon közeli barátja és bizalmasa: az alapító-pártvezér szinte minden fontos döntést megbeszélt Csengeryvel. Csengery centristának vallotta magát, és a harc, illetve az ellenállás helyett a Béccsel való kompromisszum mellett érvelt. Deák Ferenc és Andrássy Gyula mellett ő is az 1867-es kiegyezés kulcsembere volt. Deákkal közösen ők írták meg azt a szöveget is az országgyűlés megbízásából, ami aztán 1867. évi XII. törvénycikként bekerült a magyar törvénytárba. Vagyis ők fogalmazták meg a kiegyezés pontos szövegét.
A hazát és a fővárost szolgálta
Csengery Antal egyik fő törekvése volt, hogy rendbe tegye a magyar gazdaságot és az államháztartást, valamint, hogy megreformálja az adórendszert. Nem volt híve a legkisebb korrupciónak sem, és az urambátyám mutyikat sem szívelte. Neki köszönhetjük, hogy létezik Állami Számvevőszék, az elődjét ugyanis ő állította fel Állami Legfőbb Számszék néven.
Bár nem itt született, de aztán Pestre költözött, és végül Budapesten eresztett gyökeret, így politikusként és meghatározó közéleti szereplőként is sokat tett a városért. Elkötelezett híve volt a városegyesítésnek, és aktívan dolgozott is érte. Egyébként pedig a közoktatás színvonalának emelése érdekében tette a legtöbbet, egy darabig mint a Városi Pénzügyi és Polgári Iskolai Bizottság elnöke. Ebben a pozíciójában juttatta érvényre a polgári iskola eszméjét, amit aztán az iskolákról szóló törvénybe is belefogalmaztak. Csengery Antal több ilyen pesti polgári iskola létrejöttét támogatta és segítette.
1875-ben a Deák-párt egyesült a Balközép Párttal, így jött létre a Szabadelvű Párt. Csengery üdvözölte a fúziót, és csatlakozott is az új politikai formációhoz. Ám erejét és tudását már nem sok ideig tudta a köz szolgálatába állítani: tüdőbaj gyűrte le- 1878-ban vissza is vonult, két évvel később pedig elhunyt a városligeti nyaralójában. Ma Terézváros egyik fontos, Erzsébetvárosba is átnyúló utcája viseli a nevét, egy másik pedig a XXII. kerületben. 1937-ben készült el egész alakos szobra (Zsákodi Csiszér János munkája), ami eredetileg a Dózsa György út és a Damjanich utca sarkán állt, a Regnum Marianum-templom előtt. Ezt Rákosiék lerombolták, de Csengeryt még talán ők sem merték bántani: a szobrát 1951-ben átvitték az Almássy térre, ahol a mai napig látható.
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
(Borítókép: Balkányi László – We Love Budapest)
