A 101Bistro eddig három egységgel járult hozzá a budapesti gasztro színesebbé tételéhez, most pedig egy negyediket is nyitottak. Ezúttal egy monofoodkioszkot, ahol az egyik legnépszerűbb terméküket, a baót kapjuk meg percek alatt.

A tajvani-fúziós konyháról ismert 101-nek sosem kellett a szomszédba mennie egy kis kreativitásért. Az anyahajó 101Bistro a tajvani konyha fogásaira épült, a 101Tigris különböző ázsiai fúziós tésztákra koncentrál, míg a Neóban a katsu don mellett a rizses ételek és a tésztás levesek jelentik a fő attrakciót. A bao, vagyis a kínai, tajvani konyhában olyan népszerű, gőzölt élesztős tésztából készült buci a Bistróban állandóan étlapon van, és időnként a Neóban is feltűnik, akárcsak Budán, az ODA-ban, ahol szintén kaphatunk ízelítőt a 101Bistro kedvenc fogásaiból.

Favorit a vendégek között

A bao a vendégek egyik kedvence egyébként, sokszor keresik a Neóban is, ahol csak időnként, különleges alkalmakkor vendégszerepel. Így aztán, amikor jött egy lehetőség, hogy a Karaván udvar legelején nyissanak önálló egységet, úgy döntöttek, hogy a bao megérdemel egy saját helyet.

A kínálatban az az 5 bao szerepel, ami a 101 étlapján is ott van: a klasszikus konfitált sertéscsászár szójaszószban pácolva, a ráktempurás, amiben a rák egy tojásos krém formájában kap méltó társat, a tépett kacsás hoisin szósszal és ropogós uborkákkal, a kimchis rántott csirkés tabascós majonézzel, a jégcsapretkes pedig az úgynevezett Lo Bak Góval, a friss karalábés zöldségkrokettel készül. 

A mindennap frissen, kézzel készült baók mellé kérhetünk chongquing fűszeres sült krumplit vagy arany kimchit is pluszköretként.

ELÉRHETŐSÉGEK

101Bao

  • 1075 Budapest, Kazinczy utca 18.
(Borítókép: 101Bao)

Címkék