Magyarország német megszállás alóli felszabadítása, vagyis április 4-e 1950 és 1989 között számított ünnepnek, amit nem másoknak hálálhattunk meg, mint a dicsőséges szovjet csapatoknak és a velük szövetséges hazai kommunistáknak.
A dátum
A II. világháborúban a rúd rossz végén foglaltunk helyet, sőt mi voltunk a németek utolsó talpon maradt szövetségese. Ezt maga Sztálin jelentette ki egy 1944. novemberi beszédében, annak ellenére, hogy egy hónappal korábban ifj. Horthy Miklós vezetésével fegyverszüneti megállapodást kötött Magyarország a Szovjetunióval. Persze sok hatása ennek már csak azért sem volt, mert a nyilasok átvették a hatalmat, úgyhogy a harcok tovább folytatódtak. Sztálin terve az volt, hogy az utolsó német katona április 4-én Nemesmedvesnél hagyja el az országot, így végül ez lett a hivatalos ünnepnap is, pedig az utolsó német egység Pinkamindszentnél lépte át a határt, ráadásul április 13-án. De hát Sztálin szava szentírásnak számított.
Pedig április 4-e ekkor már foglalt volt. Ezen a napon emlékeztünk meg ugyanis 1849. április 4-ről, a szabadságharc és a tavaszi hadjárat talán legdicsőségesebb csatájáról, amikor is a Damjanich tábornok irányította magyar sereg legyőzte a Jelasics vezette császári csapatot Tápióbicskénél. És bár annak több köze volt a szabadsághoz, mint a németek szovjetek általi kiűzésének az országból, de hogy mégis ez lett a szabadságunk hivatalos ünnepe, jól beárazza, mennyit számított ekkoriban ez a fogalom: nagyjából semmit. Hisz a szabadság innentől kezdve azt jelentette, hogy már nem a német nácik, hanem a kommunista szovjetek csatlósai, de talán jobban passzol, ha úgy mondjuk, csicskái lettünk. Noha valóban felszabadítottak, de közben újra meg is szálltak minket. Úgyhogy megint a rúd rosszabbik végére kerültünk.
A szobor
Bár az április 4-i ünnepségtől független életet élt, mégis idetartozik a Gellért-hegy tetején álló Szabadság-szobor, Kisfaludi Strobl Zsigmond munkája, ami eredetileg a felszabadulás, valamint a harcok során elesett szovjet katonák tiszteletére és emlékére készült el. Maga Vorosilov marsall választotta ki a feladatra a szobrászt, akinek végül a kilencedik tervezetét fogadták el. A magyar vezetés eredetileg a krisztinavárosi közparkba, a Horváth-kertbe tervezte a szoborcsoportot, ám a szovjetek ragaszkodtak ahhoz, hogy kiemelt, a város minden pontjáról látható helyen legyen, így került a Gellért-hegy csúcsára.
A szoborcsoport eredetileg 4 alakból állt. A főalak a pálmaágat tartó nő, előtte állt egy géppisztolyos, zászlós szovjet katona, jobbra egy sárkányölő alak, balra pedig egy fáklyás. A katonát kétszer döntötték le: először 1956-ban, ám akkor pár hónap múlva pótolták, aztán a rendszerváltás után, 1992-ben, és azóta a Memento Szoborparkban látható. A főalakot Kisfaludi Strobl egy Thuránszky Tihamérné (született Gaál Erzsébet) nevű egészségügyi asszisztensről mintázta, akit egy villamosmegállóban pillantott meg a Dózsa György út és a Thököly út sarkán. Bár a fiatal nő több hétig állt modellt, ráadásul ingyen, társadalmi munkában vállalta a feladatot, az avatásra mégsem hívták meg. Erre a felszabadulás második évfordulóján, 1947. április 4-én került sor, ám addigra csak a főalak készült el, így a mellékalakok helyén azok gipszmása állt.
A rendszerváltás után felmerült a szoborcsoport elbontásának ötlete, de végül csak a politikai tartalmú, a kommunizmusra utaló részeket távolították el, vagyis az ötágú csillagot, a szovjet katona szobrát, a halott katonák nevét is tartalmazó régi feliratot, amit azzal az általánosabb újjal helyettesítettek, hogy a szoborcsoportot mindazok emlékének ajánlják, akik az életüket áldozták Magyarországért és a szabadságért, kb. bármikor a történelem során.
Az ünnep
A szocializmus időszakának megvoltak a fontos ünnepei: május 1-jén, a munka ünnepén volt a felvonulás, a fegyveres erők napján az iskolai honvédelmi nap, november 7-én néztük a tévében, hogy mi történik Moszkvában, a Vörös téren, augusztus 20-án pedig, ami akkor a népköztársaság és alkotmánya ünnepe volt itthon, a tűzijátékot csodáltuk. És ott volt még az ünnepségek zászlóshajója, április 4-e, felszabadulásunk napja, amikor is az ország apraja-nagyja megemlékezett a felszabadulásról, ünnepi gyűléseket tartottak, megkoszorúzták az elesett szovjet katonák síremlékeit, és volt monumentális méretű katonai díszszemle is, ami kiemelt eseménynek számított, és vagy személyesen nézte meg az ember, vagy pedig a televízióban.
Természetesen ezen a napon, április 4-én senki sem dolgozott, üresek voltak a bölcsődék, az óvodák és az iskolák, és zárva tartottak a boltok is. A felszabadulás napját hivatalosan (központilag) 1950-ben ünnepeltük meg első ízben, az utolsó nagy ünnepségre pedig 1985-ben került sor, bár magát az eseményt csak 1989-ben törölték a nemzeti ünnepek közül. 1991-ben pedig az új, demokratikusan megválasztott parlament törvényt is hozott arról, hogy az ország felszabadulásának napját száműzik a Magyar Köztársaság állami ünnepei közül. Azóta április 4-e mindössze egy sima nap a többi között. És még dolgoznunk is kell.
(Borítókép: Nasztanovics Ferenc - Fortepan)
