A Batthyány utca és a Málna utca sarkán Víziváros egyik legnépszerűbb cukrászdája volt vagy 20 évig, mígnem a tulajdonos, Pillók Kati úgy döntött, hogy a megváltozott alapanyagárakkal való újratervezés helyett inkább nyugdíjba megy, és bezárja a cukrászdáját. Szilágyi Bence és társa, Ekman Kinga eredetileg csak egy hűtőt akartak megvenni, végül harmadik társukkal együtt úgy döntöttek, hogy átveszik az egész cukrászdát, de kívül-belül átalakítják. Pár hónapos tervezgetés és átépítés, majd még egy belső redizájn után meg is nyitott a Manyika.
Ha az utcáról pillantunk be, akkor sok minden eszünkbe juthat a rózsaszín és pasztell belsőről, és az íves, csempés, pici pultba rejtett gyönyörű desszertekről, de a klasszikus, lábfájós nagymama biztosan nem. A tulajdonosok azonban elmagyarázzák, hogy olyan desszertszalont szerettek volna, ahol a hagyományos receptek és a modern technika kéz a kézben járnak. A hagyományos, ugyanakkor modern persze népszerű hívószó, sokan is élnek vele, de azért a maradandó élményhez egy jó iránynál több kell, és sokan elvéreznek útközben: vagy azért, mert az ételek csak névleg hagyományosak, de rájuk sem lehet ismerni, vagy azért, mert a „modern külső″ annyit jelent, hogy nem szeletbe, hanem henger formában adják a sütit.
A Manyika belül már elsőre blikkre is cuki: rózsaszín pult, pasztell párnák, narancsos falak, a plafonon egy fordított búzamező, a falakon Czagány Ivett alkotásai. Szép, nyugis, letisztult, egy szalon és egy laboratórium keveréke csajos színekben.
A nem túl nagy pultban sorakoznak a csinos desszertek, a falakon körben pedig a sütik metszete, hogy azt is rögtön lássuk, ezek a kis desszertek bőven túlmennek a tészta, krém, bevonat trión, a különböző ízű krémeket más és más textúrájú ropogós rétegek választják el, a tetejüket pedig hibátlan kupola borítja. A fantáziadesszertek legalábbis így néznek ki, a hagyományos magyar desszerteket ennél jóval egyszerűbb formában készítik az alagsorban lévő üzemben. A két tulajdonos szerint ugyanis a formai újításnak van egy határa, amin nem szabad átlépni.
A sütikkel – legyenek azok modernek vagy hagyományosak – nagyon sokat kísérleteznek. Bár eleinte csak az újhullámos cukrászat irányába akartak nyitni, hamar rájöttek, hogy a környéken élők keresik a régi, megszokott ízeket, ezért úgy döntöttek, hogy a szortimentbe kerül Eszterházy-, Sacher-, Rákóczi-túrós, somlói galuska, dobos- vagy épp Fekete-erdő torta. Ezeknek a sütiknek pedig szerintük hasonlítaniuk kell az eredetire, nem lehet 4 különböző állagú krémből összeállítani és pohárban kínálni, még akkor sem, ha az eredeti sütivízióikhoz ez a dizájn illene jobban.
A kínálat így két irányba megy, de összeköti őket egy nagyon fontos pont: nincs kompromisszum a minőség kérdésében. A szilvalekváros linzerhez ugyanúgy a legjobb alapanyagokat használják, mint a Cinka művésznévre hallgató apró desszertkölteményhez, ami többek között omlós pâte sablée-ből, pisztáciaroppanósból és fehér csokis-narancsvirágos ganache-ból áll. Az alapanyagokon és a techikán túl sem engedik el a desszert kezét, a linzert például a pulton tartják, nem a hűtőben, így az elképesztően roppanós, enyhén fahéjas, őrjítően házias és nagymamás kosárka nem keményedik be, hanem millió morzsára esik szét a szánkban, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Tényleg fura érzés egy ilyen, rózsaszín-pasztell patikaüzletben egy ennyire hibátlan, klasszikus házi sütit ízlelgetni.
Ízlelgetni pedig muszáj, a modern darabok is úgy vannak elkészítve, hogy rétegről rétegre ki kelljen elemezni, mert mindig előjön egy új íz vagy állag, amiről hirtelen nem is tudjuk, honnan jött pont most, és hogy került oda. Ez szintén nem a véletlen műve: a Manyikának saját cukrászcsapata van, de a sütik kidolgozásában nagy szerepe volt Tóth Flóra Emesének, aki olyan helyeken fordult meg korábban, mint a Babel vagy a SALT. Meg a nagymamának: a háziasabb sütikhez, mint a linzer, a márványkalács vagy a pogácsa, lazán felhasználták a tulajdonosok és a cukrászok nagyijainak a régi receptkönyvét, nem véletlen a linzer roppanóssága, mikor a tészta tele van zsírral. A Rákóczi-túróson is régi recept alapján lévő sárgabaracklekvár van, ahogy a szilvalekvárt sem Alain Ducasse könyvéből tanulták meg.
A Manyikában, mint egy jó étteremben, szezononként változni fog a kínálat, most, hogy megyünk az ünnepek felé, a könnyed, citrusos sütik helyett jönnek a mélyebb, komolyabb, nehezebb ünnepi sütik, illetve arra is nyitottak, hogy ha a vásárlók nagyon szeretnének valamit a pultba, azt kikísérletezik, hogy manyikás stílusban kerüljön oda. A desszertek nevei egy nagypolgári bridzselő nagymamakört juttatnak eszükbe, van ugye a queen bee Manyika, aztán Maris, Mirtill, Cinka, Benyus, Szilka, Lenke és Medus – ő egyébként a Manyika-féle. A hölgykoszorúnak természetesen névjegyei is vannak – minden sütihez tartozik egy kártya, amin rajta van az összes réteg és a süti keresztmetszete, hogy ha hazavinnénk, akkor is tudjuk, milyen lágy és roppanós rétegek nyűgözték le éppen az ízlelőbimbóinkat.
A Manyikára elsőre azt mondanánk, hogy nem a legolcsóbb cukrászda – és ez biztos, így van –, ilyen minőség mellett viszont drágának sem lehet nevezni. A kínálat legolcsóbb tagja 1400 Ft, a legdrágább egy ezressel több. Ha az éttermek desszertárait nézzük, akkor sem számít már kimagaslónak, de a beltartalom és a munka mellett pláne elfogadható. A hűtőn kívül pedig van nagyon puha, omlós házi pogácsa, illetve különböző kekszek, ha egy ezres alatt szeretnénk költeni.
Bár a Manyika nagy fába vágta a fejszéjét, hogy a környék kedvenc cukrászdájának a helyén nyitott egy teljesen más jellegű desszertszalont, abszolút biztosak vagyunk benne, hogy nemsokára ő is elnyeri ezt a címet. Csak jusson süti annak is, aki messzebbről jár vissza!
ELÉRHETŐSÉGEK
Manyika
