A város egyik régi kedvence, a Piarista közben található Babel 2019-ben a Michelin-csillagot is kiérdemelte. A konyha különlegességét és misztikumát a többnemzetiségű csapat adja, ugyanis keverednek a háttérben magyar, ukrán és szerb gyökerek is. A vendégtér egyszerre sugároz luxust és otthonos hangulatot, utóbbit például a zöld növények és a Ksenia Wallenstein által tervezett naturális kerámiák erősítik. Az ételek pontosan azt hozzák, amiről a fine diningnak szólnia kell: maradandó ízekről, néha különösebben nem sztárolt alapanyagok dicsőüléséről, sosem próbált kombinációk mesteri kivitelezéséről. A hagyományos, húsos-halas menü helyett vegán verziót is kérhetünk, ha előre jelezzük a foglalásnál. Borok terén pedig azt az elvet vallják, hogy az étel keresi a bort, vagyis a konyhai munkából születő egységhez kell idomulnia a fehérbornak és a pezsgőnek

(Borítókép: Pap Dávid)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék