Egyértelmű, hogy a fényűző villák keresésére a Rózsadombra indulunk, de a környék nem csak ma jelent egyet a luxussal. Már a 19. század végén is olyan pazar villa állt a tetején, amelyről joggal feltételezhette volna az arra járó, hogy egy nemesi család lakja, ha nem lett volna mindenkinek világos, hogy a korszak egyik jól ismert építésze, Wagner János építette magának.

„A tájnak sokáig jellemzője volt az apró házak közül kiemelkedő hatalmas épület, négy kis tornyával, rajtuk négy galambszürke kupolával” – írja H. Boros Vilma A Rózsadomb hőskora című esszéjében az egykori Wagner-villáról. Biztosak vagyunk benne, hogy ha nem robbantották volna fel ezt a nemesi kúriák szépségét és nagyságát idéző épületet,

a legszebb budapesti villák egyike lenne.

Persze ma már furcsállnánk és valószínűleg fel is háborodnánk, hogy Gül Baba türbéjét egy magánvilla veszi körbe, de a 19. században egy kikötéssel megengedték a hatóságok, hogy az ország egyik legismertebb építésze itt építse fel nyári otthonát. Arról pedig városi legendák szólnak, hogy a türbe valószínűleg az épület falainak köszönheti, hogy átvészelte a II. világháborút, így, bár a bizánci stílusú Wagner-villában ma már nem gyönyörködhetünk, a türbe megmaradt nekünk.

Sokak randilistáján ott van a Gül Baba türbe, hiszen amellett, hogy csodás panoráma nyílik a városra, elég romantikus nyáron a virágzó rózsákkal teli kertben sétálni. Valószínűleg a legtöbben tisztában vagyunk a Margit híd budai hídfőjéhez közeli sírkápolna történetével, de azt már nem biztos, hogy tudjuk, hogy még az 1960-as években is állt itt egy hatalmas, tornyos épület. Ennek persze sok köze nem volt a török dervis türbéjéhez, és több száz évvel később is épült fel, mégis meghatározta a II. kerület, különösen a Rózsadomb látképét.

Wagner János nevét ma nem feltétlenül ismerjük, holott a Monarchia egyik legsikeresebb építésze és vállalkozója volt, ráadásul elég jó kapcsolatot ápolt a korszak fontos embereivel, így Ybl Miklóssal is. Részt vett többek között az Unger-ház, a Vigadó és az egykori Tőzsdepalota építésében, de a Gödöllői Királyi Kastély átalakításából is kivette a részét – állítólag ezzel még Ferenc József tetszését is elnyerte. Népes családjával (12 gyerek, közülük 4 építész lett) a maga tervezte palotában élt a mai Kossuth Lajos utca 16. és 14. szám alatt, amit valójában pesti tevékenysége 50 éves jubileumára építtetett. A pesti otthon mellett pedig egy csodás budai villával is rendelkezett, amely az archív fotók alapján

akár egy grófi sarj tulajdona is lehetett volna.

Az építész 1857-ben vásárolta meg a türbe körüli területet, de csak évekkel később, az 1880-as években kezdte meg nyaralója építését, amihez a budai tanács és a török diplomaták csak úgy adtak engedélyt, ha a zarándokok és vallási emberek számára lehetővé teszi a bejárást. Nem ez volt a leggyorsabban felépült fővárosi épület: jó 10 év kellett ahhoz, hogy befejeződjenek a munkálatok. Mindez nemcsak a környékbelieket zavarta, de a sajtó is gyakran élcelődött rajta.

„Nincs ember, kinek a Margit-híd tájékán szemébe ne ötlenék a Rózsa-hegy leginnensebb dombján egy keleti szílre iparkodó épület, mely 10 év óta fárasztja az emberi türelmet. 10 hosszú esztendő óta piszmognak rajta unatkozó tót napszámosok” – írta a Magyarország című lap 1896-ban.

A lassúságot azzal a szóbeszéddel próbálták magyarázni, hogy Wagner valahol, valamikor úgy hallotta, hogy a nyugalomba vonult építész csak addig él, amíg utolsó műve el nem készül, így hát ő maga volt az, aki késleltette fő műve befejeztét. Nem is készült el életében, így amikor Erzsébet királyné 1897-ben ellátogatott a villához és Gül Baba türbéjéhez, még ő is csak egy nagyjából kész épületet láthatott. A rózsakert már akkor is csodás volt, ahogy az épület megjelenése is, de korabeli sajtóleírások alapján a belső terei is a kifinomultság és a pompa mintapéldái voltak. Így hát voltak itt freskókkal díszített boltívek és életnagyságú szobrok, a falakat pedig Zsolnay csempék, textilek és kaktuszokat formázó díszek borították.

Wagner János halála után a család a villa eladása mellett döntött: a gazdasági válság közepette nem tudták már a fenntartás költségeit fizetni. Végül az államhoz került, előbb panzióként működött, majd önkormányzati lakásokat alakítottak ki benne, mindeközben impozáns díszei el-eltünedeztek róla. Noha a II. világháborút viszonylag jó állapotban élte túl, és szerkezetileg is rendben volt, az akkori kormány mégis a lebontása mellett döntött – 1970-ben felrobbantották. Az egykori épületet viszont nemcsak az archív képeken fedezhetjük fel, de föld alatti termei és az egykori borospincék ma is megvannak, a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítótér részei. Sőt, amellett, hogy a rózsakert ma is ugyanazon a teraszon van, amit egykor még az építész alakított ki, egy vadgesztenyefa is áll itt, amit még maga Wagner János ültetett.

Forrás:

A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.

(Borítókép: Deutsche Fotothek / Brück und Sohn – Fortepan)

Címkék