A Winter Vibes című menő online kiadvánnyal még a hideg telet is imádni fogjátok, ráadásul két kuponkódot is találtok benne, melyekkel kedvezményesen utazhattok majd az Uber és a We Love Budapest együttműködésének köszönhetően.

Azért, mert véget ért a jó idő, még nem kell bezárkóznunk a négy fal közé, ugyanis Budapest továbbra is nyitva áll mindenki előtt, aki felfedezné és megismerné minden oldalát. Az őszi és a téli szezon az egyik leggazdagabb programokban, az éttermek, a kávézók pedig várják azokat is, akik bátran kiülnek még egy teraszra, és azokat is, akik inkább már bent melegednének egy jó kávé, egy meleg péksütemény vagy egy gőzölgő leves mellett. A fővárosi este pedig továbbra sem szerénykedik. Ha te is az igazi felfedezők közé tartozol, és nem tudsz otthon ülni, akkor most segítünk neked – a megszokottól kicsit eltérően. 

Az Uber és a We Love Budapest most sem hagyja, hogy unatkozz, és közös téli programajánlónkban elvezetünk titeket a legjobb helyekre, valamint megmutatják a legjobb programokat. 10 olyan helyszínt és 10 olyan programot ajánlunk a 2024-es év végére, ahova érdemes ellátogatni, valamint Budapest téli arcát is felfedezni.

Idén, ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, újra elindult az Uber Budapesten, és a We Love Budapesthez hasonlóan ők is arra törekednek, hogy felfedezzék ezt a minden évszakban megújuló arcú, különleges várost.

Így született meg a Winter Vibesaz Uber és a We Love Budapest közös téli programajánlója, amit olyan programokkal és helyszínekkel töltöttünk meg közösen, amelyeket melegen ajánlunk a következő hetek hűvös hétköznapjaira és hétvégéire.

Legyen szó a Turbina közösségi tereiről, a MANU+ ínycsiklandó nápolyi pizzájáról vagy éppen az Operaház verhetetlen karácsonyi hangulatáról. Így most egy olyan útmutatót adunk mindenki kezébe, amellyel a zsebetekben soha nem lesz kérdés, hogy mit csináljatok a fagyos téli napokon.

A mi ajándékunk pedig, amiért így szeretitek a várost, az, hogy

awinter vibes programajánló füzetben két Uber-kuponkód is található

(egy meglévő, egy pedig új felhasználóknak), melyekkel két alkalommal bárki kedvezményesen utazhat Budapesten belül egészen januárig, és a kuponkód nem csak az ajánlott helyszínekre és programokra érvényes. Ezért érdemes letöltenetek a We Love Budapest oldaláról ezt a kiadványt e-book formájában, és megnézni az Uber és a WLB közös ajánlásait, valamint megkeresni benne a kedvezményre jogosító Uber promóciós kódokat, és felfedezni Budapest őszi-téli arcát kényelmesen és biztonságosan, az Uberrel. Ha pedig gyorsak vagytok, a részt vevő helyeken nyomtatott formában is találtok párat a kiadványunkból!

A Winter Vibes online kiadványt innen tudjátok letölteni!

(Borítókép: Bódis Krisztián - We Love Budapest)

Címkék