Végre megnyitott a Néprajzi Múzeum hatalmas, csaknem 3600 műtárgyat bemutató gyűjteményi állandó kiállítása, amely 8 tematikus egységen vezeti végig a látogatót. A nagy számok és a folklór senkit ne riasszon el, mert noha ez egy rendkívül részletgazdag tárlat, de tele van interaktív megoldásokkal és olyan kiállítási tárgyakkal, melyek révén újraértelmezzük a néprajzot. Mert azért az mégiscsak meglepő, hogy deszkáscipő, gördeszka és mekis kulcstartó – tehát a 21. század – is műtárgy lett.
Nyáron zárták be a Néprajzi Múzeumot, hogy végre megépítsék és berendezzék a minden eddiginél nagyobb gyűjteményi kiállítást, amire gyakorlatilag az új épület 2022-es átadása óta vártunk. A múzeum történetében ez a legátfogóbb, leglátványosabb állandó tárlat, ami
csaknem 3600 műtárgyat mutat be közel 3000 négyzetméteren.
A nyár óta tartó munkálatok a magyar és nemzetközi vonatkozású kiállítás létrehozása mellett a múzeum közönségforgalmi tereit is érintette, így a Néprajzi számtalan, a látogatói élményt fokozó újdonsággal várja a közönséget.
Bár a sajtóbejáráson azon tanakodtunk, hogy annak ellenére, hogy elvileg egy kiállításmegnyitón vagyunk, talán be sem jutunk az új tárlatra, azért 3 és fél óra várakozási idő után (ha valaki pontosan 9:30-ra érkezett, mint én) mégis összejött a Néprajzi Múzeum gyűjteményének megtekintése – bár csak azután, hogy lezajlott az ünnepi ceremónia és a díszvendégek körbevezetése. Örülök annak, hogy ilyen kitartó voltam, és ott voltam a maratoni megnyitón, mert a kiállítást látva egészen más értelmet nyert számomra:
a néprajz lehet menő!
Gyerekként az etnográfiát poros és öreges tudománynak gondoltam, ami régi szőttesekkel, rakott szoknyákkal és furcsa tárgyakkal meg különféle nénikkel és bácsikkal foglalkozik, így a Néprajzi Múzeum sem tartozott a kedvenc helyszíneim közé. De hát kisiskolásként egészen más dolgokat tartottam izgalmasnak, máshogy gondolkoztam. Ráadásul a 2000-es években a kiállítások világa szöges ellentéte volt a mainak: az interaktivitás, a színes falak, matricák, vetítések és zene elképzelhetetlen volt egy múzeumi térben. Ott műtárgyak vannak, vitrinben elzárva, és mindent áthat a szigorú csend – ilyen volt a régi Néprajzi is.
Ha valaki 20-25 évvel ezelőtt odasúgta volna nekem, hogy menőnek fogok tartani egy néprajzzal foglalkozó kiállítást, biztosan megmosolyogtam volna – lázadó tiniként mi mást tettem volna? –, holott igaza lett volna. Ez a minden eddiginél nagyobb tárlat
annyi érdekes és izgalmas történetet mesél el, annyiféle tárgyat, fényképet és videót vonultat fel, hogy úgy belefeledkeztem egy-egy részletbe, mint anno a Magyar Zene Háza állandó kiállításán.
Amellett, hogy van itt egy 731-ben készült, tehát 1293 éves – még belegondolni is furcsa! – maja uralkodói sztélé (egy kőtömb, amin az uralkodó személyes érdemeinek felsorolása olvasható), ami egyben a kiállítás legrégebbi és legtávolabbról származó műtárgya, számomra mégis a mekis kulcstartó, a deszkáscipő, a gördeszka, a PEZ cukorka adagoló és az okostelefon vitrin mögötti jelenléte volt a legmaradandóbb. Megmagyarázhatatlan érzés látni a gyerekkorom és a jelenem mindennapi tárgyait egy múzeumban, de pont ez a jó ebben a gyűjteményben, hogy rájövünk, mennyire sokszínű és mennyire hozzánk közeli is lehet a néprajz. Mivel a Néprajzi Múzeum a hétköznapiság folytonos változását is igyekszik lekövetni, olyan tárgyakra is érdeklődéssel tekint, amik talán más intézményeknek érdektelenek, így kerülhettek be ide a már említett tárgyak.
Ahogy Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója elmondta a megnyitón, a gyűjteményi kiállításra közel 9 évig készültek, és egy 12 fős kurátori csapat közös fejlesztése, de mellettük több száz múzeumi és külső munkatárs is részt vett a munkálatokban. A kiállítótérben sétálva látható, hogy ez a munka nagyon is kifizetődő volt, hiszen egy olyan tárlatot hoztak létre, ami akár egy nyugat-európai országban is lehetne, mert itthon ritkán látunk ennyire izgalmasan felépített kiállítást. Ezt 8 témára (Tárgyak élete, Terepen, Múzeumgalaxis, Kiállítások kora, Művészet és etnográfia, Népművészet időről időre, Őstörténetek, Örökség) fűzték fel, amik közül mindegyik egy-egy történetet mesél el, ami segít felfedezni a magyar és más népek hagyományait, kultúráját. Így a matyó kötények mellett itt láthatunk óceániai halotti maszkokat, hanti sámán-emlékfigurát, az amazóniai piaroa indiánok rítusának öltözékeit vagy egy darhat sámánnő tárgyait.
Azon túl, hogy teljesen belevesztem a menyasszonyi ládák történetébe, melyek közül
az egyik 18. századi ládát egy szeméttelepről gyűjtöttÉk be a munkatársak,
és a különböző népviseletek és hímzések világába, a Múzeumgalaxis és a Kiállítások kora volt az a két tematika, amellyel igazán megnyert magának a múzeum. A csillagrendszer analógiájára felhúzott résznél még a dizájn is az univerzumra rímelt: a kör alakú vitrinek megidézték a bolygókat, míg az éjsötét falra vetített tárgynevek, tudósok és helyszínek egy galaxis képét mutatták. Elmélázhatunk itt a világ teremtéséről, az univerzum nagyságáról, határairól és a rendszerek működéséről éppúgy, mint arról, hogy mi minden tartozhat a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe, mitől lesz műtárgy egy kagyló vagy egy telefon, és egyáltalán, látható-e, van-e ennek a gyűjteménynek vége?
Bár 1898-ban nyitott meg a Néprajzi Múzeum első állandó kiállítása (a jelenlegi az 5.), gyűjteményének története pár évtizeddel azelőtt (1871-ben), az első néprajzi kiállítással kezdődött. A Kiállítások kora bemutatja, hogyan lett a Nemzeti Múzeum tárlatából külön múzeum, hogyan gondolkodtak a 19. század végén a néprajz bemutatásáról, miért hozták létre akkoriban Európa-szerte a néprajzi gyűjteményeket, és mik voltak a mi múzeumunk első tárgyai? Ami itt igazán érdekes, hogy
a kurátorok az Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Falujának miliőjét rendezték be, így a látogató pontosan azt látja, amit az 1898-as kiállítás látogatói.
A Néprajzi Múzeum gyűjteményében a 232 ezer néprajzi tárgy mellett fényképfelvételek, kéziratok, fotók, népzenei és filmfelvételek is megtalálhatók. Így nem meglepő, hogy a mostani gyűjteményi kiállításon rengeteg archív felvételbe nézhetünk bele (ilyen például az asszonyfarsang), de mesét is hallgathatunk – ami engem visszarepített a gyerekkoromba, amikor a telefonos mesemondó szolgálatot hallgattam. Mindemellett számtalan multimédiás eszköz segít felfejteni egy-egy tárgy vagy kultúra mélyebb rétegeit, mindez pedig sokkal vonzóbbá teszi a néprajzot, mint ha csak a fehérre meszelt falak előtt lévő vitrinben kiállított műtárgyakat nézegetnénk.
Olyan ez a gyűjteményi állandó kiállítás, mint egy felfedezésre váró galaxis, ahová ha beszabadulunk, biztosan megfeledkezünk a múló időről, mert annyi megfejtésre és megtalálásra váró részletet rejt, ami – kortól függetlenül – mindenkinek érdekes lehet. Én pedig egyáltalán nem gondoltam, hogy eljön az az idő, amikor egy néprajzi kiállítás úgy felcsigáz, hogy újra és újra látni akarom majd – ezt a Néprajzi Múzeumnak most sikerült elérnie.
Látnivalók és kultúra
Néprajzi Múzeum
A több mint 150 éves Néprajzi Múzeum végre elnyerte méltó helyét a Városligetben. A Ferencz Marcel által tervezett épület kívülről is izgalmas látványt nyújt, belül pedig egy 250 ezer darabos gyűjteményt rejt.
(Borítókép: Mohai Balázs - Liget Budapest)
