Talán egyik kerület sem változott annyit, mint a Vár és környéke az elmúlt időszakban. A 20. század elején még „király ült a palotában”, a szocializmus alatt – névleg legalábbis – a népé lett a főszerep, most pedig az erősen megosztó visszaépítések és a beköltöző állami intézmények szabják át a környék arcát.
Építészeti dicsőség és üresség. Talán ezzel lehetne legjobban jellemezni a Vár környékét a század elején. A fényűző palota vagy a néhány évvel korábban kezdődött építkezéseknek köszönhetően Budapest méltó szimbólumává vált Mátyás-templom és Halászbástya környéke erős kontrasztot alkotott a Vérmező környékével, ami sokáig a Vár katonai katonai funkciója miatt nem épülhetett be. A Naphegyen szőlőművelés zajlott, a Tabánnal együtt kedves, falusias benyomást keltve, a Vérmező pedig katonai díszszemléknek, gyakorlatoknak is helyet adott.
A 20-as, 30-as évek fotóit, az épülő, szépülő Budapestet, a jól öltözött embereket, a régi fotókon a Várba látogató diplomatákat és az elegáns lakásukban büszkén feszítő hivatalnokokat elnézve könnyen el tudjuk képzelni, hogy milyen élet folyt itt a két háború között. A politika mellett szerephez jutott a mozgás, a sport, a régi Tabán ütött-kopott kiskocsmáiban pedig a korhelykedés. Az I. kerület határán álló – ekkor még névtelen – Széll Kálmán téren, a korcsolyapálya helyén ekkor készült el a Budai Torna Egylet csinos épülete, teniszpálya is tartozott a létesítményhez, a mostani forgalmas csomópont csak a 30-as évek végén kezdett formálódni a helyén.
A történelem ezután óriási darabot harapott ki a Várból. A II. világháború alatt teljesen szétbombázták az épületeket, a romlás egyik legmegdöbbentőbb jelképe az égő palota fotója. Keserédes azoknak a gyerekeknek a látványa is, akik a háború lezárását követő télen szánkóztak a romos házak között a ma már jóval forgalmasabb Fiáth János utcán. Az egész környék sokáig fontos télisport-központ volt, a Tabánban keményebb teleken talán még most sincs teljesen kizárva a szánkózás.
A megpróbáltatások azonban a háborúval nem értek véget, jött a szocializmus és 1956, amikor is a felsőpetényi őrizetéből kiszabadult Mindszenty József bíboros mindenre elszánt tekintettel már az Úri utcai Prímási Palota udvaráról tarthatott rádióbeszédet.
A múlt rendszer lassan lazulni kezdett, a mostani Várkert Bazárban, az egykori Ifjúsági Parkban a 60-as években még térd alattig érő, később viszont már egyre rövidebb szoknyában buliztak nagyanyáink, a tabáni koncertek pedig szintén meghatározták a korszakot. A Vár környéke fontos turistaközpontként egy csepp Nyugat-Európa volt a szocializmusban, mégis egyre jobban mutatta identitásunknak azt a válságtünetét, ami leginkább fröccsöntött matyó babákban és a csikós-huszár-gulyás hármas csapágyasra járatásában öltött testet.
Eközben a Vár folyamatosan változott és változik. A 70-es években megszületett a Hilton, az egyik legmegosztóbb épület, ami egy kolostor és egy másik épület alapjain épült, a korszaknak megfelelő stílusban, acélból és üvegből. Sokan megszerették, sokan pedig elfogadták születése óta. A Várban és környékén pedig ma is óriási kérdés, hogyan maradhat a gazdag múltú környék élő és dinamikusan fejlődő része a városnak, anélkül, hogy egy skanzenben éreznénk magunkat.
(Borítókép: Bauer Sándor - Fortepan)
