Igazságtalan adók és egy haláleset miatt kezdett forrongani hajdan Újpest. Lángokban állt a községháza, a pandúrokat és az elöljárókat pedig végül a nap névtelen hőseinek kellett megmenteniük 1874 márciusában, az újpesti adólázadás idején.

Újpest az 1830-as években – a terület földesurainak, a Károlyiaknak hála – robbanásszerű fejlődésnek indult, és vonzotta a munkás- és az iparosréteget. A szabad versenyt támogató intézkedések miatt egymás után nőttek ki a földből a virágzó gyárak. A növekvő városra növekvő közigazgatási, rendészeti terheket rótt a fejlődés, a finanszírozás pedig nem volt zökkenőmentes. Például a gyárak tulajdonosai pesti lakosokként hiába töltötték idejük nagyobb részét Újpesten, a község az iparűzési adóból sem részesedett megfelelően, ráadásul a tisztességes munkások mellett olyanok is akadtak, akik itt próbáltak eltűnni a törvény szeme elől. A település pótadók bevezetésével próbált pluszbevételre szert tenni, mivel sem a minisztérium, sem Pest városa nem nyújtott segítséget a probléma rendezéséhez. 

A kis adótartozásból nagy baj lett

Az újpestiek persze joggal érezték méltatlannak a helyzetet, a pótadók befizetését egyre többen tagadták meg, az elégedetlenség nőttön-nőtt. A zendülésnek nevezett véres eseménysort azonban végül egy szerencsétlen véletlen indította el. 1874-ben Imre Mihály mészárosmester megtagadta 62 forintnyi adó befizetését. Március 5-én házába hivatalnokok érkeztek, akik a befizetést követelték, majd mikor kiderült, hogy a mester csak az összeg felét tudná helyben befizetni, elkezdték lefoglalni az ingóságokat. 

A hentesnek sem kellett több, baltával fenyegette a behajtókat, de elfogták, és megkötözve előállították a községházán. A József és az Attila utca sarkán álló, földszintes épület még nagyban különbözött a mostani, díszes Városházától. Imre Mihály mindenesetre itt is szidalmazta a törvény embereit, és – felesége elmondása alapján szokásához híven – öngyilkossággal is fenyegetőzött. A bíró, Weltz Károly jobbnak látta egyórás elzárásra ítélni, miután meghagyta, hogy a tajtékzó férfit cellájában 3 percenként ellenőrizzék. Ennek ellenére a hentesmestert nem sokkal később holtan találták, egy övvel akasztotta fel magát a cella rácsára. 

Az eset hatalmas felháborodást keltett, és elterjedt, hogy Imre nem öngyilkos lett, hanem a pandúrok verték agyon kihallgatás közben. A feszültség a temetésig folyamatosan nőtt, ennek ellenére a március 8-i búcsún csak öt pandúr jelent meg, akik riadtan pisloghattak a 3000 fős tömeg láttán.  Az indulatok a temetést követően szabadultak el. Forster György csendbiztost, aki rendfenntartóként volt jelen, megkergették, csak hosszas hajsza után sikerült elrejtőznie. 

A pandúrok a tömegbe lőttek az indulatok csillapítására, de ez csak olaj volt a tűzre, a golyó ugyanis megölt egy asszonyt.

A lázadók valóságos ostrom alá vették az elöljáróság épületét, a városatyák a csendőrökkel együtt a tetőn át menekültek. 

Koporsóba rejtett elöljárók 

Weltz Károly, a hentest elítélő bíró és a kisbírók a tetőn át menekültek, így kerültek Kardos Károly asztalos és temetkezési vállalkozó házába, aki koporsókban rejtette el őket a feldühödött tömeg elől.  Beniczky Antal jegyző otthonába szintén betörtek a lázadók, de felesége puskával megfenyegette őket. A jegyző és neje később szintén létrán másztak át a szomszédos házba az elöljáróságról, ám a tömeg felfigyelt a turpisságra, és fenyegetőzve követelték a kiadásukat. Így a jegyzőék is Kardosnál kötöttek ki, később pedig parasztruhában menekültek el. 

Kardos asztalos napja itt nem ért véget, ugyanis az egyik pandúr, aki a tetőn át menekült a zendülők elől, éppen az ő udvarába zuhant. Bár az egyik fő izgató, egy Csömör Ferenc nevű, teljesen részeg zenész Kardos háza táján is megjelent a tömeg élén, a furfangos asztalos egy házaló segítségével sikeresen csillapította a kedélyeket. A lázadók végül elálltak a vérontástól, inkább kifosztottak egy kocsmát, megrongálták a postát és a plébániát. 

Segítséget hívott volna, de senki sem értette

Forster György csendbiztos, aki közben szerencsésen kijutott rejtekhelyéről, eközben a karhatalomért sürgönyzött az újpesti vasútállomáson, ami nem volt egyszerű, mert az állomásfőnök nem beszélt magyarul. Végül szerencsésen megértették egymást, ennek köszönhető, hogy Szilassy István megyei alispán és az általa vezetett gyalogosok időben érkeztek Újpestre. A községháza ugyanis már lángokban állt, de az épületben rekedt, a tömeget időről időre figyelmeztetőlövésekkel távol tartó pandúrokat még ki tudták menteni.

Az újpesti zendülést követően közel száz ember ellen emeltek vádat, harminckilencet le is tartóztattak. A perben végül 90 embert ítéltek el, börtönbüntetést, elzárást, pénzbírságot is kiszabtak a lázadókra. Nehezen nyugodtak meg a kedélyek Újpesten, a rendet fenntartó katonákat csak 1876-ban vezényelték el a településről. Az adózás visszásságait megoldó reformra pedig ennél is tovább kellett várni.

Források: 

(Borítókép: Major Kata - We Love Budapest)

Címkék