Gyorsan szögezzük le: nem boszorkánytörténeti kiállítás nyílt az óbudai Budapest Galériában. A tárlat sokkal inkább a boszorkányság múltját és a jelenben való továbbélését vizsgálja a képzőművészet szemüvegén keresztül. Erre pedig a múzeum művészcsereprogramjának keretein belül került sor, így a kiállító alkotók névsora nemzetközi: a magyarok mellett van köztük bosznia-hercegovinai, szlovák, olasz, francia–amerikai, szlovén, holland, lengyel és svéd. És épp ilyen változatosak a kiállított művek is: fotó, rajz, kisplasztika, installáció és videó is van köztük.
Vagyis a Maleficae című kiállítás olyan, mint egy konkrét koncepció mentén megszerkesztett válogatáslemez, amelynek darabjai egyéni vérmérséklettől és ízléstől függően tetszenek a befogadónak. Így van ez ezen a tárlaton is, és ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy van rossz kiállítási darab, hanem azt, hogy az anyag nagyon sokszínű és változatos, így van, ami jobban megérint, van, ami kevésbé. Ettől szép és jó a kiállítás, pontosabban ettől is, mert ami igazán unikálissá teszi, az a koncepció, ami köré felépült a Budapest Galéria mind a két szintjét elfoglaló kiállítás.
A boszorkányokat mindig is üldözték a történelem során. Bár Mária Terézia 1765-ben megtiltotta a boszorkánypereket, és azóta már másképp nézünk rájuk, azért még most is idegenkedve és görbe tekintettel tekint rájuk az emberek jelentős része. A boszorkányok a másképp gondolkodást, a hagyományostól és a szabályostól való eltérést és a szabad akarat megélését jelképezték.
A maleficae egy latin szó nőnemű többes száma, eredeti jelentése rontó, ártó, amit aztán a boszorkányokra kezdtek használni mint megbélyegző kifejezés.
Bár voltak köztük férfiak is (ők a boszorkánymesterek), de inkább nők tartoztak közéjük, akik fittyet hánytak a kanonizált tudásra, az aktuálisan elfogadott társadalmi normákra, és a saját útjukat járták. Nem véletlenül látják bennük egyes feministák az elődjeiket.
A 16. és 18. század között komoly üldöztetésben volt részük, melynek a vége mindig egy kínzásoktól sem mentes koncepciós per és a szörnyű halál volt, általában máglyán égették meg őket. A kiállítás is említ egy konkrét, 1681-es debreceni esetet, ahol egy nőt ítéltek megégetésre, ám a kivégzése után tűzvész pusztított a városban, amit a városvezetés intő jelként vett, így a nő férjét is kivégezték – szintén mint boszorkányt. Egy másik eset, négy nő (Virág Kata, Tót Anna, Kasza Sára, Sigó Kata) kivégzése is felbukkan a kiállítás egyik videós anyagában. Őket 1717. november 29-én égették meg Miskolcon, a mai Búza tér területén, amit akkoriban Égetőpástnak hívtak. Itt helyezett el emléktáblát egy üzletközpont falán a K. Takács Márton és Kazsimér Soma művészpáros, akik a folyamatot filmen is rögzítették (ez pedig egy nagyobb, hazánk mitikus lényeit és legendás alakjait felkutató projekt része).
A kiállítás egyik fele a múltba tekint vissza. Egyik-másik kiállított tárgy mintha régi, autentikus boszorkánykellék (mágikus szobrocska például) lenne, de van egy olyan virágképsorozat is, amelynek darabjai mintha titkos ősi boszorkányjeleket formáznának meg. A tárlat másik fele viszont a jelenre összpontosít, merthogy a koncepció szerint az utóbbi évtizedekben az emberek újra és nagy tömegben váltak nyitottá
a spiritualitás, az asztrológia, az okkultizmus, a kártyavetés és jóslás, az alternatív hitvilágok és kultúrák, a természetben található különféle növények gyógyereje vagy netán tudattágító hatása iránt.
Ez van, akinek menekülőút a valóságból, másnak valóságmagyarázat vagy akár új hit. De mint a Budapest Galéria szeptember 8-ig megtekinthető, rendkívül érdekes és elgondolkodtató, Maleficae – A máglyától az online varázslásig című kiállítása is mutatja, a művészetre is gyakorol hatást, méghozzá jótékony hatást.
