Évek óta nézzük ezt a Szép utca és a Reáltanoda utca sarkán álló épületet, ami hol felállványozva, hol építési hálóval, hol pedig aranyszínű lepellel borítva várja a szebb napokat, holott egykor Pest leggazdagabb palotái közé tartozott. A 200 évesnél is öregebb épületet Tiziano-, Tintoretto- és Goya-festmények, valamint velencei mesterek munkái díszítették, de egy tűzeset, az ostrom és az államosítás ezek végét jelentette. Ám úgy tűnik, a palota megmenekülhet a pusztulástól, és hamarosan újra régi fényében kápráztathatja el a budapestieket. A felújítás előtti állapotokról olvasónk, Kiss Dávid készített fotókat.
Egyetemistaként sokszor elhaladtam ez előtt a Reáltanoda utca és a Szép utca sarkán álló ház előtt, amiről akkor még nem sejtettem, hogy egy palota, és hogy micsoda története van. Azzal viszont nagyon is tisztában voltam, hogy ott van a város legszomorúbb sorsú házai között, hiszen a potyogó vakolat, a betört üvegek és a kiálló téglák nem arról tanúskodtak, hogy ez a palota hamarosan megújulhat. Épp ellenkezőleg: azt lehetett jósolni, hogy egészen addig sorsára hagyják, amíg menthetetlen lesz, hogy aztán a helyére egy sokadik irodaház kerüljön. Pár éve azonban kiderült, hogy egy sor másik elhagyott budapesti palotával – köztük a Kincsem-palotával – együtt ezt is felújítják, és nagy valószínűséggel irodaház lesz belőle.
1812-ben kezdték felparcellázni a környéket, hogy a Szépészeti Bizottmány tervei szerint itt drága lakóházakat építsenek, ezután került gróf Almásy Ignáchoz a telek, ahová Pollack Mihállyal terveztetett magának egy pazar városi palotát. Bár a városiak hosszú éveken át a leharcolt épülettel szembesültek, az 1817-ben épült palota többek szerint is ott van Pollack legjobb munkái között.
A palota az évek során családról családra „vándorolt”, az Almásy család után a Szapáryaké, később pedig a Zichy családé lett. A legfényűzőbb időszak egyértelműen akkor volt, amikor Szapáry Géza megörökölte a velencei Morosini család vagyonának egy részét, ami nemcsak egy velencei palotát, de komoly műkincsgyűjteményt is jelentett. Többek között Tiziano- és Tintoretto-festmények voltak a velencei palazzókat idéző enteriőrben, ahol még bársonnyal bevont bútorok, muranói csillárok, velencei tükrök is sorakoztak.
A festmények és a műtárgyak többsége sajnos elpusztult egy tűzvészben, ám pár évvel később a gyűjtemény újra bővült – köztük egy Goya által festett portréval –, ráadásul a belső tér is díszesebb lett. Barokk bútorok, díszes porcelánok, mívesen faragott kazettás mennyezet és kagylómotívumokkal teli faburkolat díszítette a szobákat, sőt, a lépcsőházban még egy felülvilágítót is kialakítottak.
1938-ban majdnem lebontották a palotát, hiszen az akkori tulajdonos, Nagykovácsy Milenkó erre szerette volna bővíteni divatáruházát. Bár az engedélyt elsőre megkapta, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa később meggondolta magát – szerencsére. Budapest ostromakor majdnem elpusztult, de az államosítás idején – kisebb átalakításokkal együtt – helyreállították, és a Kereskedelmi Beruházási Vállalat székhelyét alakították ki benne.
A rendszerváltás utáni években viszont kiürült az épület, megjelentek rajta a gondozatlanság és a karbantartás hiányának nyomai, és egyre közelebb került az elmúláshoz. Bár a többség már kezdett lemondani arról, hogy valaha is visszakapja egykori csillogását, 2020-ban bejelentették, hogy több palotával együtt végre felújítják – be is borították őket egy aranylepellel. A munkálatok végét akkor még 2022 végére jósolták, de a valóság közbeszólt, és pár évet még várnunk kell rá.
(Borítókép: Kiss Dávid)
