Az Öreghegyen található Etyeki Kúria az elmúlt évtizedekben igen nagy utat tett meg. Az alig 2 hektáros hobbiszőlészetből mára egy korszerű feldolgozóüzemmel rendelkező borászat lett, amely kiváló ételeket kínáló Borbárral, különleges rendezvényhelyszínekkel és programokkal várja a vendégeket.
A hagyományos és különleges borok népszerűsítése mellett a jövő generációinak oktatásában is meghatározó szerepet töltenek be. Emellett nem titkolt céljuk, hogy Etyek környékének turizmusát jobban felvirágoztassák, és olyan programokat nyújtsanak, amelyek még több vendéget csábítanak a környékre.
Egyszerre hagyományőrző és innovatív
Az Etyeki Kúria története 1996-ban kezdődött az Öreghegyen, ekkor a tulajdonosok hobbiként mindössze 2 hektárnyi területen műveltek szőlőt. A hagyományok tisztelete mellett azonban mindig fontos volt számukra az innovatív szemlélet és a kísérletezés. 2001-ben ők ültettek először pinot noirt a környéken. A többségében sváb lakosságú településen addig csak fehérbort készítettek, a vörös szőlőt csupán színezésre használták. Az első pinot noir palackok 2003-ban kerültek ki a borászatból, és akkora sikert arattak kiváló minőségükkel, hogy ezután már nem volt kérdés, fontos szerepet töltenek majd be a borászat életében.
2009-ben csatlakozott hozzájuk Mérész Sándor főborász, aki a helyi sajátosságok mellett saját nemzetközi tapasztalatait és egyéniségét is belevitte az itt található tételekbe. Szeret kísérletezni, és ebben folyamatosan támogatják. Az MSP-borok, vagyis a Mérész Sándor Projekt különleges tételei (borok és pezsgők) új telepítések vagy technológiai kísérletek eredményei.
Borok ihlette mesés ételek
Szucskó Bence séf 2021-ben csatlakozott a csapathoz. Tulajdonképpen az ő érkezésével született meg a különleges ételeket kínáló Borbár az Öreghegyi Birtokközpont épületében. A kiindulópont továbbra is a bor maradt, az ételeket a különböző tételek ihlették, és ez így van a mai napig. Az ételkínálat összeállítása igazi csapatmunka. Borsos Kitty sommelier, a Borbár menedzsere, Mérész Sándor főborász, Bence és Szerepi Szabolcs borturisztikai cégvezető közösen álmodja meg a tökéletes étel- és borpárosításokat, illetve még számos kollégát is bevonnak a tesztelési időszakba.
Az ételkínálatban is ezt a hármas felállást láthatjuk, hiszen az ételek mellé Kitty a komfortzónából nem szívesen kimozduló vendégeknek, míg Mérész Sándor a merészebbeknek kínál olyan szokatlanabb párosításokat, amelyek igazán különleges ízélményeket adnak. Bence a borászat tételeit használta inspirációként és természetesen alapanyagként is, a tavaszi-nyári ételkínálathoz friss és lágyabb borokat választott. Az általunk kóstolt lime-os eperkrémlevesbe is került a Kúria Roséból. Hűsítő, mentás-bazsalikomos ízvilága és a friss eper íze a nyár esszenciája. Nem kerül bele tejszín, csak a közepébe egy lágy burrata. Tálalása is mesés, ehető virágokkal a tetején érkezik.
A csodásan omlós, rozéra sült kacsamell fahéjas-szezámos paszternákpürével, rizibizivel és petrezselymes bébirépával a Kúria Red felhasználásával készül. Kitty pinot noirt ajánl mellé, Sándor viszont a karakteresebb narancsbort, amely egy igazi különlegesség. Elkészítése egy régi eljáráson alapszik, amikor a fehérborszőlő mustja a héjjal együtt erjed, ezáltal csodás borostyános színt kap, az illata az aszalt gyümölcsökéhez hasonló, az íze pedig egyszerre savas és testes, igazán különleges élmény, úgyhogy érdemes merészen választani.
A sertésszűz fűszeres lencsepürével, fényezett kakukkfüves céklával, chardonnay felhasználásával készült. A szaftos hús, a karakteres lencse és a cékla, illetve a baconmorzsák tökéletes egyensúlyba hozzák az ízeket és textúrákat, amelyekhez kiválóan passzol az MSP (vagyis Mérész Sándor Projekt) különleges rozéja vagy narancsbora.
A narancsos-fehér csokoládés ganache maga az álom. A kis csokifelhők kellően citrusosak a narancstól, egzotikusak a mangó és kókusz párosától, és a tetejére ropogós pirított mandula kerül. Kitty ehhez a desszerthez ajánlja az MSP narancsborát, Sándor viszont egy barrique borpárlatot.
A kávés panna cotta természetesen Etyeki Kávé felhasználásával készül, nagyon jó társa a roppanós, házi granola, amely még jobban ráerősít a kávé ízjegyeire. Emellé kivételesen nem bort, hanem egy finom kávét ajánlanak.
Magyarország legszebb borbirtoka – a szakmai elismerésektől a közönségdíjakig
Felsorolni is nehéz lenne, hogy nemzetközi és hazai szinten hány, borokhoz kapcsolódó díjat mondhatnak már magukénak. Az Etyeki Kúria azonban nagyon fontosnak tartja azt az átfogó szemléletet, miszerint nemcsak a borászat, hanem Etyek hírnevét és turizmusban betöltött fontos szerepét is szeretnék még jobban hangsúlyozni. Büszkék arra, hogy nem csupán borászati, hanem turisztikai díjakat is szép számmal nyertek az elmúlt időszakban, például a „Magyarország legszebb borbirtoka 2022” vagy a Business Traveller „Legjobb vidéki rendezvényhelyszín 2023” díjat is magukénak tudhatják. A szakma elismerései mellett azonban a közönségdíjak is nagyon fontos visszajelzések.
Rendezvényhelyszínek a természet ölelésében
Rendezvényhelyszíneikben közös elem a természet közelsége. Sváb Pincéjük a szőlőre néző, 20-25 fős rendezvényterem mellett rendelkezik még egy hangulatos pincerésszel is, amely kiválóan alkalmas kisebb események lebonyolítására.
A Bordás Péter nevével fémjelzett BORD Építész Stúdió által tervezett, díjnyertes Öreghegyi Birtokközpont épületben találjuk meg a Borbárt, illetve 2023-ig itt készültek maguk a borok is. A nagy üvegfelületeknek köszönhetően a természet közelében érezhetjük magunkat, terasza pedig szinte benyúlik a szőlőtőkék közé.
A szőlő mellett található Pavilonban nagyobb esküvőket és üzleti eseményeket is lehet tartani, ahol akár 200 fő is kényelmesen elfér. A meghittebb borkóstolókhoz vagy kisebb rendezvényekre pedig kiválóan alkalmas a Borbár, ahova betérhetünk vásárolni is.
A ChardonnÉJ-től a szakmai eseményekig
A nagyközönség számára talán a legismertebb rendezvényük az évről évre egyre több látogatót vonzó ChardonnÉJ. Idén 8. alkalommal, június 15-én várják a vendégeket. 2024-ben 16 hazai és határon túli borászat képviselteti magát az eseményen, és 3 borútegyesület is bemutatkozik. Vendégként a Digót és a Boutiq Bart hívták meg, így a borok mellé remek nápolyi pizzákat és koktélokat is kaphatunk. Akik pedig masterjegyet váltanak, igazi ritkaságokat, muzeális tételeket is megkóstolhatnak. Inkább a szakmának szóló rendezvényükön, a tavaszi Pinot Noir Vertikálison vendégeikkel és a borszakma jeles képviselőivel még jobban elmélyedhetünk a fajta rejtelmeibe, amelyet már 20 éve készítenek. A tavasszal és ősszel megrendezésre kerülő borvacsorákon a Mérész Műhely kulisszatitkaiba és különleges tételeibe kóstolhatunk bele, de gyakran hívják meg vendégként a szomszédos borászatokat is.
Ahol fontos az emberi tényező és a fenntarthatóság is
Nem elhanyagolható, és rögtön átjön a hely hangulatán, hogy itt maguk az egyes emberek és maga a környezet védelme, ezáltal a fenntarthatóság is milyen fontos szerepet tölt be. A csapat tényleg együtt mozog, együtt gondolkozik, maximálisan támogatja egymást.
„A beszállítóinkkal is személyesebb kapcsolatot ápolunk. A településről érkeznek a szintén díjnyertes Etyeki Kecskesajt Manufaktúra termékei, a Halmi Pincéből a kézműves szörpök, valamint az Etyeki Kávét is a közelben pörkölik; a budaörsi Flybyból a prémiumminőségű húsok érkeznek, Biatorbágyról pedig a bagett és a pogácsafélék. Próbálunk mindent 20 km-es körön belül beszerezni” – meséli Szabolcs.
Arról is hosszabban beszélgettünk, hogy az Etyeki Kúriában számos olyan dolgot, apró részletet találunk, amely mind a fenntarthatóság irányába mutat. Elég csak az Öreghegyi Birtokközpont épületét szemügyre venni, amelynek energiaellátását részben napelemek biztosítják, illetve maga az épület tájolása is energiatakarékos, részben a föld alá épült. A szőlőtőkék közé speciális magkeveréket vetnek, így megkötve a vizet a talajban, illetve óvva a szőlőt a kiszáradástól is, nem beszélve arról, hogy a beporzók is kedvelik ezeket a növényeket. Figyelnek arra is, hogy környezetbarát tisztítószereket használjanak, vigyáznak az általuk használt gépek hosszú élettartamára is, illetve a borászat közben keletkezett szennyvíz is többlépcsős tisztításon megy keresztül. A Göböli borászatban növényfallal hűtik az épületet.
Állandóan a jövőbe tekintve
Az Etyeki Kúria kinőtte mostani helyét, ezért a közelében nemrég átadták korszerű Göböli borászatukat, ahova átkerült a teljes borkészítési folyamat. Ahogyan az öreghegyi épület, a Göböli borászat is díjnyertes építészek műve; a Fragment Stúdió vezetői, Frikker Zsolt és Bődi Imre nemrég Pro Architectura díjat vehettek át. Az Öreghegyi Birtokközpont ezután vendéglátó- és rendezvényhelyszínként működik tovább, illetve a pezsgőpincét is itt alakítják ki.
Még alig készült el az új Göböli borászat, máris újabb tervek várnak megvalósításra, szállásfejlesztésbe kezdtek a Kúria melletti területeken. Ez a komplex és mindig előremutató gondolkodás áthatja az egész helyet, miközben a kísérletezésnek és egyéniségeknek is teret enged. Az üzemben találkoztunk össze Mérész Sándor főborásszal, aki folyamatosan rajta tartja a szemét a borkészítés fázisain. Kétlaki életet él, hiszen Sopronban is igen sok a feladata, de közben még újdonságokra és kísérletezésre is jut ideje. Ugyanis a cégcsoport a soproni borvidéken is rendelkezik területekkel, ahol az idei szüretre szintén átadásra kerül egy új feldolgozó. Jó úton járnak, és a soproni területekről máris díjnyertes borokat „szállítanak”.
Az Etyeki Kúria egy igazán magával ragadó hely, ahol nem csak a kiváló borok miatt jó a hangulat. A csapat közös célja, hogy a múlt értékei mentén, a hagyományokat tiszteletben tartva, de újító és fenntartható módon építsék tovább a borászatot és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat.
ELÉRHETŐSÉGEK
Etyeki Kúria
(Borítókép: Bodorkós Máté – We Love Budapest)