A Hunyadi János keserűvízzel valamennyien találkozhattunk már a boltok polcain. Azonban csak kevesen tudják, hogy a víz felfedezését és a keserűvíz-alapú gyógykultúrát egy bizonyos Saxlehner András posztókészítő leleményességének köszönhetjük. A víz híre egykor egészen a Wall Streetig jutott.

Buda különösen gazdag a természetes keserűvíz-lelőhelyekben. Ferenc József keserűvíz, Apenta víz és Hunyadi János – utóbbi páratlan világhírnek örvendett a 19. század végén, a 20. század elején. Felfedezését Saxlehner Andrásnak köszönhetjük, aki egy véletlen folytán vált sikeres keserűvízmágnássá. Ősei eredetileg posztókereskedéssel foglalkoztak, a 16. század végén költöztek Türingiából Sopronba, majd Kőszegre, ezután pedig Budapestre.

Saxlehner András Kőszegen született 1815. február 19-én, és őt is posztókereskedőnek szánta családja. A mesterséget Sopronban, Budapesten, majd Bécsben tanulta ki, ez idő alatt ismerkedett meg Kossuth Lajossal, aki a hazai ipar védelmére alapított Védegylet nevében megbízta Saxlehnert egy tisztán hazai posztót terjesztő üzlet létrehozásával Pesten, a Váci utcában. A Fekete kutyához néven ismert üzlet igencsak jól ment, mégsem ez hozta meg az egykori posztókereskedő számára az igazi sikert.

Történt ugyanis 1862-ben, hogy egy budaörsi gazda betért az üzletébe, hogy posztót rendeljen. Arról panaszkodott, hogy tehéntenyésztésből él, de a Dobogó-hegy déli oldalán lévő legelőjén ásott kút vize nem ivóvízminőségű, sőt ihatatlan és keserű, a teheneknek pedig megy a hasa tőle.

Saxlehnernek ez rögtön szöget ütött a fejébe, bevizsgáltatta a vizet, amiről beigazolódott a sejtése: kiderült, hogy igen magas a glaubersó-tartalma, azaz kitűnő minőségű gyógyvíznek számít az emésztési problémákkal küzdők számára.

Bár Saxlehner posztóüzlete is jól ment, ő mégis a váltás mellett döntött: 4000 forintért megvásárolta a területet, újabb kutakat vásárolt, és 1863-tól Hunyadi János márkanév alatt kezdte forgalmazni a gyógyvizet.

Mindössze egy évvel később már 40 ezer palackot adott el belőle úgy, hogy üzemében kézi erővel dolgoztak – az üvegmosást, címkézést, parafával dugaszolást és ónkupakkal való lezárást nagyrészt női munkások végezték. Tíz évvel később már 71 kútból szivattyúzták a vizet, és három, egyenként 60 köbméteres, hordó alakú, keramitburkolatú víztároló medencét építettek. A kutakból lejtéssel megépített, föld alatti kőagyag csőhálózat szállította a medencékbe a vizet. 1886-ban Saxlehner palacktöltő készüléket szabadalmaztatott, mely felgyorsította a termelést, hiszen óránként 10 000 palack megtöltésére is képes volt.

A szállítást a lovas kocsik már nem tudták elvégezni, ezért 1888-ban Saxlehner saját költségén vasútvonalat épített ki a 2,5 kilométer távolságra lévő Kelenföldi pályaudvarig.

„Az egész világ használja, az egész világnak használ”

Innentől hatalmas sikertörténet vette kezdetét: már nemcsak Magyarországon, hanem világszerte ismertté vált a keserűvíz, ami nemcsak a minőségének, hanem Saxlehner rendkívüli marketingképességeinek is köszönhető volt. A testre jótékony hatású összetevői miatt a vizet alkalmasnak találták „székrekedésnél, étvágytalanságnál, elhájasodásnál, vértódulásnál, érelmeszedésnél, aranyér bántalmaknál. Különösen alkalmas soványító kúránál!” – írták a korabeli hirdetésekben. A klinikailag is alátámasztott gyógyhatásai mellett a lapokban úgy is írtak a vízről, mint ami az iszákosságot, a másnaposságot, a nikotin- és ópiumfüggőséget is gyógyítja.

A keserűvíz nemzetközileg is nagyon sikeres lett, Saxlehner fióküzleteket nyitott Londonban, Párizsban és New Yorkban is. A Wall Street egyik felhőkarcolóján hatalmas hirdetés népszerűsítette a Hunyadi János keserűvizet a következő szöveggel:

„Amikor a kakas a reggelt hirdeti, igyon Hunyadi János keserűvizet!”

A nagyvállalat különböző nemzetközi kiállításokon is részt vett többnyelvű termékismertetőivel, de a kesernyés gyógyvíz eljutott Dél-Afrikába, Dél-Amerikába, Szibériába és Indiába is. Nem véletlenül szólt úgy a szlogenjük: „Az egész világ használja, az egész világnak használ”.

Több millió palack, tetemes vagyon

A cég páratlan sikerét jól mutatja, hogy 1888-tól villannyal világítottak az üzem területén, noha a budapesti villanyos közvilágítás csak 1893-ban épült ki. 1900-ra a telep mintegy 200 épületből állt már, ahol évente 600 munkás dolgozott. A cég éves forgalma 5-6 millió palackra rúgott, de a csúcspontot 1913-ban érték el, 15 millió palackkal: egyedül az USA-ba 5 millió palackot exportáltak, itthon 1 millió fogyott.

Saxlehner András tekintélyes vagyonából 1884 és 1886 között megépítette az irodáit és az otthonát is magában foglaló palotáját az Andrássy út 3. alatt. Bérpalotáján a korszak legkiemelkedőbb mesteremberei dolgoztak, Thék Endre asztalosüzeme mellett az üvegablakok Róth Miksa, a lakatosmunkák Jungfer Gyula műhelyéből kerültek ki, a díszítő freskók pedig eredetileg Lotz Károly és tanítványai munkái voltak. Az épület legexkluzívabb részlete az első emeleti 10 szobás lakás volt, amely Saxlehner feleségének, Pelikán Emília operaénekesnőnek a lakosztálya volt. A mennyezetet a művésznő kedvenc zeneszerzőit – Mozart, Beethoven, Bach, Haydn – ábrázoló stukkók díszítik a mai napig is. A II. világháború után a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége, majd a Magyar Posta költözött a palotába, 1972-től a Postamúzeum működött benne. Jelenleg szállodaként tervezik felújítani.

Népszerűsége megcsappant, a víz maradt

Saxlehner 1889-ben halt meg. Utána fiai és második felesége, Pelikán Emília vitte tovább az üzletet nagy sikerrel, ám az I. világháború végével lezárult a Hunyadi keserűvíz fénykora. Bár a víz konkurenciái addig is próbálkoztak – 1870-ben Saxlehner telekszomszédjai szintén kutakat ásattak és különböző neveken keserűvizet palackoztak –, még a szintén újbudai Ferenc József keserűvíz sem tudta felvenni a versenyt a Hunyadival. A világháborút követően azonban erős konkurenciává vált az Igmándi Keserűvíz. Ezért, valamint a keserűvízivás megcsappanása, a (világ)piaci feltételek romlása és a család háborús veszteségei miatt az értékesítés drasztikusan visszaesett. 1944-re az utolsó Saxlehner is kilépett a cégből, a II. világháborús ostrom pedig nagy károkat okozott a telepen.

A megmaradt felszereléssel és a társtulajdonos Galambos István vezetésével 1945-ben újraindult a termelés, és hamarosan 50 ezer palack vizet termeltek, ennek egy részét exportra. Az államosítás után néhány régi kutat felújítottak, 1950-ben pedig felszámolták a telepet és az iparvágányt is. A 70-es, 80-as években főként a Szovjetunióba, a rendszerváltástól kezdve Olaszországba és Ukrajnába exportáltak. A 2000-es évektől a Medaqua Kft. forgalmazta a glaubersós gyógyvizet, melyet hashajtás előidézésére ajánlanak. Bár a Saxlehner-sikertörténet már nehezen lenne megismételhető, napjainkban újra fellendülőben van a víz fogyasztása.

Felhasznált irodalom:

(Borítókép: Fürdővendégek a Lukács fürdő gyógyvizes kútjánál 1903-ban, forrás: Deutsche Fotothek - Brück und Sohn - Fortepan)

Címkék