A jószívű örömlány, a rideg orvos, a szegény takarítónő, az élvhajhász huszártiszt, a pszichopata és a kislány, akinek ott sem kellett volna lennie. Egy nagyon szomorú filmbe kívánkozik a Haris közben majd százötven éve történt kettős gyilkosság.
A Váci utcát a Petőfi Sándor utcával összekötő Haris köz csak az 1950-es évek óta közterület, előtte magánutca volt, a névadó, görög felmenőkkel bíró Haris család tulajdona. Ők építtették azt az eklektikus stílusú, fedett átjáróházat, ami egykor itt állt. A régi, 1878-ra elkészült Haris Bazár igen szép épület volt, az üvegezett átjáró mozaikpadlójával, szobraival és szökőkútjával igazi luxusfellegvárnak számított, emeletein üzleteket és lakásokat alakítottak ki.
Itt történt 1885. április 2-án az a szörnyű kettős gyilkosság, amely megrázta a korabeli közvéleményt. Az áldozatok Peschek Verona, az ismert félvilági hölgy és 8 éves keresztlánya voltak. A korabeli újságok a Mailáth-ügyhöz hasonlították az esetet, amely hozzájárult ahhoz, hogy a század végén robbanásszerűen növekvő, ezzel pedig egyre több alvilági figurát is vonzó Budapesten egy kicsit kevésbé érezzék magukat biztonságban az emberek. Az eset érdekes képet ad a korabeli újságírásról és társadalomról, sajtóvisszhangjával a Médiakutató is foglalkozik.
Az áldozatot, a 20 éves Peschek Veronát több néven is ismerték, korábbi munkahelyén, a Faeber kávéházban Wég Gizaként mutatkozott be, Végh Verona néven született, de előszeretettel szólíttatta magát Lujzának is, szomszédjai és a házban lakó személyzet pedig néha bárónének hívta, ehhez pedig annak a busás borravalónak is köze volt, amit a lány szívesen osztogatott. Tipikus történet az övé. Szegény családból származott, törvénytelen gyerek volt, ám igen csinos, így pénztárosként, trafikosként kapott munkát. Aztán találkozott báró Schöllerer Miksával, egy augsburgi huszártiszttel, aki lakást szerzett neki, és anyagilag is támogatta, természetesen bizonyos ellenszolgáltatások fejében. Így került Veron a Haris Bazár II. emeletén egy csinos, kétszobás lakrészbe, amit dr. Altmann Mórtól bérelt. A hűség azonban nem tartozott az erényei közé, a huszártiszten kívül más férfiak is látogatták.
A korabeli újságok szerint az áldozat igen csinos volt, fekete bogárszemű, jó alakú. Ehhez „mindég jó kedvű. Kiabálva beszélt, sokszor oly patáliát ütött, hogy az egész Haris Bazár visszhangzott belé.” A híradásokból nagyszájú, nem túl finom nő képe bontakozhat ki előttünk, aki ugyan kemény eszközökkel kovácsolja a maga szerencséjét, de jólelkű. Ezt az is bizonyítja, hogy két héttel a tragikus gyilkosság előtt magához vette keresztlányát, a nyolcéves Buday Rózát is. A kislány szerencsétlenségére.
A gyilkosság napján Veron éppen befejezte a délutáni korzózást, majd uzsonnáért küldte a kis Rózát, 4 felé pedig egy üveg vizet is kért. Utolsóként az innivalóval érkező cselédlány látta élve a lányokat, a fél 5 felé érkező takarítónő már csak két vérbefagyott holttestet (egyes források szerint haldoklót) lelt a feldúlt lakásban. A rendőrök hamarosan a helyszínen voltak, és bár elsőre rablógyilkosságra gyanakodtak, hamar felmerült, hogy az áldozat ismerte az elkövetőt. A lakás a beszámolók szerint horrorisztikus állapotokat mutatott. A bútorok felborogatva, a ruhák és az ékszerek szétszórva, véresen, ebben a környezetben feküdt a két áldozat felmetszett hassal és torokkal, szúrásokkal, vágásokkal borítva. A normális élet szürreális kulisszájaként pedig mindeközben az asztalon maradt az uzsonnára fogyasztott kávé bögréje.
Veront öltözés közben gyilkolhatták meg, próbált kimenekülni a lakásból, ám ez nem sikerült. A kis Buday Róza eközben elbújt a támadó elől, de a tettes kirángatta rejtekhelyéről, és vele is végzett. A nyomozás a sajtó figyelme mellett zajlott, egyre furcsább részletekre derült fény. Kiderült például, hogy az áldozatokat megtaláló takarítónő valójában Veron anyja volt, akit leánya szégyellt, ezért alkalmazta takarítónőként. A híradásokba pedig antiszemita felhangok is vegyültek, dr. Altmann, a zsidó származású háziúr ugyanis hallotta a lányokat holtan találó takarítónő kiáltozását, ám nem sietett a segítségére, mivel állítólag éppen szerelmi légyottját bonyolította.
Egy napja tartott a nyomozás, amikor egy bejelentés alapján felmerült a gyanú, hogy Balentics Imre a gyilkos. Balentics árva fiú volt, de jó családból származott, szép öröksége is akadt, mégis elindult lefelé a lejtőn. Vagyonát felélte, állásából elbocsátották, ekkortájt ismerkedett meg Veronnal. A rendőrség a kedvenc éttermében találta a gyilkost, együtt mentek el a közelben lévő lakására, a házkutatás miatt. Ennek során egy csorba és véres borotvát találtak Balenticsnél, ezért kihallgatásra szállították a férfit, aki először mindent tagadott, ám mikor bebizonyosodott, hogy a borotvából hiányzó és a halott kislány sebeiben talált darabok egyeznek, mindent bevallott.
Így derült fény arra, hogy a gyilkos már több hónapja bizalmas viszonyt ápolt Veronnal, aki pénzt kért tőle többször is. Balentics ezt végül megtagadta, összevesztek, a lány pedig megvetően kiáltott rá: „Te még 10 forintot sem kreditirozol nekem, te nyomorult!” Bár az újságok egészen vad kijelentéseket adnak a résztvevők szájába, állítólag ez a mondat dühítette fel annyira Balenticset, hogy végzett korábbi szeretőjével. Egyes források szerint a kislányt a gyilkosság előtt elküldte, ám a gyermek túl hamar ért vissza a lakásba, ez okozta a vesztét. A tárgyalás szintén elképesztő médiaérdeklődés mellett zajlott, a vád szerint előre megfontolt szándékkal történt a hidegvérű gyilkosság, míg a védelem szerint Balentics elmebeteg volt. Eközben sorozatosan derültek ki róla olyan esetek, mikor nőket fenyegetett vagy bántalmazott. Bár első fokon az elmebaj nem nyert bizonyítást, és Balenticset kötél általi halálra ítélték, az ügyvéd fellebbezett, a gyilkost pedig újabb megfigyelésre szállították. Újabb tárgyalásra azonban nem került sor, Balenticcsel még ezelőtt végzett a pere alatt egyre súlyosbodó tuberkulózisa.
Felhasznált irodalom:
- Faragó Jenő: Két leány borzalmas meggyilkolása fényes nappal, a város közepén, a Haris-bazárban, Temesvári Hírlap, 1931. június 6.
- Kettős gyilkosság fényes nappal, Pesti Hírlap, 1885. április 3.
- Mátay Mónika: Egy prostituált lemészárlása, Médiakutató
(Borítókép: Hirling Bálint - We Love Budapest)
