Az ember, aki úgy lett öngyilkos, hogy agyonütötték – 4 furcsa bűntény a Horthy-korszakból

1. Kecskemét–Budapest-vonal – A sikkasztó, a flótás meg a kalapács

Steinherz Rudolf, a Frukus Rt. vezérigazgatója, borkereskedő 1928-ban keveredett sikkasztási ügybe, és nagyon félt, hogy családja ennek következtében elveszti bevételét. Ezért egészen furcsa lépésre szánta el magát: magas összegű életbiztosításokat kötött, majd bérgyilkost fogadott maga ellen. Mivel fontos volt, hogy az ügy inkább rablógyilkosságnak tűnjön, a bűncselekményre felbérelt, 18 éves Fischl Frigyesnek agyon kellett vernie áldozatát. A gyilkos 1931. március 26-án lépett akcióba a Kecskemétről Budapestre tartó vonat fülkéjében, ahol egy kalapácsot kapott a bukott igazgatótól, aki az ülésre hajtotta a fejét, Fischl pedig tízszer lesújtott, majd Steinherz értékeivel együtt távozott.

Az áldozat nem halt meg a helyszínen, a vonat ceglédi állomásáról kórházba szállították, ahol rövid időre visszanyerte eszméletét, és vallomást is tett, ám a gyanút Kovács Ferencre terelte, akivel korábban egy szobában szállt meg. Mivel azonban neki alibije volt az eset idejére, a nyomozás folytatódott. A biztosítók is bekapcsolódtak az ügybe, így feltűnt a sok életbiztosítás, illetve a páncélszekrényből több irat is előkerült, amelyeken végrendeletszerű, néhány soros utasítás szerepelt. A furcsa körülmények a boncolás hatására álltak össze, ugyanis ekkor már ki tudták mutatni, hogy az igazgató halála előtt nagy mennyiségű nyugtatót vett be. Ekkor merült fel a korabeli vicc és – a bulvárlapok legnagyobb örömére – az önagyonveretés teóriája. A furcsa ötlet végül a kalauz segítségével nyert bizonyítást, az ellenőr ugyanis felismerte Fischlt, akinek már korábban is meggyűlt a baja a törvénnyel. A fiatalt végül Bécsben kapták el, és a modern infrastruktúrának köszönhetően telefonon hallgathatták ki, végül pedig 4 év börtönre ítélték. A gyilkosságról bővebben a Dívány.hu is beszámolt már.

2. Kertész utca 24. – A „kémnő”, a sofőr és a megveszett macska

Köhlerné „Vörös” Roscher Zsuzsanna élete ígéretesebben kezdődött, mint ahogy véget ért. Németországban született, és annak rendje és módja szerint megházasodott, ám megcsalta férjét, a válás után pedig Budapestre költözött. Itt először kis üzletet és házat bérelt, majd akadt egy barátja is, ám a férfi elhagyta őt. Ezután egyre csúszott lefelé, több rendszeres férfi látogatója akadt, és egyre rosszabb környezetben élt. Története azt is példázza, hogy egyedülálló nőként nem is volt annyira egyszerű boldogulni a két háború között. Így érkezett meg 1926-ra a Kertész utca 24. alatti lakásba, ahol elmagányosodva, elszegényedve élt, a prostitúció határán egyensúlyozott. Szomszédai gyanakodni kezdtek, mikor néhány napig nem látták, így rendőrt hívtak, és bementek a lakásába, ahol az ágyon fekve találták „Köhlernét”, akit az újságok a válás ellenére is asszonynéven emlegettek. Az asszony „macskája megveszett az éhségtől”, a testen pedig látszott, hogy a haláleset már napokkal korábban történt. Bár először öngyilkosságra gyanakodtak, hamarosan egyértelművé vált, hogy az áldozatot egy függönyzsinórral fojtották meg.

A lakásban nem sok érték volt, a zálogcédulákat viszont elvitték, így került szóba a rablógyilkosság, annak ellenére, hogy Köhlernéről sokan tudták, hogy pénzszűkében van. A bűnügy felderítését nehezítette, hogy Roscher Zsuzsanna halála előtt ismerősei és szomszédjai előtt valótlan történetekkel próbálta magát jobb színben feltüntetni, azt mondta például, hogy férfiak üldözik, titkos iratok és ipari szabadalmak vannak a birtokában, kémkedik. De gyanúba keveredett az a sofőr is, akivel Roscher Zsuzsanna korábban viszonyt folytatott. Neki azonban volt alibije a gyilkosság idejére, és az is kiderült, hogy az elhagyott asszony régebben is próbált rajta bosszút állni, a Tanácsköztársaság bukása után például gyilkossággal is megvádolta volt szerelmét. Végül sosem született az ügynek megnyugtató lezárása, a helyzetet pedig az is nehezítette, hogy az áldozat édesanyjának írt utolsó leveléből úgy tűnt, hogy az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta.

3. Tölgyfa utca 4. – A hentes, a kurva és a félszemű

1925 januárjában Léderer Gusztáv csendőr főhadnagy és felesége, Schwartz Mici megölték jó ismerősüket, Kodelka Ferenc hentesmestert. A gyilkosok az utolsó pillanatig próbálták az okot szerelemféltésnek beállítani, ám végül bebizonyosodott, hogy közönséges rablógyilkosság történt, nagy összeget akartak kicsalni egy valutaügyletre a hentestől. Mivel Léderer élelmezési tiszt volt, több kétes ügyletet is bonyolíthatott Kodelkával, akinek valószínűleg viszonya volt Léderernével is. A gyilkosság elkövetése kapcsán a házaspár azt állította, hogy Kodelkát álmában, az asszonnyal folytatott aktus után lőtték le, ám ez nem bizonyosodott be. A testet mindenesetre a könnyebb szállíthatóság érdekében 24 részre vágták, és azért, hogy a darabok inkább állati testrészekre hasonlítsanak, meg is nyúzták.

A darabokat a csepeli Weiss Manfréd-gyár környékén dobták a Dunába, mert a gyár területén működött a csendőriskola, ahova Léderer feltűnés nélkül bemehetett. A véres titkot rejtő bőröndöt Léderer gyanútlan öccsének segítségével cipelték a pár Tölgyfa utcai lakásából Csepelre. A csapat azonban több emberrel is összefutott bűnös útja alatt, feltűntek a jókora csomagok, később emiatt terelődött rájuk a gyanú. A nyomozás során az is kiderült, hogy Léderer Gusztáv tisztes csendőregyenruhája alatt igazán alávaló figura rejtőzik, a főhadnagy Prónay-különítményesként több gaztettért is felelt, illetve több ismerőse is gyanús körülmények között tűnt el. Végül csak a Kodelka-gyilkosságért kellett felelnie, 1925 májusában akasztották fel, felesége, Schwartz Mici életfogytiglani börtönbüntetést kapott, de 15 év után szabadult. Csak halálos ágyán, 1982-ben árulta el a gyilkosság egyik legfontosabb rejtélyét, hogy hol is van Kodelka Ferenc feje. A koponyát végül egy titkos trezorban találták meg, a fejen lévő húst lenyúzták, és kis tartót készítettek belőle. Lédererné haláláig ebben a perselyben tartotta spórolt pénzét. A vészterhes esetről régebben hosszabb cikkben is beszámoltunk, az eseményt pedig A hentes, a kurva és a félszemű című magyar film is feldolgozta.

4. Teréz körút 6. – A holland, a spiritiszta és a vezérigazgató

Filmvászonra kívánkozik a félvilági dáma, Leirer Amália esete is. Az elegáns, szőke, 27 éves nőnek a Teréz körút 6. alatt bérelt lakást gazdag holland barátja, Theodor Kerstens, aki bár külföldön élt, rendszeresen látogatta babáját. A szomszédok mégsem gyanakodtak, mikor már hosszabb ideje nem látták a dámát, hiszen sokat utazgatott barátjával, és egyébként is zárkózott életet élt... Vagy nem is annyira. Hiszen mikor két hónap után holtan találták otthonában, kiderült, nem is biztos, hogy a holland volt az egyetlen férfi látogatója. 1925 februárjában Theodor Kerstens megérkezett szerelméhez, ám a nő nem nyitott ajtót. Kerstens riasztotta Leirer Lőrincet, Amália apját, a két férfi pedig együtt hatolt be a lakásba, ahonnan riasztották a rendőrséget, hiszen a porral fedett bútorokat, rendetlenséget látva egyértelmű volt, hogy valami baj történt. Így a rendőrök találták meg ágyában fekve, „holtan, megszenesedve, megfeketedve, vértócsában az egykor gyönyörű” Leirer Amáliát. A nyomokból és az ajtó előtt heverő újságokból is arra lehetett következtetni, hogy a gyilkosság közel két hónappal korábban történt, ennyi idő pedig éppen elég volt ahhoz, hogy a tettes eltűnhessen. Bár először az eset kéjgyilkosságnak tűnt, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a lakásból több érték, ékszerek, ezüst teáskészlet és egy bunda is hiányzik, így rablógyilkosság ügyében kezdtek nyomozni.

Először mégis Leirer Lőrincet tartóztatták le az ügyben, az újságok pedig hajmeresztő vádakkal illették a gyászoló apát, többek között azzal is, hogy szerelmes volt saját leányába. Sajátos korlenyomat, hogy az időszakban elharapódzó szellemidézőláz közepette a gyilkosság megfejtésébe egy spiritiszta is bekapcsolódott, aki a gyilkossal kapcsolatban néhány, később pontosnak bizonyult részletet is megosztott, ám beszámolója összességében zavaros volt. A nyomok végül Okolicsányi László vezérigazgató-helyetteshez, Amália „titkos szeretőjéhez” vezettek, ám a gyilkos nem ő volt, hanem egy ismerőse, egy elbocsátott pincér, ahogy a spiritiszta is állította. Pödör Gyula elméje a gaztett után elborult, felmászott a Szabadság hídra pisztollyal a kezében, és onnan kiabált: „Hé, emberek! Megöltem egy félvilági nőt a Teréz körúton, és most engem lő le az öreg.” A rendőrségnek mégsem lett gyanús az eset, inkább elmegyógyintézetbe szállították Pödört, ahonnan Okolicsányi segítségével külföldre szökött, majd öngyilkos lett. Így a tárgyalás során kényelmesebb volt őt kikiáltani főbűnösnek, mint a vagyonos és befolyásos Okolicsányit, és bár az Amáliától ellopott vagyonból is többen részesültek, őket sem gyilkosságért ítélték el. A meghurcolt Leirer Lőrinc viszont kártérítési pereket indított az őt támadó lapok ellen.  

Forrás:

• Esti Kurir, 1926. március 27., Tovább bonyolódik a Kertész utcai gyilkosság ügye
• Esti Kurir, 1926. február 21., A rendőrség két fiatalembert gyanúsít Leirer Amália meggyilkolásával
• Pesti Hírlap, 1926. március 25., Rejtélyes gyilkosság a Kertész utcában
• Aradi Közlöny, 1925. február 24., Megjelent Leirer Amália szelleme
• Magyarország, 1925. február 21., Daktiloszkópiai vizsgálat útján keresik Leirer Amália titokzatos gyilkosát
• 8 Órai Újság, 1925. február 28., Leirer Lőrinc 14 év óta harcban állt családjával, elvált feleségével és leányaival.
• Ország-Világ, 1973. március 28., Pintér István: Biztos úrtól URH-ig
• Friss Újság, 1931. április 9., Ötven gyanúsítottja van már a ceglédi vasúti gyilkosságnak, de egyik sem az igazi
• Friss Újság, 1931. április 9., Elfogták Fischl Frigyest, a kalapácsos gyilkost
• Újkor.hu
• Divány.hu

(Borítókép: Esti Kurír, 1926. február 21.)