Podcastünk e heti része az eddigiekhez képest kicsit rendhagyó lesz, mert nem egy városrész lesz a téma, hanem egy konkrét helyszín, az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), vagyis a „Lipótmező”, amiről azonban megtudjuk az intézményt egykor vezető dr. Nagy Zoltántól, hogy város volt a városban, vagyis, ha úgy vesszük, ez is egy városrész volt, amíg működött. A professzor mellett szóhoz jutnak még a BCO urbex csoport névtelenségbe burkolózó tagjai is, akik többször is bent jártak már az elhagyatott épületkomplexumban, és arról mesélnek, mi mindent láttak és tapasztaltak.
A II. kerületben, a Hűvösvölgyi úton áll még mindig – és sajnos több mint másfél évtizede amortizálódik – az egykori elmegyógyintézet, a híres-hírhedt OPNI. Eredetileg Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda volt a neve, amiből később Országos Ideg- és Elmegyógyintézet lett, végül pedig a már említett Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet. Bár az intézmény elég jelentős múltra tekintett vissza, ráadásul a nemzetközi megítélése is nagyon pozitív volt, vagyis semmi nem indokolta a bezárását, 2007-ben mégis minden indoklás nélkül, egyik napról a másikra ez történt, ami nemcsak az OPNI-val és a betegeivel, de az egész szakmával szemben méltatlan húzás volt.
A bezárás azért is nagyon szomorú, mert a Lipótmező épületegyüttese gyönyörű, és műemlékstátuszban is van, ennek ellenére több mint 15 éve nem történik vele semmi azon túl, hogy amortizálódik, és romlik az állapota. Az OPNI múltjáról dr. Nagy Zoltán ideggyógyász professor emeritus, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) utolsó igazgatója, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet egykori vezetője, valamint a Magyar Stroke Társaság alapító elnöke, a Semmelweis Egyetem Szenior Akadémia szakmai vezetője mesélt. Tőle tudtuk meg, hogy amilyen gyors volt a bezárás, olyan nehezen nyitott meg 1868-ban – 100 év kellett hozzá, míg az elhatározásból konkrét intézmény lett.
A professzor arról is mesélt még, hogy mi a különbség a neurológia és a pszichiátria között, és hogyan vált el egymástól a kettő. Elárulta azt is, hogy a Liptómező város volt a városban, ahol 2000 ember élt és dolgozott összesen 21 épületben. Beszélt arról is, hogyan vetkőzte le az intézmény az őrület, az idegbetegségek miatt ráragasztott stigmát, vagy hogyan kezdtek sikeres művészetterápiás tevékenységbe, és az ennek során készült alkotások gyűjteménye ma hol található.
A műsor második, rövidebb felében az ország legrégebbi urbexcsapata, a BCO urbex tagjaival beszélgettünk. Ők azok, akik gyakran nem teljesen legális módon másznak be lakatlan, elhagyott épületekbe, területekre. Jártak korábban Csernobilban is, mint ahogy több alkalommal a Liptómezőn is. Elmesélték nekünk, hogy mit láttak és tapasztaltak. Viszont az, hogy ők bent jártak, nem jelenti azt, hogy bárki bármikor bemehet, pedig érdemes lenne, mert az épületegyüttes még lerobbant állapotában is gyönyörű. Reméljük, egyszer rendeződni fog a sorsa.
