És leginkább azért nem szerettük volna megírni, mert olyan újgenerációs dolog ez itt, a mai Budapesten, hogy hosszas bekezdésekben kár is lenne regélni róla. Hiszen gyorsan, pörgősen, lényegre törően, vizuális ingerekkel, hanggal együtt megtette ezt már előttünk jó sok TikToker, YouTube-er és a többi tartalomgyártó, akik eleve a Z generáció szülöttei. Lesöpörtük az X és az Y generációs vonakodást, és ellátogattunk az új, Fehér Hajó utcai Simon’s Burgerbe.

Hétfő este van, meglepően csendes a város, tartunk a Fehér Hajó utcába, ami immár a második Simon’s Buger helyszín. Talán pizzaszeletes volt itt annak idején, nem nagy üzlet, tele is van, de sor nincs, pedig ezt már sok helyen megénekelték, hogy néha óriási a tumultus. Úgy tűnik, pörög ez, cserélődik hamar az a pár asztal, együtt ülnek barátok és ismeretlenek, mi is így tudunk majd helyet foglalni a rendelést követő pár percben.

Mi is az a Five Guys, és miért akkora etalon?

A Simon’s úgy tört be a közösségi médiába, hogy a fiatalok számára fontos véleményvezérek, a kvázi virtuális haverok azonnal rápörögtek, hiszen „ez a magyar Five Guys”. De mi is az a Five Guys? Egy immár 1986 óta működő, amerikai illetőségű, mára nemzetközi lánccá vált „burger joint” (először éppen 10 éve jelentek meg az USA-n kívül, Londonban), többek közt Barack Obama, Ed Sheeran, Shaquille O’Neal és Katy Perry kedvence. Meg még hány hírességé, akik az interjúkban a fodros kelre és az açaíbogyókra esküsznek, mint fő táplálékuk. Na ja!

A piros-fehér kockás dizájnos, a krumplit pohárban adó, a bonyolítástól mentes Five Guys hihetetlen népszerűségnek örvend, valójában a tengerentúlon három burgergigász verseng a vendégekért: a szóban forgó (2020-ban 1,7 milliárd dollár árbevétellel), a Shake Shack (2020-ban 280 millió dollár árbevétellel) és a nyugati parton kedvelt In-N-Out Burger (ők nem teszik nyilvánossá a bevételeik adatait). Akik rajongják a műfajt és az USA-ba érkeznek, biztosan ellátogatnak majd ezekre a helyekre, akkor is, ha a világ másik pontján már próbálták őket. Hozzánk legközelebb egyébként Bécsben van Five Guys, összesen két boltot üzemeltetnek. Volt róla szó a múltban, hogy jönnek Budapestre is, de az hoaxnak tűnt.

Ez itt a magyar hangja?

Tóth Simon, aki már A Konyhafőnök című gasztrorealitybe is egy malacfüles burgerrel érkezett, elég nagyot álmodott, ugyanis 2022 utolsó szakaszában megnyitotta a Simon’s Burgert az V. kerületi Október 6. utcában. A dizájn egyszerű és lényegre tör, itt a zöld és a fehér duójára alapoznak, és bizony tényleg sok a hasonlóság a Five Guysszal, leginkább a lecsupaszított koncepciót és a minőséget tekintve. Simon teljesen simán kiírja az üzletre, hogy „életem legjobb burgere”, mindezt persze angolul, ami a burgerező hivatalos nyelve. Tényleg mindent így kommunikálnak, de nincs is ezzel gond, a célközönség úgyis előbb igazít útba tökéletes angolsággal egy turistát, mint hogy leírja füzetbe tollal azt, hogy megszentség... 

A másik hivatalos alapvetés a „smash” technika, amit a burgerpogácsák készítésére értenek. A sosem fagyasztott húsból sütött marhahúspogácsának valót ugyanis gombóckákban teszik fel a rostlapra, hogy aztán a célszerszámmal lapítsanak rajta egyet. Imádják ezt a tengerentúlon, és már itthon is. Megfelelő pörzsanyag képződik a húson, saját zsírjában sül, miközben szaftos és medium marad, harapható vastagságban. Még úgy is, ha dupla húsos a burger. 

A burger legyen az, ami

A Simon’s Burger weboldalán is olvasható, hogy az ötletgazdának elege lett az aránytalan, nagy bucis, ezerféle extrával és a burger műfajból jócskán kilógó feltétekkel turbózott burgerekből. A burger legyen az, ami: két kézzel fogható, finom buciba sorakoztatott zöldségek, hús és elégséges szósz. Pont. Mindez tényleg házi, rusztikus krumplival, ha pedig elvetemültek vagyunk, és a csillagjegyünk a sósra édes, édesre sós, akkor megfejelve mindezt egy shake-kel. Itt is vagyunk, visszatérünk a rendelésünkre. 

Sallangmentes menü

Kedves és mosolygós kiszolgálás fogadott, a pulton lévő táblán olvashatjuk a választékot, ami tényleg sallangmentes: egy árva szarvasgombaszilánkot, kamcsatkai rákfarkat nem látni közel s távol. Van hamburger, sajtburger, ezek kisebb (de nem kicsi!) változata, valamint a Simon’s Special. Az alapokba kerülhet a ház titkos szósza, paradicsom, saláta, savanyú uborka, grillezett hagyma, grillezett gomba. A krumpliból két méretet rendelhetünk, és epres, mogyoróvajas, kekszes, oreós, barackos shake-et választhatunk mellé. Az automatás üdítőből újratölthető a kicsi és a nagy pohár is.

Burger a fóliában, krumpli a pohárban

Ahogy a Five Guysban, itt is papírzacskóban érkezik a rendelés: tovább is állhatunk vele, de helyben is fogyaszthatjuk. A szendvicsek alufóliában pihennek a zacsi alján, mellette a pohárba rendezett krumplihasábok. Odakint, az üzlet előtt megtudhattuk, hogy a burgonya Vecsésről érkezett a Simon’s konyhájára, a TikTokon pedig, ahogy sok-sok másik videó is megtalálható, láttuk már a készítési metódust is, ami megnyugtató és minőséget képvisel.

Kezdjük a kisebb burgerrel: jól fogható, nagyon szaftos, szuperek az arányai, egy smash húspogácsa kerül bele (a normál verzióban kettő van!), rajta sajt, a hagymától most eltekintettünk, de paradicsom, saláta és savanyú uborka és a Simon’s 17 összetevőből álló szósza bújik össze benne. Közrefogja az édeskés, de nem domináló, pehelykönnyű és friss buci, ami rögtön megnyert minket. Nyilván belementünk a „speciálba” is, amiben a dupla hús az áfonyalekvárral alkot sós-édes-savanykás élményt. Ez a szendvics emberes méret, szintén remek arányokkal. Azt mondják, ebből adnak el a legtöbbet.

Ilyen egy igazi házi hasáb

A hasáb jól sózott, igényesen készített házi formátum, olyan, amire még a húsmentesen étkezők is vígan beülnek a farkaséhes barátjukkal. A szószok közül az alapokat a pulton megtaláljuk, magunknak porciózhatjuk, és az asztalokon van Tabasco is azoknak, akik vadulnának kicsit. Mert itt nem fogsz dupla jalapeñót meg naga jolokia-szószt kérni. Ja, és gluténmentes, laktózmentes fitneszvariációkat sem. De szükségünk van ezekre a variációkra itt, ezen a bugerponton? Egyáltalán nincs, nem erről szól. 

Shake, shake, shake

A shake-ek közül az epreset és a mogyoróvajasat kóstoltuk, hát ezzel sem vicceltek a reklámtáblán, tökéletesnek ígérték. Bármi hibát, hiányt találtunk volna a Simon’s shake-ben? Ezek a tejes-jeges, édes desszertitalok tényleg bombabiztosak!

Amit pedig úgy egyben a Simon’sról gondolunk? Egészen profin kivitelezett újgenerációs gyorsétteremben jártunk, ami tényleg hajaz az amerikai példaképre, aminek az egyszerűség az alapja. Itt is ez a legfontosabb, nem akarnak finomkodni és előkelősködni, gourmet-irányba terelni az ügyet, remek ár-érték aránnyal adnak szaftos és minőségi burgereket, szuper krumplit és shake-et. Hogy lesz-e belőle franchise, és jövő ilyenkor Pécsen, Debrecenben és Sopronban is készülnek-e majd Simon’s-os papírzacskókkal teli videók, az hamarosan kiderül.

Címkék

Elérhetőségek

Simon's Burger 1052 Budapest, Fehér Hajó utca 8–10. Facebook-oldal Weboldal