„Egy újság, amit nem írnak, de mondanak; ...újság, amit nem naponként vagy hetenként adnak ki, hanem óráról órára – folyton, reggeltől estig...” – írták 1893-ban, amikor először szólalt meg a telefonhírmondó. Az „első beszélő újságként” aposztrofált technikai újdonság igazi szenzáció volt, és majdhogynem elindult a világsikerhez vezető úton is, de váratlan fordulatok és a világháború végül keresztbe tett a nagyszerű találmánynak, a rádió ősének.

„Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a Telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul” – hangzott el az első bejelentkezés 1893. február 15-én. A Pesti Hírlap igazi világcsodának kiáltotta ki a technikai bravúrt, amely „Budapestet Európa első városává tette, mert nekünk van a világon egyedül elbeszélt hírlapunk”.

 

Az első adást az V. kerületi Magyar utca 6. szám alatti stúdióból sugározták. Gondoljunk csak bele, a rádió megjelenése előtt igazi szenzációnak számított, hogy a nyomtatott sajtóhoz képest a mikrofonba bemondott hír a főváros bármely pontjába azonnal eljutott, ahol előfizettek rá. „Korunkban a gyorsaság nemcsak ott fontos, ahol közvetlen érdeklődési körünket érinti, hanem szükséges, hogy értesülve legyünk a világ minden táján történt eseményekről, a legnagyobb gyorsasággal. Ehhez pedig a mai újságok nem elég gyorsak” – szögezte le Puskás Tivadar, a telefonhírmondó feltalálója.

De ki volt ez a mérnök-feltaláló, aki megreformálta a hírközlést? A legenda úgy tartja, hogy Puskás Tivadartól (1844–1893) származik a „halló” szó, amit a világ minden táján mondanak, amikor felveszik a telefont. Állítólag a telefon tesztelésénél magának Thomas Alva Edisonnak a „hallom” szóval erősítette meg ugyanis, hogy van hang a vonal másik végén. Puskás az 1876-os philadelphiai világkiállításon ismerkedett meg Alexander Graham Bell találmányával, a telefonnal, innen egyenes volt az út Edisonhoz, akinek egy évig dolgozott a laboratóriumában. Úgy tartják, Puskásnak fontos szerepe volt a telefonközpont működési elvének kialakításában, Edison szerint a magyar tudós vetette fel a telefonközpont ötletét. Puskás 1881-ben a párizsi kiállításon kapta az ihletet a telefonhírmondó megvalósításához, amikor egy olyan operaelőadáson vett részt, ahol mikrofonnal vették fel az előadást, és azt átjátszották egy másik terembe. Egy évvel később, Budapesten ő is megvalósította ugyanezt Erkel Ferenc Hunyadi László című operájával: a zeneművet az Operából a Vigadó egyik termébe közvetítették. Tíz évvel később öccsével, Puskás Ferenc hadmérnökkel létrehozta Budapesten a telefonközpontot, a telefonhírmondó előfutárát, mely révén megkezdődhetett a vezetékhálózat kiépítése Budapesten.

A telefonhírmondó négy szerkesztővel és száz munkatárssal indult.

„Mint a méhkasra, rajzanak be és ki a tudósítók és dolgozzák fel a munkatársak a beérkezett táviratokat, híreket és külföldi újságokat. Egy külön terem arra szolgál, hogy telefon útján érintkezzék a szerkesztőség a külvilággal. Kilenc telefon áll a tudósítók és a gyorsírók rendelkezésére. Külön összeköttetésben van a szerkesztőség a képviselőházzal és külön telefonvonal közvetíti a börzetudósításokat. Az így beérkezett híreket feldolgozva és szépen leírva megkapják a felolvasók, akik felváltva olvassák fel az e célra szánt készülékek előtt egy e célra berendezett szobában a kiadásokat″ – fest képet a működésről az Ország-Világ című lap.

A hangközlő újság tehát a beszélő hangját megsokszorozta és szétosztotta a hallgatókészülékek között, először a telefonvonalakon és -készülékeken a telefontulajdonosok kérésére, majd az önálló vezetékrendszer kiépülésével telefonhálózattól függetlenül élvezhették a tisztább hangzást az előfizetők. Hamarosan már 1200 kilométeres vezetékrendszer hálózta be a fővárost. Gyakran előfordult, hogy az ablak alatt elhaladó vezetékről lelopták az adást. Az előfizetők lakásának falára hallgatókészülékeket szereltek fel, beszélőrész nélkül, és az egész család a kagylóhoz gyűlve hallgathatta a híreket reggel 9-től este 9-ig.

A rádió elődjének adásaiban a tőzsdei árfolyamjegyzéket ismertették, újságcikkeket olvastak be. Hétvégén hangversenyt, opera- és színházközvetítéseket, irodalmi felolvasásokat, kamarakoncerteket is játszottak. A telefonhímondóban olyan közéleti személyek, költők, színészek is megszólaltak, mint Jókai Mór, gróf Apponyi Albert, Rákosi Jenő, Blaha Lujza. A telefonhírmondó igazi beszédtéma volt a budapestiek körében, és nemcsak a nagypolgárság igényeit elégítette ki, hiszen az előfizetés csupán 18 forint volt, ami egytizede volt a telefonszolgáltatásnak. Később bevezették az úgynevezett rádiójelet, mely a „bréking” hírek előtt figyelmeztette a tulajdonost, hogy fáradjon a készülékhez. Hordozható állomásokat is létrehoztak, így lehetővé vált a lakás különböző pontjain hallgatni az adást. Idővel nyelvtanfolyamokat is igénybe lehetett venni, és pontosidő-jelzést is vállaltak.

„Napirend”

10.00–10.30 Tőzsdejelentés

10.30–11.00 Hírlapszemle, érdekesebb hírek, táviratok

11.00–11.15 Tőzsdejelentés

11.15–11.30 Helyi és színházi hírek, sport

11.30–11.45 Tőzsdejelentés

11.45–12.00 Országgyűlési hírek

12.00–12.30 Udvari, politikai, katonai hírek

12.30–13.30 Tőzsdejelentés

13.30–14.00 Ismétlés az eddig olvasott érdekes hírekből

14.00–14.30 Törvényhatósági hírek, táviratok

14.30–15.00 Helyi hírek

15.00–15.15 Tőzsdejelentés

15.15–15.30 Érdekesebb tárcák felolvasása

15.30–16.00 Pontos idő, időjárás, törvényszéki vegyes hírek

16.00–16.30 Tőzsdejelentés

16.30–17.00 Bécsi lapok hírei, pénzügyi és gazdasági hírek

17.00–17.30 Színház, sport, művészet, divat, irodalmi műsorok. Helyi hírek

17.30–18.30 Az angol, francia és olasz nyelv rendszeres előadása és tanítása; éspedig:

17.30–18.00 angol nyelv = hétfőn, szerdán, pénteken

18.00–18.30 francia nyelv = hétfőn, szerdán, pénteken

18.00–18.30 olasz nyelv = kedden, csütörtökön, szombaton

17.00–18.00 minden csütörtökön gyermekdélután

19.00-tól időnként operaközvetítés

Népszerűségét jól mutatja, hogy míg az első hónapokban csak néhány tucat előfizetéssel rendelkezett, két évvel később már közel ötezren hallgatták a műsort. Az igazi reklámot Ferenc Józsefnek köszönheti, aki az 1896-os millenniumi ünnepségen a telefonhírmondó pavilonjában hallgathatott híreket. A fogadtatás a polgárság körében kedvező volt, hiszen addig soha ilyen gyorsan nem juthattak információhoz, azonban a telefonhírmondó létezése számos sajtójogi kérdést is felvetett, és a hatalom szemét is szúrni kezdte. A hatóságok attól tartottak, hogy nemcsak hangot, hanem képeket is lehet majd továbbítani (aggodalmuk érdekes módon előrevetítette a telekommunikáció távlatait, a tévét és az internetet), a kormányzat pedig kontrollálni akarta a hírek beolvasását, ezért azok szövegét előre le kellett írni, a felelős vezető és bemondó aláírásával ellátott hírt pedig naponta a minisztériumhoz, a rendőrséghez pedig napi háromszor kellett beküldeni. Attól tartottak ugyanis, hogy a telefonhírmondó „fontos hatalmi eszközzé fejlődhetik”, hiszen gyorsan lehet tudatni mindenkivel a hadászattal, a politikával, az államrendészettel és a társadalommal kapcsolatos információkat.

Sajnos Puskás Tivadar nem érhette meg találmánya kedvező fogadtatását, még a telefonhírmondó működésének kezdetén, 1893. március 17-én elhunyt, a legenda szerint halálhírét az általa feltalált eszközön olvasták be. Halála meggátolta, hogy a szolgáltatás külföldön is népszerűvé váljon. Örökségét Popper István mérnök folytatta, megalapítva a Telefonhírmondó Rt.-t, mely később, 1925-ben elnyerte a rádiószolgáltatás jogát, így a rádió hírei és a telefonhírmondó szolgáltatása párhuzamosan futott egymás mellett. Az előfizetők száma azonban innentől kezdve nem tudott tovább bővülni a középosztály lassú elszegényedése miatt, és miután Budapest ostromának következtében teljesen tönkrementek a dróthálózatok, azokat többé nem állították helyre, mivel már addig is sok nehézséget okozott a vezetékek karbantartása. Mindezek ellenére büszkék lehetünk a találmányra, hiszen a telefonhírmondó mégis az összes elektromos médium előfutárának tekinthető.  

Felhasznált irodalom:

(Nyitókép: Wirthmann Julianna - Fortepan)

 

Címkék