Végre megújult a Balettintézet egykori épülete, a csodás W Budapest Hotelben pedig egyre többféle funkció lel otthonra. A legújabb ezek közül a Dalszínház utcáról nyíló, rejtett speakeasy bár, a Society25. A fényűző és misztikus hangulatú helyen visszafogott és elegáns, ám a szecesszió legjelentősebb épületeit is megidéző koktélokat is kóstolhatunk.

Hosszú és álomnak csak nagy jóindulattal nevezhető hanyatlás után éledt újra az egykori Balettintézet épülete. A szecesszió nagy párosa, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte Drechsler-palotát csodásan felújították, néhány hónapja itt működik a W Budapest Hotel, ahol mi is eltölthettünk egy éjszakát, sőt a hotelhez tartozó éttermet, a Nightingale by Beefbart is kipróbáltuk.

A Marriott Bonvoy 31 márkából álló portfóliójába tartozó W Hotels Worldwide új kulináris kalandokat hozott Budapestre, három újszerű étkezési koncepció is otthonra lelt a falak között. Ennek egyik pillére a Society25 speakeasy bár, ahol a rejtett, Dalszínház utcai bejárat mögött misztikus hangulat és finom koktélok várnak. A helyiséghez egykor alagutakon és pincéken keresztül lehetett eljutni, ugyanakkor az épületben működő kávéház a minőségi ízek, a titkos asztaltársaságok és a szórakoztató, mégis tartalmas beszélgetések színtere volt. A titokzatos arany és zöld térben a város pezsgő társasági élete idéződik meg.

A koktélválasztékot a bár vezetője, Stefano Ripiccini álmodta meg. A szakember dolgozott már Katarban, Sanghajban, Milánóban, Saint-Barthélemy szigetén és végül a Dorchester Barban is, olyan mesterektől tanulhatott, mint Tony Conigliaro vagy Douglas Ankrah, a Pornstar Martini kitalálója, akivel a LAB-ban, a Sohóban dolgozott együtt. A bárban kóstolható signature-koktéljai között nyolc, a palota és a város története által ihletett italt találunk, amelyek a belle époque és a szecesszió csodás építészeti hagyománya előtt is tisztelegnek.  

Az általunk kóstolt négy koktél inkább a fűszeres vonalon mozog, ha habos-babos, édes italokra vágyunk, akkor ne ezek között keresgéljünk, haladóbb, férfiasabb ízekre számítsunk. A leggyümölcsösebb, legklasszikusabb a Párisi Nagy Áruház inspirálta Splendour, meggypürével és házi szegfűborssziruppal. A friss és a fűszeres ízeket némi buborék segítségével fogta harmonikusan egybe az Aquincum, az Avant-Garde pedig letisztult formában, de külsejében is megidézte az Iparművészeti Múzeumot. A whiskey-s New York Sourt magasabb szintre emelő Holy Spirithez pedig a fasori református templom kínálta az inspirációt.

A Society25 nem egy sokadik elegáns koktélbár, ahol ihatunk valami finomat, hanem kreatív, izgalmas helyszín, amely arra csábít, hogy egy kicsit más formában csodálkozzunk rá a minket körülvevő városra. Opera után vagy buli előtt, városnézéshez vagy csak egy jó beszélgetéshez jó választás ez a hely.

Elérhetőségek

Society25 Bar

(Borítókép: Society25)

Címkék