Lassan egy éve, hogy újranyitott kedvenc kozmopolita találkozóhelyünk, a kortalan Gerlóczy. A desszertek mindig is az erősségeik közé tartoztak, nem kezdjük el sorolni azokat az édességeket, amiket náluk szerettünk meg. Ezért is bátor döntés, hogy 10 év után újítanak, búcsúzunk az eddigi klasszikusoktól a jövő klasszikusainak kedvéért.

A Gerlóczy tavalyi újranyitása óta élvezhetjük a lelkes, fiatal séf, Nagy Attila hagyományos, de némi modern csavartól különleges ételeit. Ezúttal azonban cukrászbabérokra is tör, ennek köszönhetően izgalmas monodesszertek, sütemények és pohárkrém váltják az olyan régi kedvenceket, mint a citromos tarte. Kipróbáltuk az újdonságokat, amiket elsősorban azok fognak szeretni, akik a visszafogottabb, natúrabb ízeket részesítik előnyben. Továbbra is roppan, aminek roppannia kell, krémes, aminek krémesnek kell lennie, lesz mivel megédesíteni a hétköznapokat.

Az új finomságok közül a kedvencünk a lúdláb volt, a csábító, monodesszert formában érkező klasszikus édesség pont annyi újdonságot hoz a hagyományos ízek mellett, hogy ne csak a szép emlékek idéződjenek fel, hanem a jelent is értékeljük. Nagyon bejött a vegán krémes is, a pohárdesszert kókusztejes alapja és a hozzátartozó színes passiópüré örök aranycsapat, a mogyorómorzsa állagában és ízében is feldobja a párost.

A pisztáciás mille-feuille szemet gyönyörködtető látvány, a ropogós leveles tészta közül kikandikáló lágy krémet pedig ki ne szeretné. Igényes, finom desszert, szerintünk lehetne egy árnyalattal több pisztáciaíz benne, de ez ízlés kérdése, így is tökéletes.

Szintén a franciás vonalat erősíti a citrommacaron málnával, frissítő citromosságával igazán kellemes, a ropogós-ragadós finomságot pedig igazi hedonizmus a szokotthoz képest kétszer akkora verzióban is viszontlátni.

A kóstolón kilenc desszertkülönlegességet próbálhattunk ki, ezek közül most a kedvenceinket emeltük ki, de a korrekt sajttortát vagy a gyerekkorunk ízeit megidéző túrós desszertet is bizonyára sokan szeretni fogják.

A legfontosabb, hogy a Gerlóczyba érdemes a desszertek miatt is benézni, finom kávéval és forró italokkal, forralt borral egy kis időre kiemelni magunkat a hétköznapokból.

Címkék